Chloe V. Hemingway

Dangerous Devil

az engem bemutató tankönyv

Becenév: Chloe
Születési hely/idő: Florida / 1995 Szeptember 5
Kor: 17

...akik nem tudom hogy várnak e otthon

Apa: Richard Hemingway / 50 / Imádom őt és ő is engem. Én vagyok apuci kicsi lánya. A szemében nincsen nálam tökéletesebb lány a világon, és amikor beszélünk akkor mindig elmondja hogy nagyon büszke rám.
Anya: Leslie Hemingway / 45 / Na ő az olyan nők közé tartozik aki utál engem, bár megmondom őszintén, ez cseppet sem zavar. Szerinte nem a tinédzser életemre kellene odafigyelnem hanem a tanulásra. Teljesen különbözünk és valószínűleg ez okozza a folyamatos konfliktusokat közöttünk.
Testvérek: Matt Hemingway / 18 / Imádjuk egymást zaklatni, szívatni és b*szogatni. Mindig keresztbe tesz nekem amire a válaszom egy aprócska bosszúállásban mutatkozik meg. De mindezek ellenére imádjuk a másikat. Ha én bajba kerülnék, ő azonnal ott teremne és segítene, illetve leütné azt aki bánt.

Lexi Hemingway / 15 / Borzalmas egy csaj. Lenézem és megvetem azért amilyen. Szerintem egyáltalán nem kellene ebbe az iskolába járnia, hiszen gyakorlatilag csak ront a hírnevemen.Sőt mi több... Nem kellett volna ebbe a családba születnie.
Párkapcsolat: Jelenleg nincsen.

itt egy kis megtanulnivaló

Csoport: Népszerű
Rang: The Liar
Tanulmányi átlag: 3.2
Osztály: 11.b
Szeretem: Szabályszegés, kávé, filmek, izgalmak, veszélyek, bosszúállás, beszélgetés, ruhák, divat, lovaglás, úszás, korcsolyázás
Utálom: Ha valaki beleüti az orrát a dolgaimba, bohócokat, pókokat, diót, ha megszabják mit tegyek

Személyiség

Az okosabbak tudják, hogy a népszerűségnek ára van. Hiába tűnik, úgy mintha a népszerű diákoknak minden jó lenne, ez nem igaz. Az egyik legbosszantóbb dolog az, hogy a hírneved megelőz téged. Mielőtt bárkivel találkozhatnál, beszélgethetnél, elítélnek, és azt hiszik, tudják milyen vagy. A Secret Rose gimiben mindenki ugyanazt látja bennem. Egy olyan lányt, aki menő és bármit megkap, amit akar. Arra senki sem gondol, hogy én pont azt akarom, hogy ezt lássák. Nem akarom felfedni a valódi énemet, érzéseimet. Akkor túl sokan ismernék a gyenge pontjaimat. Túlságosan sokat tudnának rólam. Pontosan ezért bújok egy beképzelt liba állarca mögé. Had higgyék csak azt, hogy ilyen a valódi énem. Had féljenek tőlem. Néha még szórakoztató is. Azonban... azt, aki igazából vagyok, csak nagyon nehezen, sőt van, hogy nem is tudom felfedni. Csak az láthatja, akiben teljes mértékben megbízok, de ilyenek alig vannak. Lehet, hogy nincsenek is. Soha nem tudom eldönteni. Az érzéketlen, nagyképű, flörtölős, túlpörgött lány csak egy páncél. Igazából megvannak a gyengepontjaim, a félelmeim és azok az érzések, amiket ha hagynék, felszínre törni valószínűleg képes lennék egy hatalmas Káoszt kelteni magam körül. Mindemellett van egy gyilkos pillantásom, amit ha valaki meglát, egyből tudja, hogy jobban teszi, ha csendben marad. Egyesekkel nagyon lekezelően, és lenézően tudok beszélni. Egyszerűen bunkón. Ha megbántok valakit egy önelégült mosoly húzódik végig az arcomon, ami borzasztóan őszinte.

Külső

Szőke hajzuhatag keretezi kerek, babaarcomat. Kristályként ragyogó, kék szemeimben ravasz fény csillog, míg vérvörös ajkam gyakran gúnyos mosolyra húzódik. A magam 165 centiével nem számtok egy magas lánynak, de nekem ez így tökéletesen megfelel. Hófehér bőröm és tökéletes alakom tesz különlegessé. Gyakran hallom a ”Gyönyörű, szexi, dögös” jelzőket. Sminkelni csak mértékkel szoktam, úgy vélem nincs szükségem erős sminkre ahhoz, hogy szép legyek. Az öltözködésem egyedi, csak a saját stílusomban vagyok hajlandó ruhákat hordani. Imádom a divatot, de ez nem azt jelenti, hogy követem is. Természetesen mindig a legújabb kollekcióból vannak a ruháim, de csakis az, ami visszatükrözi a stílusomat, személyiségemet. A kiegészítőket egyszerűen imádom. A nyakláncoktól kezdve a gyűrűkig, a táskákig, a sálakig, a cipőkig...minden jöhet. Karkötőt pedig szinte mindig lehet látni a karomon. Ez az, ami már annyira hozzám nőtt, hogy egyszerűen üresnek érzem magam, ha semmi nincs a karomon.

születésemtől a mai napig, vagy egy pár pillanat az életemből

Azaz igazság hogy az élet sohasem egyszerű. Még akkor, sem ha a szüleid gazdag milliárdosok. Nehézségek mindig akadnak. Mikor kicsi voltam, mindig elloptam anyu ruháit, cipőit és ékszereit hogy hercegnőset játszhassak. Kifestettem magam, persze csak, úgy ahogy egy 6 éves gyerek teheti. A szemhéjpúder egészen az államig húzódott, és a vörös rúzs, amit az ajkamra kentem, a fülemig. A ruha, amit magamra vettem összement mosás közben, így tökéletesen passzolt rám, az ékszerek pedig kiemelték a testrészeimet. Egy dolog volt, ami sehogy sem passzolt a ruhaszerzeményhez. A cipő. Túl nagy volt a lábamra, és a magas sarok miatt menni sem tudtam benne. És íme. A lábam belenőtt a cipőbe és meg tanultam benne járni. Felnőttem. Gyermekfejjel azt hittem, hogyha egyszer felnövök, akkor hercegnő leszek és lesz egy szőke hercegem, és semmi rossz nem történik soha. De gyorsan rá kellett, hogy jöjjek, hogy ez egy tündérmese. Soha nem leszek királylány és soha nem lesz szőke hercegem. Talán bánom. Talán nem.

Beugrok az iskola uszodájának kék és tiszta vízébe. Amint beleérek, érzem, ahogy a testemet körbe öleli a selymes víz, illetve látom amint apró buborékok sokasága úszik felfelé. Egy pillanatig élvezem, a hűvös vizet majd felfekszem rá és úszásba kezdek. Itt tudok a legjobban gondolkodni. Habár versenyszerűen nem úszok - és nem is akarok - valahogy mindig megnyugtat az, hogy itt lehetek. Ilyenkor az egész uszoda üres, csak én vagyok itt. Más ebben az órában tanul vagy a baráti körével van. Természetesen én is imádom a barátaimat, de hetente egyszer szükségem van arra, hogy kiürítsem a gondolataimat. Ilyenkor úszni, lovagolni vagy korcsolyázni megyek. Kíváncsi vagyok, hogy Emily és Nati mit csinál. Nemsokára szombat van, és arra gondoltam elmehetnénk valahová együtt. Imádom őket, néha úgy érzem ők azok, akik megértenek. Sokkal jobban szeretek velük lenni, mint bárki másokkal. Mint a drága családommal. Elvégre miből áll? Van egy tökfej bátyám és egy unalmas húgom. Még nem is lenne akkora gond, ha nem kéne egy folytában beléjük ütköznöm. Jó, a bátyámat bírom. Lexi itt a probléma.
Kihúzom a fejem egy pillanatra a vízből és érem amint a levegővel telik meg a tüdőm.
Aztán itt van még Audrey Quincey. Annyira utálom a csajt hogy az egyszerűen leírhatatlan. Hogy miért? Mert egy beképzelt p*cs. Azt hiszi, hogy nála nincsen tökéletesebb ember a világon. Pedig...már nem, azért de mindenki tökéletesebb attól a tyúktól. Meg az is lehet, hogy zavar, hogy ő is ilyen népszerű. Ha valaki, akkor ő az, aki el tudja venni a posztom. Mondjuk, ez csak akkor jönne neki össze, ha tudomást szerezne egy titkomról. Egy olyan titkomról, ami valószínűleg hatalmas hiba volt, de én nem érzem. Amióta megtettem azt, semmit nem érzek. Sem bűntudatot, sem megbánást. Olyan mintha az lett volna életem meghatározó pontja. Megölni valakit nem éppen egy kellemes dolog, még akkor, sem ha okom volt rá. Még régebben történt, szerelmes voltam egy fiúba. Nagyon. És, mint ahogy az lenni szokott a dögös pasikkal, megcsalt engem. Nem mintha ez nem lett volna elég...a nagyobb baj az volt, hogy a legjobb barátnőmmel feküdt egy ágyba. Egy ideig mást sem csináltam csak sírtam. Majd mikor már nem azt éreztem, hogy csúnyán cserbenhagytak, felkerestem a fiút és kiosztottam. Hivatalosan is megmondtam neki, hogy többé nem akarom látni. A legjobb barátnőmnek is értésére adtam, hogy utálom. Persze ezt nem gondoltam komolyan, elvégre csecsemőkorunk óta ismertük egymást. Még mindig fontos volt nekem, de aztán meghalt. Megölték őt. Gondolkodnom sem kellett rajta, tudtam, hogy a srác tette. Ideges volt a barátnőmre, mert... mert ő mondta el nekem hogy mi a szitu. Legalábbis ez akkor ésszerűnek tűnt. Ezek után én...én felkerestem és... és a gyomrába döftem egy kést. Fogalmam sem volt, hogy miért tettem, csak bosszút akartam rajta állni. És megtettem. Kicsit később, amikor a barátnőm dolgait néztem át találtam valami érdekeset. A naplóját. Először azt hittem, hogy csak pasikról lesz benne szó, de gyorsan kiderült, hogy tévedtem. Rájöttem, hogy a barátnőmnek köze van ahhoz az emberhez, aki az iskolában meggyilkolja, a diákokat illetve eltűnteti őket. De mindössze ennyit tudok.
Érzem amint a szememből könny kezd szivárogni, habár ez senkinek nem tűnne fel, mert eltűnik a vízben. Ezért is szeretek itt gondolkodni. Ha sírok, itt nyugodtan megtehetem, mert a szemem vörösségét foghatom az uszoda vízére. Hirtelen meghallok egy hangot és sebesen kezdek felfelé úszni. Amint kidugom a fejem a vízből, meglátok egy fiút a medence szélénél, amint csábító mosollyal néz rám.
- Chloe! - Üdvözöl. Nem szólok, semmit csak újra belevetem magam a vízbe és úszni kezdek, ám most az ellenkező irányba. Mikor a medence széléhez érek, megkapaszkodom az oldalában.
- Jason! - Mondom némi meglepettséggel a hangomban.
- Mit csinálsz itt? - Érdeklődik, miközben körbenéz az uszodában. Én egy amolyan "jaj ne már" pillantást vetek rá.
- Szerinted?! Kertészkedem. - Mondom, majd intek neki hogy menyjen arrébb, mire ő pár lépést tesz hátra. Kiemelem magam a medencéből, és a törülközőmért sétálok. Felkapom, majd megtörölöm a hajamat. A most már mögöttem álló fiú felé sandítok, aki még mindig vigyorral a képén bámul engem.
- Jól áll neked a fürdőruha. - Vigyorog. Abbahagyom a törölközést és felé fordulok, miközben felvonom a szemöldököm. - Csak őszinte vagyok. - Mentegetőzik. Én zavartan elmosolyodok és érzem, amint az arcomat elönti a pír. Rohadt életbe. Sokszor hallok ilyeneket, de soha nem pirulok el. Jason bókján mégis. Elfordulok, hogy ne lássa az arcom színét és magam köré csavarom a törölközőt.
- Ha megbocsájtasz, akkor most elmegyek öltözni. - Közlöm vele, majd elindulok a női öltöző felé.
- Oda nem mehetek igaz? - Szól még utánam, de úgy döntök, hogy jobb, ha azt hiszi nem hallottam rá. Vagy az is, ha azt hiszi, nem akarok reagálni rá, elvégre ez így van. Magamra kapom a ruháimat, majd összerakom a fürdőruhámat és a törülközőmet egy kis zacskóba, amit belegyömöszölök a táskámba. Kifelé menet megint meglátom Jasont.
- Mit keresel te még itt? - Kérdezem, miközben rá sem nézek és tovább sétálok.
- Hát...gondoltam bekísérhetnélek a főépületbe. - Mosolyog rám. Megállok, és rá nézek. Átfutom a lehetőségeket, hogy mit is kéne mondanom, illetve felmérem annak az esélyét, hogy milyen hátsó szándéka lehet. Végül úgy döntök, hogy fölösleges aggódnom.
- Rendben. - Viszonzom, a mosolyát majd elindulunk az épület felé.