A floridai időjárás jelentés szerint a február hónap is hasonlóan napos lesz, mint a január. Drága Floridánkban minden nap süt a nap. A 12°C itt már fagynak számít, míg az átlagos hőség a 18°C. A csapadék ugyan várható lesz a hónapban, és ki tudja, talán csodával határos módon esni fog a hó is. De ebben a meteorológusok nem volt olyan biztosak, az idő napos, és meleg, 18-20°C körüli lesz.
Credits
credits
♣ Ne lopj! Az oldalon található képek, kódok, karakterek, előtörténetek, mind az oldal tulajdonát képezik. Ha az user engedélye nélkül nevet, vagy et-t lopnak, akkor harapunk. Az oldal története saját ötlet, így megkérünk mindenkit, hogy azt se lopja el. Nem szvesen találkozunk még több gyilkolós gimis iskolával. ♣ A dizájnt Chloe Hemingway és Bloody Bitch készítették. ♣ Az oldalon található képek legtöbbje Emily Flatchere érdeme. ♣ A legtöbb kódot a http://forums.athousandfireflies.com című oldalról szedtük, de a legtöbbet átalakítottuk.
Ha van valami, amit sosem szerettem a tanévkezdésben, az a csomagolás. Meg ezt egyébként sem szeretem. Ha utaztam valahová, akkor is állandóan ez a kis semmiség jelentette a problémát. Mert hiába írok listát, és pakolok rendszerszerűen, valami mindig kimarad. Vagy véletlenül felejtettem el, vagy nem is gondoltam arra, hogy az út alatt nekem pont a kimaradt tárgyra szükségem lenne. Na ezért jó az, ha milliomos csemete vagy, és egyszerűen besétálsz bármelyik világmárka üzletébe, és megveszed amire szükséged van.(És amióta apa mindenáron ki akar engeszteli, nálunk ez a rendszer működik.) Persze, csak ha van hová besétálni. Lássuk be, ez egy iskolában nem teljesülhet maradék nélkül. Természetesen most is így jártam. Kimaradt egy-két holmi nekem is, és a tesómnak is. Anyáék utánunk küldték egy táskában, ami szerencsére ma érkezett meg. Átvettem, és éppen felfelé tartottam vele a szobámba. Igen, a szobámba. Az én szobámba. Hogy miért hangsúlyozom ezt ennyire? Mert a szoba kizárólag az enyém. Nem kell osztoznom rajta senkivel. Hogyan lehetséges ez? Ennek nagyon egyszerű oka van. Két évig állandó szobatársam volt, a legjobb és egyetlen igaz barátnőm, Victoria, aki az idei tanévet már egy másik iskolában kezdi, mivel elköltöztek, sajnos elég messzire, úgyhogy búcsút kellett vennem a barátnőmtől és egyszemélyben a szobatársamtól is. Őszintén szólva nem bánom, hogy idén egyedül leszek a szobában, nincs túl sok kedvem senkinek kiönteni a lelkemet. Egyébként se érnénk soha a végére, annyi minden összejött mostanában. Apa, pasi, barátnő, tesó és az az éjszaka. Még mielőtt maga alá temetett volna az önsajnálat lavinája, elértem a szobám ajtaját. Behelyeztem a kulcsot, elfordítottam, de meglepetésemre a zár nem válaszolt a már ismerős kattanással. Semmilyen hangot nem adott. Érdekes, mert meg mernék rá esküdni, hogy bezártam a szobaajtót, mielőtt elmentem. És nem vagyok szenilis. Legalábbis eddig nem volt jellemző. Kinyitottam az ajtót, és a még nagyobb meglepetés ekkor ért. Egy lány volt bent a szobában. Amikor megláttam, az első gondolatom az volt, hogy nem jó helyre jöttem, ezért rögtön ránéztem az ajtón levő számra. Nem tévedtem. Ez az én szobám. Jó helyen járok. Itt minden ismerős, az ágy, az asztal, a szőnyeg, minden, kivéve a bent lévő lányt. Körülötte bőröndök voltak, ő pedig láthatóan békésen pakolászott. - Ki vagy te, és mit keresel az én szobámban? Honnan volt kulcsod? És egyáltalán én miért nem tudok rólad semmit?- A hangsúly azon volt, hogy az ÉN szobámban. Mert ez már az én kis magánbirodalmam volt. Elkönyveltem, és nem állt szándékomban osztozni. A lányra nézve tudatosult bennem, hogy még azelőtt sosem láttam az iskolában. Ezek szerint vagy új diák, vagy totálisan vak voltam az elmúlt években, és nem vettem észre. A táska még mindig a kezemben volt, de kezdte húzni a súlya a karomat, úgyhogy leejtettem, ami hangos puffanással jelezte, hogy elérte a padlót. Ha volt benne bármi törékeny, akkor az most darabokra hullott. Azzal a vágyammal együtt, hogy az idei tanévben nem kell senkivel osztoznom a szobán.
A hozzászólást Sophie Anderson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 26, 2012 11:42 am-kor.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
És most jön a legjobb rész, a szoba berendezés és elpakolás. Lassú léptekkel sétáltam felfelé a hosszú lépcsőn –sok cuccomtól nem is tudtam volna sietni -, és mikor odaértem a megfelelő szoba elé megálltam egy pillanatra, majd magabiztos léptekkel benyitottam. Nem ért meglepetés mikor nem egy teljesen üres szoba tárult elém, mivel tisztában voltam, hogy biztos lesz egy szobatársam. Bentebb léptem a szobába, ledobtam a csomagjaimat és körülnéztem. Tágas, világos szoba, jó nagy ablakkal. Megfelelő. Ahogy jobban szemügyre vettem a szobát láttam, hogy a szobatársam cucca már ki van pakolva, úgyhogy csak én vagyok eléggé lemaradva, de hova siessek? Hisz nem hajt a tatár. Szépen nyugisan leültem a szabad ágyra és csak nézelődtem, közben a fejemben máris elindultak a kósza ötletek, hogy mit hova kéne rakni és, hogy hogyan lehetne még otthonosabbá tenni ezt az egyszerű szobát. Persze muszáj figyelembe vennem azt is, hogy nem egyedül fogok lakni ebben a szobában, ami lehet eleinte egy pici nehézséget fog okozni. Otthon saját szobám van, ami csak az enyém, nem kell osztozkodnom senkivel, de itt? Ez a helyzet jócskán megváltozik. Pár perc csendes elmélkedés és pihenés után nekiláttam a pakolásnak. Egymás után pakoltam ki az ágyra a gondosan összehajtogatott ruháimat –nem volt belőlük kevés -, leltárt tartottam, hogy mindegyiket elhoztam-e amelyiket akartam, majd vállfára akasztottam őket és mehet is a szekrénybe. Éppen a kacatjaimat pakolásztam ki a polcra mikor valaki betoppant a szobába, feltételezem a szobatársam. - Neked is szia, Sutton vagyok .- fordultam az eléggé idegesnek tűnő lány felé, illedelmesen köszöntem és bemutatkoztam. Úgy látszik őt elfelejtették felvilágosítani, hogy nem egyedüli lakója lesz a szobának. Hoppá. De, ami késik nem múlik, majd most én szépen beavatom a részletekbe. - Erre van egy roppant egyszerű válaszom. Én vagyok a szobatársad és portán kaptam kulcsot. - mosolyogtam rá édes mosolyommal, majd az utolsó könyvet is elhelyeztem precízen a polcon. Vicces volt a szituáció, ahogy az ismeretlen szőke hajú lány meglepetten állt előttem, szinte szólni se tudott semmit. Úgy látszik most én vagyok a meglepetés. - Úgy látszik nem megfelelő itt az információ áramlás. – próbáltam kitalálni mi lehet az oka annak, hogy úgy gondolta, ezt a tanévet egyedül fogja tölteni ebben a pofás kis szobában. Mondjuk szerintem én sem reagáltam volna másképen, egy vadidegen a szobámban, hm..ijesztő lehettem.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Szobatárs...új szobatárs. Visszhangzott a fejemben ez a pár szó. Ennyit az idei évre szőtt terveimről. Vicces, de amikor legelső alkalommal kaptam új szobatársat, akkor se ment minden a normál kerékvágásban. Igen, Victoria volt az első. És ugyanolyan bőröndünk volt, amit összecseréltünk. A keveredés csak akkor derült ki, amikor elkezdtünk kicsomagolni. Ismeretlen ruhadaraboka tartottunk mindketten a kezünkben, és utána persze jót nevettünk az egészen. Szerencsére nem kellett messzire menni, hogy meglegyen a saját bőröndünk, csak a szomszéd ágyig. Szerintem már akkor tudtuk, hogy mi nagyon jó barátnők leszünk. És tessék, új szobatárs, új incidens. Nem számítottam rá, hogy társaságom lesz. Főként azért, mert senki nem szólt egy árva szót sem, hogy beköltöztetnek mellém valakit. Még, hogy nem szóltak, egy szerencsétlen két mondatos levélre, vagy mail -re se futotta az idejükből! De már mindegy. A tényen nem változtat, hogy egy új lány áll velem szemben. Uh, szegény, mit gondolhat, hogy így letámadtam. Pedig ő aztán igazán nem tehet semmiről. - Bocs, nem így akartam bemutatkozni. Sophie vagyok. - mondtam immár sokkal barátságosabb hangnemben. Nem akartam szegény lányt se megijeszteni, se elrémíteni magamtól. Bólintottam felé, miközben elkönyveltem, hogy elég nagy marhaságot kérdeztem. Még hogy honnan volt kulcsa? Biztosan nem lopta! Tiszta bolond vagyok! - Hát igen, az biztos, hogy nem megfelelő. Csak ha tudom, hogy jössz, akkor vártalak volna, és nem ilyen fogadtatásban lett volna részed. - szabadkoztam, miközben rápillantottam a szobára, és láttam, hogy a cuccai egy részét már kipakolta. - Ha szeretnéd, segítek kicsomagolni! És közben mesélhetnél kicsit magadról. Például: honnan jöttél, mit szeretsz csinálni meg ilyenek. Persze én is fogok, és ha van kérdésed az iskoláról vagy bármiről, tedd fel nyugodtan. Nekem már nem ez az első évem itt.- ajánlottam fel kedvesen, és tényleg így gondoltam. Mióta Vic elment, nincs egy normális ember a közelemben. Ez a lány pedig teljesen normálisnak tűnik. Na jó, tudom, hogy a látszat néha csal, nem is kell példa után keresgélnem, elég, ha magamra gondolok. Bárki, aki rám néz, egy szőke hajú, ártatlannak tűnő diákot lát, pedig, ha tudnák. De ez most mellékes, látszat alapján rendesnek tűnik, és egyelőre ez nekem elég. Látszat, ha már itt tartunk, kb. egyidősek lehetünk. - Melyik osztályba fogsz járni?- érdeklődtem tovább, persze csak azután, hogy az előbbi kérdéseimre már választ kaptam. Közben megfogtam a táskámat, ami közvetlenül a lábam mellett hevert a földön, és a túloldali ágyhoz sétáltam vele. Az ablak felőli ágyhoz, az én ágyamhoz. Örömmel láttam, hogy Sutton eleve a másik ágyra pakolt, és nem akarta elfoglalni a már egyébként is foglalt ágyat. Úgyhogy letettem a táskát, és immár teljes figyelmemet az új szobatársamra fordítottam...
A hozzászólást Sophie Anderson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 02, 2012 10:05 am-kor.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Hétf. Júl. 30, 2012 11:29 am
To: My new roommate
Hát nem a legkedvesebb fogadtatásban részesültem, de végül is mit vártam? Tűzijátékot, tortát és piros szőnyeges bevonulást? Lehet az egyik álmomban pontosan így zajlott le, de ez itt most a kemény, kegyetlen valóság, ahol szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy még csak nem is számítottak arra, hogy jövök. Úgy vélem én vagyok akkor a mai nap kellemetlen meglepetése. De azért jó lenne, ha a nap végére nem megutálnánk egymást, hanem kicsit legalább összebarátkoznánk. Végül is egész éven keresztül együtt fogunk lakni ebben a..szobában – lehet az egérlyuk jobb kifejezés lenne, az otthoni szobám nagyobb és abba egyedül lakok- és nem lenne kellemes szigorú pillantásokra ébredni. Elég kedves lánynak tűnik, szerintem nem lesz ebből különösebb gond, csak meg kell találnunk a közös hangot. - Semmi gond. - legyintettem. Szerintem én sem reagáltam volna különbül, ha egyszer csak valaki békésen pakolászik a szobámban, amiről eddig azt hittem csakis az én birodalmam lesz. - A segítséget azt elfogadnám, köszi. - mosolyogtam rá. Szeretek pakolászni, meg rendezkedni, szervezkedni, de miután kipakoltam a ruháimat, ráuntam az egészre. Mindent kipakolni és még a fele hátra van, teljesen úgy tűnik, mintha eltartana egy örökké valóságig. Ebben az sem segít, hogy amiket eddig kiraktam már vagy hatszor átpakoltam egy másik helyre mondván, ott jobban kézre esik, jobb helyen lesz és öt perc elteltével kezdtem elölről. - Hol is kezdjem. – gondolkoztam miközben kibakoltam az egyik bőröndömből mindent és elkezdtem elrendezgetni őket. – Londonból jöttem, egy jó kis iskolából, csak a szüleim itt kaptak egy jobb állást, így nem volt választásom, jönnöm kellett nekem is és mivel ez a környék legjobb iskolája, nem volt kérdéses, hogy ide íratnak be. – kezdtem el mesélni az alapdolgokat, amit úgy mindenkinek általában el szoktam mondani a szaftosabb történetekkel pedig ráérek akkor, amikor már kicsit jobban megismertük egymást. Miközben meséltem az ágyamra felhalmoztam egy újabb kupacot, amibe kis híján majdnem bele is fulladtam, de nem, én Sutton nem fulladok bele inkább másik utat választottam. Addig meddig ficeregtem az ágyon mígnem leestem onnan és hangos puffanással értem földet. Nem ütöttem meg semmim, de elég vicces volt, így rögtön elkezdtem nevetni. - Hát ez kicsit érdekes volt. – másztam fel visszanevetve az ágyra. Nagyszerű. Rögtön leesek az ágyról, még a végén azt fogja hinni, hogy valami ügyetlen két ballábas vagyok. - 11 b-s lettem. – válaszoltam a kérdésére mi utána abbahagytam a röhögést és újra ura voltam a helyzetnek. - Most te jössz, mesélj valamit magadról. –mosolyogtam rá kedvesen és vártam, hogy kapjak róla egy kis ismertetőt.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Csüt. Aug. 02, 2012 11:49 am
To: Sutton
Elég gáz, hogy így viselkedtem, nem? Mint egy kis fúria. Ahhoz képest a lány, akinek immár tudom a nevét, elég jól viselte. Sőt, kifejezetten jól viselte. Ez fordítva egyáltalán nem lett volna igaz. Ismerem magam, ha valaki felháborodottan egy sor kérdéssel rontana nekem, amikor én se tudok semmit róla, egészen biztosan rosszabbul reagáltam volna. Sokkal rosszabbul. De szerencsére nem vagyunk egyformák. Egy mosollyal nyugtáztam, hogy nem sikerült már az első percben ellenszenvet ébresztenem benne, és végignéztem a tengernyi ruhán. Azt hiszem ezt egy kicsit elnézte. Túl sok ruha, túl kevés helyre..de majd megoldjuk valahogy. Na, jó, tudtam, hogy nem fog beférni sehogy a mostani szekrénybe, főleg úgy, hogy én is elég sok mindent hoztam otthonról. És nem akarok szelektálni. Abban pegid biztos vagyok, hogy Sutton se akar. - Azt hiszem, be kell szereznünk még egy szekrényt. - és már nyúltam is a telefonom után. Tudom, hogy vannak nagyon jó szekrények a raktárban, csak fel kell hozatni egyet. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak örülni a kérésnek, de ez kit érdekel? - Halló, porta? Sophie Anderson vagyok, és van egy kis problémám. Szükségem lenne egy szekrényre.- a portás, természetesen akadékoskodni kezdett, esze ágában sem volt egy unatkozó diáklány első kérésére ugrani.- De jó a régi is, csak kicsi. És kell még egy. Az új diáknak. Mert nem szeretném, hogy rossz benyomása legyen az iskoláról. És nem akarom, hogy máris az igazgatóhoz menjen, azzal a panasszal, hogy nem tud kipakolni.- igen, elkezdtem a manipulálást. Közben Sutton-ra kacsintottam. - Igen. Komolyan? De jó! Nem tudtam, hogy ez ilyen egyszerű. Látja, mi lenne velünk maga nélkül?! Tudtam, hogy megoldja ezt a problémát. - Milyen egyszerű az embereket irányítani, csak a megfelelő hangnem és tartalom szükséges hozzá. És a mi kedves portásunk máris intézkedett. - És mikor hozzák fel? A héten? Addig mit mondjak neki, hová pakoljon?- kérdeztem a telefonban a legártatlanabb hangomat elővéve. És újabb győzelem!- Igazán? Még ma? Nagyon köszönöm! Maga a portások gyöngye!- amint végeztem, ledobtam az ágyra a telefont és Sutton felé fordultam. - El van intézve. Kapunk egy új szekrényt. - mondtam mosolyogva, és tényleg örültem neki. Ez a szoba az otthonihoz képest egy cipős doboz méretével egyezik meg. Ettől eltekintve, inkább hasonlított egy hotelszobára, mint egy diákszállásra. Úgyhogy nincs okom panaszra. Közben Sutton elkezdett magáról mesélni. Szóval London. - Nem lehet neked könnyű, de azt hiszem szeretni fogod ezt a helyet. - Azt jobbnak láttam egyelőre elhallgatni, hogy milyen különös esetek történtek az elmúlt évben. - Még nem jártam Londonban, de biztosan gyönyörű. Ráadásul nekem való hely lenne, mert szeretem az esőt.- mosolyogtam továbbra is, és a reakcióját figyeltem. Tudom, hogy a legtöbb ember utálja a nedves időjárást, én valamiért mindig kedveltem. - És mit szeretsz csinálni? Van hobbid?- érdeklődtem tovább, miközben egy szoknyára bukkantam a ruhahalomban. - Ez nagyon jól néz ki! Még Londonban vetted? - Egyébként is szeretem a szoknyákat, de ez a darab tényleg gyönyörű volt. És már tudtam is, hogy a Fendi táskámhoz tökéletesen illene. Amíg én ezen gondolkoztam, Sutton újabb adag ruhát varázsolt elő a csomagjából, és az ágyra tette. Na jó, inkább birkózott vele. Az rejtély számomra, hogyan tudott ennyi mindent bepakolni ebbe a bőröndbe. A követkeő dolog, amire figyelmes lettem, az egy puffanás volt. Amikor odanéztem Sutton már a szőnyegen ült. Leesett az ágyról. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy merjek-e neveti, de amikor láátam,h ogy az ő szája is mosolyra húzódik, kitört belőlem is a nevetés. - Győzőtt a ruhakupac. Jól vagy?- kérdeztem még mindig mosolyogva, és örömmel állapítottam meg, hogy nem egy nyafogós kis béka. Egyre szimpatikusabb lett. - 11.b? Tényleg? Képzeld, én is abba az osztályba járok!- ezt úgy mondtam, mintha én fedeztem volna fel Amerikát, de tényleg megörültem neki, hogy amellett, hogy szobatársak lettünk, egy osztályba is fogunk járni. Pont mint Victoria -val. - Hát, én itt születtem Floridában, és a családom a mai napig itt él. Van két tesóm, Spencer és Summer. Mindketten itt tanulnak. -azt már csak gondolatban tettem hozzá, hogy az utóbbit érdemes elkerülni. Jó messzire.- Igazából, most egy kicsit hasonló helyzetben vagyunk. Bár én nem költöztem, de ebből a szobából a legjobb barátnőm költözött ki, mert a családja elhagyta Floridát. Ezért gondoltam, hogy egyedül töltöm az évet. És ezért mertem ennyi ruhát és cipőt hozni magammal. Ha már itt tartunk, bolondulok a cipőkért, úgyhogy mindenképpen látni akarom az angol cipőkollekciódat! - újból nevettem, és ez olyan jól eső nevetés volt. Régen voltam ennyire vidám.Az elmúlt időszak horrorisztikus eseményei után, már-már furcsán csengett a hangom. Azt hiszem, mégsem rossz, hogy nem egyedül töltöm ezt az évet. Úgyhogy tényleg örültem annak, hogy Ő itt van.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Kedd Aug. 07, 2012 12:03 pm
To: My new roommate
-Igen, egy új szekrény jól jönne. – helyeseltem. Sikeresen annyi ruhát hoztam, hogy a fele nem fért bele a szekrényrészembe és a cipőim még sehol sem voltak. Úgy látszik kicsit szűkösebben fogunk itt elférni, mint gondoltam és ezen az sem segít, hogy Sophie-nak is van bőven cucca. Na igen, ez az eredménye annak, ha két olyan lányt raknak egy szobába akik szeretik a ruhákat a cipőket és a kiegészítőket. Ez a párosítás együtt nagy nagy helyet igényel, amit sajnos ez a szoba nem nyújt számunkra. Kíváncsian figyeltem Spohie-t, hogy vajon hova telefonál, majd felcsillant a szemem. Nagy mázlim van, hogy nem egy alamuszi nyuszit kaptam, hanem egy igazi talpraesett lányt, akinek nagyon jó adottságai vannak. Mosolyogva figyeltem, ahogy bájosan manipulálja a szegény portást, akinek nem nem lesz más választása, kénytelen lesz hozni nekünk – szekrény bajba jutott lányoknak – hozni egy szép nagy szekrényt – amit igaz fogalmam sincs, hogy hova fogunk rakni- , amibe szépen bele fognak férni a ruhadarabjaink. - Hát ez ügyesen lerendezted. – mondtam mosolyogva. Kezdem egészen megkedvelni a lakótársamat, úgy tűnik egész jól ki fogunk jönni. Örülök neki, hogy nem egy kis szende kislányt fogtam ki, aki meglát és egyből az ágy alatt köt ki félelmében. És nem a tőlem való félelemtől, hanem a ruhamennyiségtől. Azért hozzáteszem, hogy nem is hoztam sok ruhát, csak éppen, hogy a legfontosabb darabokat, amikkel túl lehet vészelni a tanévet - Ha szereted az esőt, akkor tényleg neked való hely, nincs olyan nap, hogy ne esne eső. – meséltem miközben szortíroztam a ruháimat. Lehet van aki hülyének néz, de én a ruháimat szín szerint szoktam tárolni. Szerintem ez egy praktikus módszer, így könnyen ki tudom választani, hogy milyen színű ruhadarabot akarok és csak arra a részre kell koncentrálnom és közben időt is spórolok. - Hát..a régi sulimban pom-pom lány voltam, imádom csinálni és remélem itt is bevesznek a csapatba. Szeretek vásárolni, de gondolom erre már rájöttél és néha előjön a szervezkedő énem. – tartottam egy rövid kis összefoglalót. Igazából nehéz elmondani pár mondatban, hogy mit szeretek csinálni vagy hogy mi a hobbim, mert sok minden van amit szeretek csinálni. - Tényleg? Ez szuper. - örültem nagyon, hogy legalább már egy ember van, aki ismerek az osztályban, így nem leszek teljesen egyedül. - Igen még ott vettem, az egyik kedvenc kis boltomban, majd mutatok még dolgokat onnan csak találjam meg őket. –nevettem fel és úgy láttam, hogy a nehezén már túl vagyok. Szortírozva vannak a dolgok és éppen mikor azon töprengtem, hogy most hova is rakjam, valaki kopogott az ajtóm. - Hagyd, majd én. – mondtam Sophie-nak és felálltam, majd kinyitottam az ajtót. Természetesen a portás volt az a mi újdonsült szekrényünkkel. - Épp jókor. Ugye be tudná nekünk valahova rakni a szekrényt? – kérdeztem mosolyogva és bevetettem a meggyőző, aranyos nézésemet, hogy könnyebb dolgunk legyen. – Ó ugyan, biztos el fér itt valahol, még annyi hely van itt . –mondom és miközben hátrébb lépkedtem, hogy utat adjak a szekrénynek végig mosolyogtam a portásra aki úgy tűnik meg fogja tudni oldani a gondunkat. Negyed óra múlva a szekrény a helyén is volt. Csodálatos. - Köszönjük a segítségét. Tudtuk, hogy magára számíthatunk. – integetem bájosan a távozó portásnak, majd mikor kiment bezártam az ajtót és leültem az ágyra. - Szekrény probléma pipa. – mosolyogtam Sophie-ra.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Szer. Aug. 15, 2012 12:41 pm
To: Sutton
Új szekrény = több hely! Több ruha, több cipő, több vásárlás! De nem nekem! Le kell állítanom magam, mielőtt eljutok a képzeletemben odáig, hogy az új szekrényt is telepakolom az én ruhámmal. Ez most nem nekem lesz. Édes, vásárolgatós álmok, viszlát, két szekrényes diákszállás, üdv újra a valóságban! Egy fejbólintással vettem tudomásul a dicséretet, és büszkén mosolyogtam. Tudom, tudom, erre nem lehetek igazán büszke, de Sutton még semmit nem látott az én kis „képességemből”. Közben pakolgattam Sutton ruháit, és meglepetten tapasztaltam, hogy az azonos színűek egy helyre kerülnek. Furcsa megoldás, de beválhat. Én mindig lista alapján csomagolok, és mindig kihagyok valamit. - Igen, tényleg nekem való. De lehet, hogy egy idő után megunnám azt a sok vizet. Akkor visszamenekülnék ide, ahol mindig süt a nap.- tettem hozzá mosolyogva. És tényleg, milyen mázlista vagyok, hogy Floridában élhetek, és nem az Északi-sarkon kell dideregnem. A legtöbb ember csak álmodozik erről a helyről, ehhez képest, én néha innen is elvágyódom. Például Londonba. Meg Rómába, és persze Párizsba...Európa szép hely lehet. Apáék szerint már jártunk ott, de én nem emlékszem. Vannak fényképek, amiken tényleg ott vagyok, és látni lehet velencei gondolásokat, de sajnos semmilyen emlékem nincs erről a nyaralásról. Milyen kár! De az biztos, hogy a következő nyarat valamelyik európai nagyvárosban fogom tölteni. De vissza a valóságba... Pom- pom lány? Arcomra szó szerint ráfagyott a mosoly, akaratom ellenére ezeket a szavakat mindig az én drága, és édesnek egyáltalán nem mondható hugicámmal azonosítom. A családban ő a pom- pom lány. Ugrál, hajrázik, falatnyi ruhákban, és azt hiszi, ezzel meg van oldva az élete. - Hű, ezzel most megleptél. Nem gondoltam rólad, hogy pom-pom lány vagy. Sőt, nevess ki, ha akarsz, azt se gondoltam, hogy Európában ennek a... sportnak létjogosultsága van.- igyekeztem szépíteni az arcomról leolvasható véleményemen a pom- pom-mal kapcsolatban, de mentségemre legyen szólva, nem zárkózom el előle. Én sosem lennék hajrálány, de egy hajrálány barátja még lehetek, nem igaz? - Igen, azt valamiből sejtettem, hogy a vásárlás téged sem hagy hidegen, akárcsak engem.- közben végigmutattam a kipakolt ruhakupacon, és újabb csinos darabon akadt meg a szemem. A kezembe vettem, megnéztem, és ezt is el tudtam volna képzelni a saját ruhatáramban. - Mit takar pontosan az, hogy a szervezkedő éned?- kérdeztem komolyan, és szívből kívántam, hogy ne azt, amire én gondolok. Ne egy olyan lány legyen, aki imád mások háta mögött szervezkedni. Vagy a szervező énjére gondolt, arra, hogy szeret alkalmakat, meg partikat megrendezni? Egy mosollyal nyugtáztam, hogy örül a hírnek, mely szerint osztálytársak is leszünk. Bólintottam, és továbbra is kíváncsi voltam, hogy milyen szerelembe ejtős cipőkre fogok találni Sutton cuccai között. Ekkor azonban kopogásra lettem figyelmes. Épp indultam volna kinyitni az ajtót,a mikor Sutton szólt, hogy majd ő nyitja. Az ajtóban a mi kedves portás bácsink állt, két jól megtermett pasassal, akik egy szép és nagy szekrényt mellett strázsáltak. Széles mosolyra húzódott a szám, és megcsóváltam a fejemet. Túl könnyen elértem a célomat, ráadásul rekordidő alatt teljesítették. Na, azért még egy kicsit most is akadékoskodott a portás, hogy hová tegye ebben a szobában? Nah, erre most mit mondjak? Kérjek nagyobb szobát? De inkább hallgattam, Sutton pedig meggyőzte, hogy befér, úgyhogy behozták a szekrényt, lerakták és kimentek. Azért nem ment egyik pillanatról a másikra, elpiszmogtak vele vagy tizenöt percet, de megérte. Majd Sutton is bevetette a bájos mosolyát, és kikísérte a portást. - Igen, ez ki van pipálva. De ha már itt tartunk...van itt valami, ami még nincs kipipálva és nem árt tudnod róla. A diákszállás takarítása két teljes hétig az újoncok kiváltsága. Ez itt hagyomány. Úgyhogy a szoba két hétig a tiéd. - Nagyon komolyan és nagyon hitelesen mondtam, kíváncsi voltam a reakciójára. Persze, hogy hazudtam neki, nincs semmiféle hagyomány, de egyelőre ezt nem kell tudnia. Ha eljön az ideje, úgyis megmondom neki. Pedig nem is rossz ötlet, két hétig nyugalmam lenne a porcicáktól.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Csüt. Aug. 16, 2012 4:44 pm
To: My new roommate
Napsütés egész álló nap. Ez nekem még teljesen új és nagyon szokatlan. Nem szeretem az esőt, de már egészen megszoktam, hogy nem arra ébredek, hogy a nap szikrázóan süt és mindenki rövid ruhákban élvezi a napot, hanem arra, hogy az eső szépen csendesen csepereg. Hogy kinek melyik a jobb? Ezt egyéne válogatja, de én személy szerint jobban szeretek arra ébredni, hogy a nap sugarai csiklandozzák a hasamat és tényleg mondhatják azt, hogy: „ Sutton, a hasadra süt a nap kelj már fel!”. Ruhatárat is kellett rendesen frissítenem mikor idejöttem, hiszen volt egy rakás meleg cuccom most pedig inkább lengébb dolgokra lesz szükségem. Van egy olyan érzésem, hogy hamar hozzá fogok szokni. - Nem kell rögtön megijedni. Egész kibírható természetem van és ha jó napom van, akkor nem pom-pom-okkal foglak kelteni az arcodban. - mondtam neki mosolyogva és természetesen vicceltem. Az edzéseken és a fellépéseken kívül félre szoktam rakni hajrálány énemet és nem cigánykerekezek őrült nagy mosollyal az arcomon végig a folyosón. Megvan a normális emberi lény énem is, úgyhogy nem kell tőlem tartani. Sophie arcára azért kiüt a nem nagyon tetszés bármennyire is próbálta leplezni, látszott rajta, hogy nem túlzottan csípi ezt a hajrálányos dolgot. Remélem azért ettől eltekintve jól ki fogunk jönni, de mindenesetre megjegyzendő, hogy ez nem az a dolog, ami közös bennünk. - Cipőket szereted? – kérdeztem meg tőle, de olyan költői kérdés volt, hiszen rá van írva az arcára, hogy imádja a cipőket. De ki ne lenne oda egy cuki kis cipőért? Mikor elmész egy kirakat mellett, meglátod, tudod hogy ez első látásra szerelem – igen, nem csak a fiúkba lehet beleszeretni- és mikor tovább mennél, hogy nem, ezt most nem veszed meg, de aztán mégis bemész a boltba, mert nincs szíved otthagyni. - A régi sulimba mindig voltak csoportos feladatok. Például egy ilyennél könnyedén beosztom, hogy ki mit csinál mikor. Könnyen összhangba tudom hozni a dolgokat. Szeretem bulikat is szervezni, mert ott is rengeteg dolog van amit szervezni lehet.. – magyaráztam, de igazából nem tudtam elmondani. Nem mások háta mögött szeretek szervezkedni, meg hasonlókat, hanem szeretem kiosztani a feladatokat, megszervezi a dolgokat és ez nekem jól is megy. Könnyen átlátom a dolgokat. - Mi? – ennyi volt mindösszesen amit tudtam mondani így elsőre. Takarítani? Két teljes hétig? Az egészet? Ki van csukva. Oké, nem vagyok az a fajta aki kezében életében nem volt még portörlő rongy, de nem is vagyok az aki olyan nagy takarító mániás lenni. Szinte már kattogott is az agyam, hogy hogyan lehetne elhárítani ezt a problémát, miszerint nekem kell takarítani. - Most komolyan takarítsam egyedül? De ez lehetetlen. - néztem rá szinte kétségbeesetten és nem túlzottan állt szándékomban eleget tenni ennek a hagyománynak, de lehet nincs mit tennem. Pfuj..porcicák.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Szer. Aug. 22, 2012 1:06 pm
To: Sutton
Elégedetten néztem végig a szobán, ami immár egy szekrénnyel gazdagabb lett. Az igaz, hogy helyügyileg nem álltunk valami túl jól, de praktikum szempontjából tökéletes volt. Sutton következő mondatára elmosolyodtam, még szerencse, hogy értékelem a humort. - Azt nagyra értékelném, ha nem a pom-pom -ok lennének az ébresztőim.- válaszoltam neki mosolyogva és továbbra is az ágyán heverő ruhákat pakolgattam. - Ezek szerint látszott rajtam, hogy milyen kapcsolatom van a pom-pom -mal. Igazából semmilyen. Egyszerűen engem hidegen hagy. De neked biztosan nagyon fontos. Régóta vagy hajrálány?- Folytattam továbbra is barátságosan. Mindenképpen szerettem volna, ha tudja, hogy nem utálom ezt a sportot, és képes vagyok elviselni, szóval emiatt nem lesz közöttünk feszültség. Azt hiszem igazából nem is magával a pom-pom-mal van bajom, hanem azzal, hogy ezt egy személyhez tudom kötni. A drága testvérkémhez. Ó, Sutton rátapintott a lényegre. Cipők. Azt hiszem öt éves lehettem, amikor megkaptam azt a cipőt, ami megváltoztatta a hozzáállásomat a lábbelikhez. Egy gyönyörű kasmírrózsaszín szalaggal díszített hófehér alkalmi cipő volt. Természetesen rózsaszín és fehér, mi más illene egy szőke hajú, kék szemű Barbie-hoz? Úgy éreztem magam benne, mint egy királylány a mesékből. És az eladó is azt hangoztatta, hogy pont úgy nézek ki benne, mint egy hercegkisasszony. Jó üzletpoliktika... Azt hiszem nem is a külsejébe bolondultam bele, hanem abba az érzésbe, hogy az én lábaimon van, és én táncolok benne. Abban a cipőben voltam, amikor életem első pusziját kaptam egy fiútól. Martin- nak hívták, és velem egy idős volt. Sajnos ő már rég elköltözött Európába, és nem is tartjuk a kapcsolatot, de az a cipő, még a mai napig megvan. És nem, természetesen nem teszem el az összeset tíz évre visszameőleg, amihez kedves emlékem kötődik, ezt az egyet azonban a mai napig otthon őrzöm. - Szeretem, gyűjtöm, hordom őket. Egy kicsit mániás vagyok. Nem tudnám megmondani, hogy hány pár van. De figyelj, mutatok valamit.- letettem a kezemben lévő ruhát az ágyára, és a saját ágyamhoz léptem. Benyúltam az ágy alá, és kihúztam valamit. Egy cipőtárolót. Könnyű, bármelyik ágy alá be lehet csúsztatni, és huszonnégy pár cipő fér el benne. - Ez az én kis túlélő készletem. Bármilyen alkalomra kell, itt mindent megtalálok a futócipőtől a tűsarkúig. - mutattam végig a cipőkön, amelyek között volt vörös Prada, egyszerű Puma, csinos Guess szandál, és ulranőies Gucci is. Meg persze az egyszerűbb napokra néhány lapos megoldás. Igen, ez az én túlélőkészletem. Persze, tudom, hogy túlzás, de mindenkinek van valamilyen szenvedélye. Az enyém ez. - Ha ilyen szervezőképességed van, akkor talán be kellene lépnek a DÖK- be. Buliknál, báloknál, meg más rendezvényeknél is segíthetnél nekik. - tettem hozzá, miután megnyugtatott, hogy nem egy áskálódó kis fúria. Persze ehhez is rengeteg idő kell. Gyűlések, képviselet, rendezés, szervezés, fárasztó lehet. Főleg, ha számításba veszem, hogy Sutton-nak még rendszeresen kell járnia edzésekre is. Továbbra is közömbös arcomat mutattam neki, még azután is, hogy meghallottam a reakcióját. Félig elmosolyodtam, kissé gonoszul, és úgy válaszoltam. - Jól hallottad.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, ennek ellenére nyugodt hangnemben. Pedig belülről már majdnem szétrobbantam, annyira meg akartam neki mondani, hogy csak ugrattam. De erre egy kicsit még várnia kell. - Lehetetlen? Egy hajrálánynak? A dobásaitok meg az ugrásaitok sokkal nehezebbnek tűnnek és eddig minden évben bebizonyították az újoncok, hogy egyáltalán nem lehetetlen. Csak meg kell próbálni...-Az önuralom szobrát egésezn nyugodtan mintázhatnák rólam. Ennek a tulajdonságomnak nagy hasznát vettem már a múltban, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is a hasznomra lesz. Persze belülről már nagyon erős késztetést éreztem, hogy felfedjem az igazat neki. Ennek ellenére egy ideig még képes vagyok megőrizni a hidegvéremet. De nem akarok túlságosan sokáig táncolni az idegein, hamarosan elmondom, hogy csak vicceltem, de azt már most remélem, hogy nem kezd el itt nekem nyafogni. Eddig nem ilyennek ismeretem meg. Végülis csak egy vicc volt az egész.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Kedd Aug. 28, 2012 9:14 am
To: My new roommate
-Igen, elég rég óta vagyok. Már kicsi ovis koromban is arról álmodoztam, hogy hajrálány leszek. Tudom ez most úgy hangzik, mintha egy elkényeztetett pici lány mondaná, de nem vagyok az megnyugodhatsz. – mondtam Sophie-nak mosolyogva. Általában az elkényeztetett libáknak van ez az álmuk, hogy ők pom-pom lányok leszek, de mindig akad kivétel, nem igaz? Nem mondom, hogy nem kapom meg amit akarok és hogy a szüleim nem akarnak mindig a kedvemben járni, de figyelnek arra, hogy ez ne billenjen át a másik oldalra. Elég elkényeztettet lány van már a világon, én nem akarok az lenni. És amúgy is, anélkül is megkapok mindent amit akarok. Tudok úgy is viselni néha, mint aki teljesen a felhők fölött él és elvárja, hogy a köveket kifényezzék a lába előtt, de ez csak egy álca, aki igazán ismer, tudja, hogy nem vagyok ilyen, aki meg nem, annak megvan az oka, hogy miért ezt az oldalamat látja. - Ez eszméletlen. - A szemeim nagyra nyíltak mikor Sophie előkapott egy csodálatos találmányt az ágya alól. Wow. Úgy érzem imádom a szobatársamat. Azok a cipők, minden alkalomra van benne, minden fajtából és az ízlése, tökéletes. Látszik, hogy tényleg imádja a cipőket, de hát ki ne tudna nemet mondani egy szép kis cipőre, főleg ha nem is kell nemet mondania. - Tényleg nagyon odáig vagy a cipőkért..és, remek ízlésed is van hozzá, ezek meseszépek.- szinte le se vettem a szememet a szépségekről, mindegyiket alaposan szemügyre vettem. Tudom már, hogy kivel fogok menni cipőt vásárolni, és szerintem ruhát is. - Gondoltam már én is, de egyenlőre be akarok az iskolába illeszkedni és majd utána jöhetnek az elfoglaltságok. – mondtam kedvesen. Na igen, ebbe a mondatba már most bele lehetett volna kötni, hiszen már hajrálány vagyok és az nem is kicsit elfoglaltság, de erre van egy nagyon jó magyarázatom. A pom-pom lány-os dolog az teljesen más asztalra tartozik, azt szívesen csinálom, sőt, imádom csinálni, így egyáltalán nem megterhelő feladat a számomra. A kora reggeli edzéseket leszámítva. Ezt még meg kell emésztenem. Nem túlzottan lelkesedek a korán kelésért, így nem tudom még pontosan hogyan fogok felkeni, de megoldom. Muszáj megoldani. - Nem szerintem valamit félreértettem. – mondtam még mindig meglepődve. Ácsi van. Nem egy takarító személyzet vagyok. Ez a szoba a kettőnké, ketten takarítjuk nem én egyedül két teljes hétig. És ezt nekem eddig miért felejtette el mindenki mondani? Senki sem említette, pedig elég hosszú ismertetőt kaptam is iskoláról.. - Nem várhatod el tőlem, hogy két hétig takarítsam az egész szobát!! – mondtam kicsit kiakadva. Ez nem lehet igaz, hogy ilyenre kényszerítenének, nem kényszeríthetnek ilyenre.. Amit nem akarok megtenni, azt nem is fogom. Ezt már most elhatároztam. Karomat összekulcsoltam magam előtt, ezzel azt kijelentve, hogy nem vagyok hajlandó szobát takarítani.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Kedd Aug. 28, 2012 5:48 pm
To: Sutton
Aranyos volt, ahogy nyugtatgatott, hogy nem egy elkényeztetett békát kaptam szobatársamul. Az vajon felmerült benne, hogy ez fordítva igaz-e? Ha felmerült, ha nem, én sem vagyok az, úgyhogy jól ki fogunk jönni. Kissé felhúztam a szemöldökömet a mondatai hallatán, és elmosolyodtam. - Nem ítélek el, csak mert vannak álmaid, és megvalósítod őket. Sőt! Szeretem, ha valaki eléri azt, amit szeretne. Tudom, hogy nem könnyű hajrálánynak lenni, és azt is, hogy nagy felkészültséget igényel. A tesóm is hajrálány, láttam, hogy mennyit gyakorol és elesik, és újból feláll.- Igen, ha innen nézem, ezt az egy dolgot becsülöm a tesómban. A kitartását. Nem egyszer volt esés- és ütődésnyom a testén, a szivárvány minden színében, mégis elviselte, sőt, újrapróbálkozott. A sport kitartóvá nevelte. És ez jó. Azt viszont nem szeretem benne, hogy az egész életét ez tölti be. Mit gondol mi lesz vele, ha már nem lehet aktív hajrálány? Mert számára igazából ez jelent mindent. A barátait, az hobbiját, az életét. De még van ideje megváltozni. - Ha tudni akarod, nekem is vannak álmaim, terveim. Én ügyvéd szeretnék lenni.- mondtam eltökélten és egyenesen Sutton szemébe néztem. Azt már csak gondolatban tettem hozzá, hogy a tervem további része részletesen vonatkozik az általam képviseltekre is. Mert nem áll szándékomban bárkit képviselni. Csak nagyon gazdagok nagyon mocskos ügyeit leszek hajlandó elsimítani. Már a mostani ismerőseim is jó alapul szolgálnak. Gazdagok, és rengeteg titkuk van. Én pedig örömmel fogom tisztára mosni a nevüket. Úgyhogy Spencer orvosi törekvései után lesz ez ügyvéd is a családban. És egyikünk sem fog apuci pénzétől függeni. Mert jelenleg mindketten rá vagyunk utalva. Na nem mintha nem lenne neki miből. És nem mintha nem adna meg nekünk mindent, de nem lóghatunk örökké rajta. Persze amíg az ügyvédi karrierem nem indul be, örömmel lógok apa hitelkártyáin. Mint azt az előttünk elterülő cipőkollekció is bizonyítja. Miközben Sutton hangot adott tetszésének, én végigsimítottam a jelenlegi kedvencemen. - Köszi. -mondtam elégedett mosollyal az arcomon, és megindokoltam, hogy miért simítottam meg az egyik cipőt.- Ez most a legkedvesebb számomra. Szerelem volt első látásra, és lépésre is. - Kíváncsian néztem fel Suttonra, reméltem, hogy nem néz teljesen kattantnak, holott tudom, hogy a cipők iránti rajongásom már-már túlzás. Anya mindig azt mondja, inkább legyek cipő- függő – ahogy ő nevezi- mint cigi, drog, vagy pia függő. - Neked nincs semmilyen mániád? - kérdeztem mosolyogva és miközben mondtam a mániád szót, ujjaimmal időzőjelet formáztam a levegőben. Nyilván nem tényleges mániára gondolok, hanem bármilyen gyűjtőszenvedélyre. Például kinézem belőle, hogy rajong a kiegészítőkért. Nem tudom miért, csak egy tipp. Ami igaz, az igaz, például egy csinos fülbevalónak nem könnyű ellenállni. Ahogy az én színész képességeimnek sem. Se úgy látszik Sutton nem adja meg egykönnyen magát. Hm, mit csináljak? Erőltessem tovább ezt a takarítós dolgot, és kockáztassam, hogy a kis tréfám visszafelé sül el, vagy mondjam meg az igazat? - Semmit nem értettél félre.- továbbra is határozott hangon válaszoltam, és a kezemet a csípőmre tettem. Pár másodpercnyi hatásszünetet tartottam, látni akartam Sutton arcát. Hogy mit szól a válaszomhoz. Majd huncut mosolyra húztam a számat, és végre megnyugtattam az új szobatársamat. - Jól van, Sutton, ne aggódj, átestél a tűzkeresztségen. Nem kell egyedül takarítanod, hacsak nem jött meg közben hozzá a kedved. - immár széles mosolyra húztam a számat és könnyedén ledobtam magam az ágyamra. Lábamat keresztbe tettem és széles mosollyal néztem Suttonra és kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni az én kis tréfámhoz.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Miközben tovább beszélgettünk és közben törekedtem arra, hogy lassacskán befejezzem a pakolást. Már egy ideje rendezgetem a cuccaimat és mára lassan elég volt. Bár lehet már rég kész lennék, ha nem pakoltam volna át egy polcot, hatszor, mondván, hogy így jobban fog kinézni és aztán mégsem, mert üt perc múlva meggondoltam magam és kezdtem elölről az egészet. Szerettem volna egy otthonos környezetet kialakítani, ha már elég sok időt fogok itt tölteni és mivel nincs túlzottan sok helyünk, minden apró centiméter számít. Mindennek meg kell találni a maga helyét. - Igen..az esések. - mondtam nem éppen jó kedvűen, hiszen eszembe jutott, a minapi kis megmérettetésem és a szép kis esésem, arról a fránya gerendáról. Nem egyszerűek az ilyen dolgok. Először is el kell viselned a tényt, hogy vagy nem vagy rá képes, vagy csak idő kérdése és rengeteg gyakorlása és másrészről ott van a többiek tekintete, ahogy örömmel nézik, amint a másik éppen a földről kaparja össze magát. Nem minden hajrálányt áldottak meg együttérzéssel és ésszel sem, de ez csak mellékes. - Ügyvéd? Ez remek. Akkor biztos nagyon okos lehetsz. – mondtam lelkesen. Egy jó ügyvéd ismerős mindig jól jön, persze nem szeretnék semmi ilyenbe belekeveredni, de nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Az pedig különösen jó dolog, hogy ha valakinek olyan ötlete van a jövőre nézve, amivel kezdeni is lehet valamit. Én azzal nem fogok semmire se menni, hogy most hajrálány vagyok és ez a mindenem. Szükségem lesz egy másik gondolatra is, egy olyan foglalkozásra, amit a jövőben majd szívesen végzek és pénzt is tudok vele keresni. - Nekem nincs nagyon úgy mániám én mindent szeretek egy kicsit. A cipőket, a szoknyákat, a kiegészítőket, a körömlakkokat.. – kezdem el sorolni. Én végül is mindent szeretek, így velem nem egyszerű a vásárlás. Minden boltban megállok akár ruha, akár cipő és rengetek időt el tudok tölteni a nézelődéssel. Aprólékosan megfigyelem a részleteket és utána mérlegelek, majd döntök. Van olyan, hogy olykor olyan döntésre jutok, hogy minden darabra egyformán szükségem van, de van hogy lentebb adok egy kicsit és nem viszem túlzásba a vásárlást. - Nem vagyok szobalány én viszont nem takarítok. – mondtam határozottan és még mindig szilárdan ez volt a véleményem, hagyomány ide vagy oda én nem vagyok egy takarító személyzet még ha, csak két hétig is, de nem. Ezt Sophie, sem gondolhatta komolyan. Nem takarítok. - De kis gonosz vagy! – mondtam picit mérgesen, de közben mosolyogtam azon, hogy hogy behúzott a csőbe. Hagyomány, persze, nah ezt jól kifundálta. Természetesen nem haragudtam rá, az újonnan érkezőket gondoltam, hogy néha megviccelik, de valamivel azért csak tartozok neki. Gyorsan megfogtam az ágyamon heverő párnámat és hozzávágtam Sophie-hoz. Nem volt bennem semmi düh, csak, ha már játszadozunk egymással. - Ha gondolod a következő a pom-pom-jaim is lehetnek. - mondtam nevetve és a szememmel kutattam, hogy hol vannak az én kis barátaim, de persze nem bántom vele Sophie-t.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Kedd Szept. 04, 2012 11:44 am
To: Sutton
Nem kell ahhoz különösebb tehetség, hogy rájöjjek, ez alatt az esések szó sokkal többet takar, mint az elsőre hangzik. Emlékek, fájdalmak? Úgy tűnt, mintha Sutton emlékei ezzel kapcsolatban újból az eszébe jutottak volna. Őszintén kíváncsi voltam, de nem akartam rögtön az emlékei, vagy a múltja mélyén vájkálni. Az ember nem mereng el egy szón csak úgy, ha nincs rá különösebb oka. Talán egy baleset jutott az eszébe? Nagyon okos lennék? Nem tudom. Jól tanulok, mindig is jól tanultam. Persze ez nem azt jelenti, hogy kitűnő vagyok, hanem négyes- ötös között. Ha jobban megerőltetném magam, elérhető lenne a színjeles, de akkor mi lenne az életemmel? A könyvekkel nem lehet beszélgetni, viccelődni, vásárolni, szórakozni. A kapcsolataim látnák kárát a buzgalmamnak. Márpedig egy olyan lánynak, mint én, szüksége van jó kapcsolatokra. Nem csak a jelenben, de a jövőre nézve is. Meg egyébként is ezzel a tanulmányi eredménnyel és az én hátteremmel egyenes út vezet a jogi karra. - Nem vagyok zseni, vagy ilyesmi, csak jó képességű és ambiciózus. - mondtam mosolyogva. Mivel ő magától nem mondta, hogy mit tervez a jövőre nézve, nem kérdeztem meg. Lehet, hogy még nem sikerült eldöntenie, úgyhogy nem erőltettem tovább ezt a témát. - Ez a legveszélyesebb!- nevettem fel- Semmi szépre nem tudsz nemet mondani!- És ez tényleg igaz. A dilemma mindig nagy: szoknya, fölső, esetleg cipő? Vagy mindhárom? Nagyon jól ki fogunk jönni Sutton-nal, ebben most már biztos voltam. És azt is biztosra veszem, hogy nem egyszer fogjuk nyakunkba venni a várost, és hatalmas bevásárlótúrát csapni. Már előre várom ezeket az alkalmakat. - Mindenképpen el kell majd mennünk együtt vásárolni!- gondolatban már a cipőüzletek, a szebbnél-szebb ruhaboltok, táskaforgalmazók lebegtek a szemem előtt. - Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy hamarosan megrendezik az álarcos bált.- nem tudom, hogy hallott-e róla, de jobb későn, mint soha. És oda nem igazán lehet farmerban meg pólóban beállítani. Vagyis lehet, de nem illik. Egy biztos, bár ruhám még nincs, a cipő miatt nem hiszem, hogy aggódnom kellene. De ha jobban belegondolok, biztosan találok majd valami szépséget, ami tökéletesen illik a ruhámhoz, ami még meg sincs. És az ilyen jellegű ruhákat tekintve nagyon válogatós vagyok. - Bocsi, de nem hagyhattam ki ezt a kis tréfát. - mondtam, immár fülig érő szájjal. Most már nem kellett palástolnom, hogy mennyire mókásnak találtam az iménti helyzetet. És ahogy láttam, Sutton is. Szerencsére. De azért hozzám dobta az egyik párnáját, ami meglepett, de még mindig nevettem. Viszonzásképpen az ágyamon lévő összes párnát rádobtam, mert a párnacsata az egy komoly dolog! És én mindig nagyon élvezem. - Na, lassan a testtel! A pom-pom -okért cserébe nálam nem párna, hanem portörlő jár! - vicceltem továbbra is, úgyhogy rákacsintottam, majd lehuppantam az ágyra, és megállapítottam, hogy örülök az új szobatársamnak.
/Játék vége! Köszönöm (: /
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Már elmúlt, már vége. Ne gondolj rá! Nem ismétlődik meg többé, nem jön vissza. Soha nem kell szembe néznem vele, mert soha nem tudja meg senki. El fogom felejteni, el kell felejtenem! Muszáj! Tovább kell lépnem. Hogy mit kell elfelejtenem? Egy éjszaka emlékét. Emlékképeket, hangokat, érzéseket. Olyan dolgokat, amiknek sosem lett volna szabad megtörténnie. Mit is szokott ilyenkor mondani Spencer? Ja, igen. Figyelemelterelés, az kell nekem. Épp ezért kiléptem a zuhany alól, belebújtam a puha fürdőköntösömbe, és visszaindultam a szobámba. Vagyis a szobánkba. Mert van egy új szobatársam, akit eléggé megkedveltem. Kedves, aranyos, nem nyafogós, szóval jó fej. Mostanra teljesen megszoktam, hogy vele együtt töltöm a mindennapjaimat. Sőt! Igazából azt hiszem, már hiányozna a társasága. Amikor beléptem a szobába Sutton odabent volt. Láthatóan nagyon el volt gondolkozva valamin. Még egyszer sem láttam ilyennek. Azt se tudom, hogy észre vette-e, hogy bementem. Úgyhogy megszólaltam, és reméltem, hogy nem ijed meg, hanem a mondatommal inkább valami mosolyszerűséget sikerül az arcára csalnom. - Ha így folytatod, kikopik a szőnyeg. – mondtam egy enyhe mosoly kíséretében. És közelebb léptem hozzá. Tényleg nem láttam még őt ilyennek. Szóval neki is vannak problémái. Persze, idióta lennék azt hinni, hogy csak nekem, és nem is hiszem azt, de Sutton valahogy eddig nem tűnt olyannak, akit üldöznek a problémák. Az a különbség kettőnk között, hogy én a világ minden kincséért sem hagynám, hogy ezt egy kívülálló meglássa rajtam. Legalábbis azokat a sötét foltokat, amik a múltam miatt nyomasztanak, biztosan nem. Én határozottan, és legelbűvölőbb mosolyom keretében közölném a minden rendben kérdésre a világ legtermészetesebb válaszát, vagyis azt, hogy igen. Hányszor elgyakoroltam, hogy hibátlanul menjen, hogy szemernyi kétség se maradjon senkiben, tényleg így van. Pedig ennek szinte sosincs alapja. De kiben bízhat annyira meg egy diák, hogy elmondja a legféltettebb titkát? Azt ami tönkreteheti? Hát ez egy jó kérdés… Remélem, hogy Sutton -nál azért nem ilyen nagy a baj, és meg lehet oldani. - Minden oké?- kérdeztem kíváncsian ezt az ostoba kérdést. Tudom, hogy nem, egyáltalán nem minden oké, elég csak ránézni, de mégis megkérdeztem, mert segíteni akarok, mert érdekel.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Nem vagyok nyugodt, minden vagyok csak nem nyugodt. Nem bírom ezt már tovább, lenne nekem jobb dolgom is, mint azon idegeskedni, hogy most hogy is állunk. De egyáltalán miért idegesít ez ennyire? Jah hát persze! Hiszen körülbelül két hete nem beszéltünk ma pedig kaptam egy sms-t. Azok kedvéért akik nem tudnák, hogy kiről van szó megsúgom, hogy természetesen az én régi levelező barátomról, akivel most már nem levelezünk, hiszen egy suliba járunk. Idáig nincs is semmi probléma, minden öröm és szivárvány, meg csoki torta, de egyszerűen nem vagyok nyugodt, amióta a bálon összevesztünk. Én hagytam ott tudom, de ő azóta nem is keresett – a mai napig- és szinte ilyen hosszú ideig nem is volt, hogy nem beszéltünk volna. Elhatároztam, hogy nem megyek el, nem hallgatom meg, hiszen úgy is tudom, hogy mit akar mondani. De én nem az a fajta lennék, aki nem ad egy második esélyt az embereknek, vagy akár harmadikat én megbocsájtó vagyok. De megbántott. Azt hittem különleges vagyok a számára, nem csak egy a sok közül, de úgy látszik Debivel túlságosan rég óta barátok, én versenyezni se tudok vele, de nem is akarok. Vannak emberek néha, akik belépnek az életünkbe és néha ki is lépnek az életünkből, de minden okkal történik. Föl-alá sétáltam a szobában és töprengtem, hogy mi legyen, nem mintha a sétálástól csöppet is okosabb lennék, de egyszerűen nem tudtam nyugodton ülni. Annyira bekeményedtem a gondolataimba, hogy észre se vettem, szobatársam Sophie érkezését. Kénytelen leszek befejezni a mászkálást, mert egy: nincs nagy hely és elszédülök az állandó körözéstől, kettő: magas sarkúba vagyok és az alattunk lévők nem biztos, hogy örülni fognak, hiszen kicsit hangosan járkáltam. - Bocsi. – tudtam le egyszerűen és lehuppantam az ágyamra, majd hátra dűltem és a plafont néztem. Miért ilyen bonyolult minden? Miért nem lehet minden egyszerű? - Persze. - hazudtam neki, de nem tudom mennyire csináltam jól. Biztos vagyok benne, hogy látszik rajtam, hogy valami nincs rendben, de nem szeretem volna rázúdítani ezt az egész dolgot. Biztos meg vannak neki a saját gondjai. - Jó, nincs minden rendben. - mondtam végül mikor láttam, hogy nem hiszi el amit mondtam. Nem pont abban a formámban vagyok amikor könnyen megy füllentés. Általában menni szokott. Nagy barna szemeimnek sok mindent elhisznek, de ez most nem az a pillanat volt.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Hazudni tudni kell. És azt is tudni kell azt is, hogy mikor lehet, kell, illik hazudni. És persze az se árt, ha a másik fél felismeri, hogy mikor jött el az idő az igazságot elmondani. Persze, ez az én számból csak üres frázisnak hangzik, de nem az. Egyszer talán én is elmondom valakinek, talán éppen Sutton-nak, akiről most messzire süt, hogy mennyire bántja valami. Ahogy mozog, ahogy néz, mind- mind arról árulkodik, hogy nem, egyáltalán nincs minden rendben. - Aham. –mondtam neki, miközben egyáltalán nem hittem el amit mondott. – Ha te mondod…- közelebb léptem az ágyához, és leültem a szélére. Ő már ott feküdt, tekintete messzire kalandozott, és ha jól sejtem, az agya minden kicsi idegszála megfeszülve dolgozik azon, hogy megoldást találjon arra, ami nem is bántja- legalábbis az ő állítása szerint. - Ha mégis lenne valami, és el akarod mondani, én itt vagyok.- mosolyodtam el, miközben megérintettem a karját. Sosem hagynám cserben azokat, akik fontosak nekem. És Sutton akarva- akaratlanul egyre fontosabb lett. Talán barátokká váltunk ez alatt a rövid idő alatt? Lehet. Sok mindent megosztunk egymással, és eddig is számíthattunk egymásra. Miért lenne most másként? - Suli, család vagy pasi? – kérdeztem tőle, miután beismerte, hogy nincs minden rendben. Ez a három alternatíva merült fel bennem, amit lehetségesének tartottam, hogy Suttont ennyire bántsa. De az igazat megvallva az elsőt alapból kilőttem. Szóval maradt kettő. Pasi fronton eddig nem sokat tudtam meg róla, mégis, ez a zavart, gondterhes viselkedés azt sugallta, hogy erről lesz szó. És kicsit reménykedtem is abban, hogy ez lesz a téma, mert ebben talán tudok neki segíteni.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Csüt. Okt. 25, 2012 9:56 am
To: Sophie
Nem akarok mindent Sophie nyakába zúdítani, hiszen biztos neki is megvan a saját baja, amivel meg kell birkóznia. Nem arról van szó, hogy nem bízok meg benne, hiszen nagyon jóban lettünk, jobb szobatársat nem is kívánhatnék. Nem egy elkényeztettet, okoskodó, mindenlébenkanalat kaptam és nem is egy egész nap a könyv felett gubbasztó, minden szabályt betartó okoskát. Jól elehet vele beszélgetni és tényleg meg is ért. Lehet akkor, hogy most itt van az ideje, hogy az életem ezen részébe is beavassam. Felültem az ágyon és az ölembe vettem a kispárnámat és azt szorongattam. Ha valami bajom van mindig a kispárnámat szorongatom, nálam ez egy ilyen szokás. - Pasi..barát..legjobb barát. – találgattam, hogy most tulajdonképpen nekem David mi is. Egy jó barát vagy annál több? Testvér? Vagy annál kevesebb? Ez gondolom majd lassan ki fog derülni, ha elmegyek arra a bizonyos találkozásra, ha pedig nem, akkor a múlt lesz. - Tudod az osztálytársunk David Crawford-ot én nem csak most ismertem meg. Régóta levelezgetünk, vele mentem a bálba is, nagyon jóban vagyunk, de a bálon összevesztünk. – kezdtem el mesélni bánatosan. Sokan már ott belekötnének a dolgokba, hogy csak barátok vagyunk. Ritka a fiú-lány barátság, de szerintem létezik, hiszen David nekem mindig is olyan volt mint egy barátnő, csak persze nem mentem vele vásárolni, nem lakkoztuk egymás körmét és nem is találkoztunk. Mióta ide költöztünk az eddig megszokott rend felborult. Minden nap találkozunk, nincs olyan nap hogy ne botlanánk egymásba még a folyosón is és rengeteg óránk van együtt. Ő a focicsapatban van, én hajrálány vagyok, így a meccseken is elég sokat találkozunk. - Az utóbbi időben nem beszéltünk, de elméletileg fél óra múlva találkozni akar velem. – mondtam miután az órámra néztem és észrevettem, hogy már csak fél órám van. Az utóbbi időben kerültem az órákon a folyosón is több-kevesebb sikerrel, de lehet ma nem kerülhetem el. Pedig már elterveztem, hogy felbontok egy nagy tábla csokit és megeszem az egészet. Úgy látszik a csokinak várnia kell rám egy kicsit.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Pént. Okt. 26, 2012 9:56 am
To: Sutton
Csak kibújt az a szög a zsákból. Ennek ellenére kérdőn néztem Sutton-ra. Tényleg azt mondta, hogy legjobb barát és utána egy fiú nevet mondott be? Nem is akárkinek a nevét. Egy osztálytárs. Ajjaj, ez a story több sebből vérzik. - Hát, nem én akarok az lenni, aki felvilágosít, de fiú- lány között igaz barátság nincs. És tudni akarod, hogy miért nincs?- kérdeztem tőle, de nem vártam választ, ez olyan költői kérdés volt. Éppen ezért már folytattam is a mondatot, mielőtt megszólalhatott volna. - Azért, mert az egyik fél mindig többet akar. – tényleg nem hiszek az őszinte barátságban. Az más, amikor két embert valami összekapcsol, amit közösen éltek át, ez nem azt jelenti, hogy minden titkukat megosztják egymással. Éppen ezért nincs nekem fiú barátom. Olyan nincs, akire úgy számíthatnék, mint egykor Jessicára. Vegyük például Jenset. Ismerem őt, ha összefutunk, beszélünk, de ennyi. Nem nevezném magunkat barátoknak, annál többnek meg főleg nem. Vagy ott van Dougie. Na mondjuk ő más tészta. Neki életem végéig hálás leszek, és őt tényleg kedvelem, de ez nem azt jelenti, hogy ki-beugrálok az ágyába, vagy azt, hogy minden aprósággal hozzá futok. Dehogy! Szóval nálam nincs olyan, hogy pasi legjobb barát. Ha pasi, akkor csak az jöhet szóba, hogy haver, vagy annál sokkal több. És az csak egy ember lehet… - Igen, láttalak titeket a bálon. Bajosak voltatok. Tudod, hogy nagyon jól néztek ki EGYÜTT?- nyomtam meg a hangsúlyt az utolsó szavamon. És kíváncsian vártam, hogy Sutton hogyan reagál rá. A következő kérdést, ami felötlött bennem, vagyis hogy sosem gondolt még arra, hogy ők ketten esetleg… inkább meg se kérdeztem. Még nem. Nem vagyok kerítő, de a vak is látta, hogyan néztek egymásra. - Tulajdonképpen min is vesztetek össze, hogy ennyire megviselt?- direkt ezt a szót használtam. Mert láthatóan megviselte. Arra azonban nem mertem volna fogadni, hogy azt meg tudná mondani miért is viselte meg ennyire. Becsapta a legjobb barátja?- ahogy ő nevezi- Vagy elárulta? Kihasználta? Mindenesetre hamarosan kiderül. Komoly arccal néztem Sutonra, és ismét én kezdtem bele a mondókámba. - Elméletileg? Na akkor hajrá, készülődj! Legalább hallgasd meg, hogy mit akar. David jó fej! Ennyit megérdemel. – És te is. Tettem hozzá magamban egy halvány mosoly kíséretében. - És nem utolsó sorban, ha tényleg annyira jó barátok vagytok, nem kellene elveszítenetek egymást. - mosolyogtam rá Suttonra. Remélem sikerül meggyőznöm, és azt is, hogy ezután nem én és a szerelmi életem kerül terítékre. De az biztos, hogy Sutton el fog menni arra a találkozóra. Ha kell, én magam lököm ki az ajtón, egészen David-ig.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Én nem értem. Miért hiszi azt mindenki, hogy fiú és lány között barátság lehet. Ugyan olyan emberi lény mindkettő ugyan úgy lehetnek barátok anélkül, hogy az egyik fél esetleg többet szeretne. Ez nem egy íratlan szabály és nem is írott, lehet sok mindenkinél nem működik, de van akinél igen is működhet. Mi barátok vagyunk, ráadásul nagyon jó barátok és biztos vagyok abban, hogy ő is csak barátként tekint rám. Hisz nem akarunk több bonyodalmat elég a mostani is. - De igen is van. És mi mind a ketten csak is kizárólag barátok vagyunk. – mondtam és szavaimmal próbáltam meggyőzni Sophie-t, hogy igen is a mi esetünkben létezik. Egy nem egy törvény szerű dolog, hogy ilyen csak a mesében létezik. Ez itt a valóság és én igen is szerencsés embernek mondhatom magam, hogy van egy fiú barátom, akinek elmondhatok mindent és néha teljesen más szemszögből nézni a dolgokat, mint egy lány és ez nem kifejezettem rossz dolog. Ugyan úgy el lehet vele is beszélni és tudom, hogy a kiszemelt pasit, sem fogja lenyúlni. - Bájosak, mint két barát. –tettem hozzá mosolyogva és tántoríthatatlan voltam a barátságunkat illetően. Mindenki láthatta rajtunk, hogy mi csak baráti szinten vagyunk –lehet még most ott sem – nem fogtuk meg egymás kezét, nem volt hosszú romantikus pillanat és mi több, ha a barátom lenne, nem hagyott volna ott és nem vett volna ugyan olyan nyakláncot nekem, mint Debinek. - De nem vagyunk együtt és nem is leszünk, ő csak úgy tekint rám, mint a legjobb barátjára és én is. – mondtam neki és ismét a plafont néztem. Vajon meg marad ez a jó barátságunk, vagy a köztünk lévő láthatatlan köteléken olyan sebet ejtettünk ami örökre megmarad? Talán kiderül. Tulajdon képpen már nem is nagyon haragszok rá, sokkal inkább az bánt, hogy nem beszélünk. - Ugyan olyan nyakláncot kaptam tőle, mint az a kis tapatógép Debi. – avattam be a szaftos részletekbe röviden, és tömören. Nem volt kedvem különösebben részletezni , hogy mi történt, hiszen a lényeg ennyi. Azt hittem fontosabb vagyok számára, mint Debi vagy különlegesebb, de tévedtem. - Tudod, ő is benne van a pom-pom csapatban és pokollá akarja tenni az életemet, mert azt hiszi, hogy veszélyeztetem a David-del lévő kapcsolatát. –mondtam és a hangom haragot tükrözött és ellenszenvet. A kezdettől fogva nem jövünk ki jól, de ez már így is fog maradni. - Úgy is tudom, hogy mit akar mondani. – mondtam a szokásos kifogásomat. Úgy is tagadni fogja én meg annyira nem tudok rá haragudni, hogy úgy is megbocsájtok neki. - És mi van ha mégsem békülünk ki, csak jobban összeveszünk? – néztem Sophie-ra kétségbeesetten.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Szer. Okt. 31, 2012 11:19 am
To: Sutton
Hát nem bájos? Szentül hiszi, hogy ők csak barátok. Sőt, meg van róla győződve. De szerintem olyan sokszor kellett már ezt a mondatot elmondani, hogy vagy tényleg kezdi elhinni, és csak azért is megmutatni mindenkinek, hogy igenis létezik barátság fiú és lány között, vagy ő sincs tisztában azzal, hogy ez eléggé lehetetlen. Először még engem is majdnem sikerült elbizonytalanítania, de aztán olyan intenzíven tiltakozott, hogy szemernyi kétségem se fért az ellenkezőjéhez. Megcsóváltam a fejem, miközben hangosan kifújtam a tüdőmből a levegőt. Úgy, hogy Sutton is hallja. Többet árult ez el minden szónál. Kikerekedett szemekkel hallgattam, az összeveszésük okát. - Ennek féltékenység szaga van.- jelentettem ki kereken, és ráadásként megmozgattam pisze orromat, mintha tényleg valamilyen illatot éreznék a levegőben. Igen, én már csak ilyen vagyok. Amit gondolok, vagy érzek, azt nem igazán szoktam magamban tartani, kivéve, ha a saját érdekem megkívánja. - Debi…- ismételtem el, miközben felelevenítettem a hajrálányokat. Melyik is Debi? Áh, igen, eszembe jutott! A barna hajú, barna boci szemekkel. – Milyen kapcsolatot? Úgy tudam, Davidnek nincs barátnője.- néztem értetlenül Suttonra. Lemaradtam volna a legfrissebb hírekről? Még jó, hogy Sut ennyi minden tud. Vagyis, jobban mondva benne van a közepében. - Elárulod nekem is, hogy mit fogsz hallani?- komolyan mondom, néha nem értem a női logikát. Pedig én is így gondolkozom, de nem vagyok én se gondolatolvasó, és szerintem ez a Davis fiú igenis megérdemel egy esélyt. Legalább annyit, hogy megmagyarázza, vagy megpróbálja. - Hát, akkor az van, édes kis Sutton, hogy Debi azelőtt kiütött a versenyből, mielőtt beszállhattál volna a ringbe.- remélem, hogy ez eléggé kemény volt ahhoz, hogy észhez térítse Suttont, és megpróbálja újraéleszteni a kapcsolatát Daviddel.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Miért néz mindenki hatalmas nagy szemekkel rám mikor azt mondom, hogy mi csak barátok vagyunk és fiú és lány között igen is van barátság? Nem tudom. Mindenesetre láttam, hogy Sophie semmit sem hitt el, azok közül amiket mondtam. Pedig én tényleg minden egyes mondatot komolyan gondoltam. - Én nem vagyok féltékeny, pláne nem arra a tapadógépre. – vágtam rá, talán túl gyorsan és ezzel még inkább azt az érzést keltettem, hogy igen is féltékeny vagyok. De miért is lennék? Bármikor találkozott velem David amikor csak akart, ugyan annyi időt töltött velem, mint Debivel, a nyaklánc az pedig engem sokkal jobban jellemzett. Neki a tánc fogadni mernék, hogy nem jelent semmi, csak azért van benne a pom-pom csapatban, hogy apró ruhában ugrálhasson a meccseken és még népszerűbb legyen. De nem is pazarlom rá még az időt sem rá, hogy megmagyarázzam nem vagyok féltékeny. - Nincs is. De Debi nagyon szeretné, ha több lenne köztük, mint barátság, csak úgy tapad Davidre. – magyaráztam és a bálon történtekre gondoltam. Csak úgy fortyogott magában a kis drága, amikor meglátott minket. Ki tudja mi lett volna, ha nem magyarázza el David, hogy mi csak barátok vagyunk. Nem szeretek verekedni és a ruhámat meg a hajamat is túlságosan sajnáltam volna. Nem szeretem az ilyen fajta figyelmet, így lehet jobb is volt, hogy nem maradtam ott sokáig. - Hogy nem ő vette Debi-nek a nyakláncot, meg sajnálja, nem úgy volt, szánom-bános boci szemek. – soroltam és már el is tudtam képzelni magam elé David arcát, ahogy sorolja a mondandóját és szemével úgy néz, hogy haragudni se lehet rá. Miért lehet engem ilyen könnyen megpuhítani? - Engem nem ütött ki senki. – mondtam felháborodottan. Pláne nem Debi. Soha nem adok fel semmit és nem most fogom elkezdeni, de most nem is volt miért harcolni. Nekem és Debinek nem ugyan azok a céljaink. - Nem egy a célunk, így nem egy ringben vagyunk. Neki pasi kell, nekem meg barát. – mondtam és közben a versenyszellem felébredt bennem. Eddig Debi úgy érezhette, hogy ő van fölényben, hiszen ő régebb óta ismeri, de akkor is velem ment a bálba, még akkor is, ha össze vesztünk. Felpattantam az ágyról és elhatároztam, hogy elmegyek találkozni David-del. Nem hagyom meg az örömöt Debinek, hogy örülhessen, hogy összevesztünk.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Sutton & Sophie szobája Pént. Nov. 02, 2012 11:23 am
To: Sutton
Amikor még Victoria lakott ebben a szobában, én nem Sutton, ilyen helyzetekre mindig volt egy játékunk. Kicsit furcsa játék, de mi soha nem azt csináltuk, hogy egymást vigasztaltuk, vagy együtt szidtuk azt, aki éppen megbántott minket. Legalábbis nem az első körben. Először mindig eljátszottuk ezt a játékot. Az a neve, hogy élő lelkiismeret. A lényege pedig egyszerű. A sértett fél marad a saját szerepében, a másik fél pedig eljátssza az ellenpontját. Ha a végeredmény ugyanaz, mint a játék kezdetekor, akkor jöhetett a csoki, a filmek, és az aktuális „szemétláda” kinevetése… Ha ezt nem is így mondom el Suttonnak, azt hiszem az lesz a legjobb, ha a módszert alkalmazom. - De nem is szereted Debit. És miért?- már előre vártam a válaszát. Egyértelmű, David miatt. - Szóval te nem tekinted őt a vetélytársadnak, de ő téged igen. Pedig ti Daviddel csak barátok vagytok. Akkor miért hisz ő másat?- kérdeztem tőle, teljesen komolyan. David elfelejtette volna felvilágosítani a másik kis pom-pom bolhát, hogy Sutonnal nincs köztük semmi? Bár szerintem David se igazán tudja, hogy mit kezdjen ezzel a két lánnyal. Hallgattam, amit Sut mondott, hogy David azt állítaná, nem ő vette a nyakláncot, meg sajnálja, meg az összes ilyen szokásos szöveg, ami- valljuk be őszintén- tényleg elég valószínű. Viszont akkor is ott van a DE… - És mi van akkor, ha igaz? Ha tényleg ártatlan?- jó kis játék, nem? A biztos kétely. De ha ismeri- márpedig feltételezem, hogy ismeri, akkor én csak azt mondom ki, amit egyébként is szeretne hallani- akkor el is hiszi neki, hogy így van. Hogy miért? Mert bízik benne. Na ez az én számból eléggé érdekesen hangzik, igaz? De ne ítéljen senki el engem elsőre. Én talán nem élek? Bízom. Már akiben. Van, amikor visszaüt, például az expasimnál, de mára ezen is sikeresen túltettem magam. Nem is volt igazán időm ezen rágódni, volt helyette más bajom… Újabb hangoz levegőkifújással jeleztem, hogy szerintem Sutton ismételten téved, és nagyon is egy célért küzdenek. - Ezt ne nekem mondd, hanem Debinek. És ha engem kérdezel, mindketen ugyanazt akarjátok.- néhány másodpercnyi szünetet tartottam, mielőtt kimondtam, hogy mire pályáznak mindketten. - Davidet… az idejét,a figyelmét, a társaságát, a bizalmát…- és még sorolhatnám. Senki nem viselné el, hogy egy csinos csaj legyen a pasija legjobb barátja, és azzal szúrnák ki állandóan a szemét, hogy köztük nincs semmi, csak barátság. Na persze. Ezt senki nem venné be.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Miért is nem szeretem? Vajon miért? Hisz csak a gond van velem. Folyton ott van ahol nem kéne és nem hagy békén. Megpróbálja megkeseríteni minden egyes percemet és még pom-pom lány is és azt hiszi övé a világ. nem tudom mit lehet abban a teremtésben szeretni, azt sem értem David, hogy bír vele. Bár ahogy eddig láttam, Debi már akkor oda van, ha csak hozzá szól..hogy lehet valaki ilyen szánalmas? nem veszi észre, hogy David, csak barátságot akar tőle? - Abba a lányba nincs semmi olyan, amit szeretni lehet. – mondtam egyszerűen és teljesen így is gondoltam. Nem vagyok olyan fajta, aki nem ad szemernyi esélyt sem hogy megismerjen valakit, de velem nem tudtam kibékülni. Egyszer elhiszem, hogy valaki véletlenül rúg sípcsonton, de hogy többször is, hát nincs toll rajtam, ne nézzen engem madárnak. De el kell fogadni, nem mindenkivel jöhet ki jól az ember. Az viszont probléma, ha olyan embert utálsz, aki fontos egy számodra fontos embernek. Ez bonyolult és egyre csak bonyolultabb. - Nem tudom. Ő azt hiszi, hogy mi több, mint barátok vagyunk, de ez nem igaz .- mondtam mosolyogva és reméltem, hogy most már Sophie is elhiszi, hogy mi csak kizárólag barátok vagyunk. Nem mintha kifogásom lenne David-del, mert én sem vagyok, vak, látom hogy jól néz ki, de sosem gondoltam még, hogy másként nézzek rá , túl régóta vagyunk barátok.. - Akkor.. – és itt elgondolkodtam. Nem fordult meg még a fejemben, hogy tényleg igazat mondott. Hinni akartam neki, de nem akartam, hogy még egyszer megbántson, nem akartam, hogy még egyszer bárki is megbántson. Majd meghallgatom, hogy mit mond és eldöntöm, hogy mi lesz, ez lesz a legjobb. – akkor, majd kiderül, hogy mi lesz. Akkor tévedtem, de ez még nem biztos. Persze, hogy szeretnék minél több időt tölteni Daviddel, hiszen szeretek vele lenni. Jó vele beszélgetni és megért engem, számíthatok rá, vigyáz rám és jól lehet vele viccelődni. - Hisz bármikor találkozik vele, amint az ideje engedi. De Debi nem éri be ennyivel én viszont bőven. nekem egy barát kell, semmi több. – mondtam Sophienak, de közben belegondoltam, hogy mi lenne akkor, ha Debi mégis elérné a célját. Biztos lehetővé tenné, hogy kevesebbet tudjak David-del találkozni, de ez nem történhet meg. - De én nem fogom engedni, hogy Debi behálózza David-et, ő sokkal jobbat érdekel. Olyat aki igazán megbecsüli és nem csak ékeskedni akar vele. – ezt komolyan is gondoltam. Nem szeretném, ha David-et bárki is megbántaná. A szekrény előtt toporogtam a következő percben és azon morfondíroztam, hogy vajon átöltözzek-e vagy jó leszek így. - Átöltözzek vagy így is jó ha lemegyek? – fordultam Sophie felé, hisz ki ha nem ő tudná megmondani, hogy jó vagyok-e így?
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Ebben igaza van. Pedig én nem is ismerem túl jól ezt a Debit. Persze, tudom, hogy ki ő, de szerintem eddig összesen jó, ha kétszer vagy háromszor beszéltem vele, és semmi érdekesről. Nekem ő ugyanannak tűnik, mint bármelyik Barbie baba a boltok kirakatai mögött: rideg plasztiknak. És az sem emelt túlságosan a megítélését, hogy hajrálány. A többségük csak egy ugrabugráló bolha. Tisztelet a kivételnek. Mert amióta Sutton velem van egy szobában, azóta megtanultam, hogy a hajrálányok sem mind egyformák. Ugyanúgy, ahogy a szőke, kék szemű porcelánbabának tűnő csajok közül sem üres mindegyik belülről. Igen, most magamra gondolok. Tovább figyeltem Sut-ra, és azt hiszem, végre megértette és elfogadta, hogy miért olyan fontos, hogy lemenjen Davidhez erre a – eleinte valószínűleg fagyos hangulatú- beszélgetésre. Azért remélem, hogy a későbbiekben sem fog elmérgesedni a dolog, és tényleg meg tudják beszélni. „aki megbecsüli”- milyen szép végszó. Olyan szivesen kérdeztem volna meg tőle, hogy ő megbecsülné? De eddig is hevesen tiltakozott a David több, mint barát téma ellen, úgyhogy inkább befogtam a számat. Mert én ilyet is tudok. És azt se szerettem volna, ha magamra haragítom az erősködésemmel. Ha jól gondolom, akkor ők is hamarosan rájönnek, hogy mi is van köztük. Ha meg nem, akkor Suttonnak tényleg igaza volt. De a következő kérdésre ismét mosolyogni kezdtem. Izgul, azon tűnődik, hogy elég jól néz-e ki… egy „pusztán baráti találkozáshoz”. Végignéztem Suttonon, lesimítottam pár szálló hajszálat, és rámosolyogtam. - Tökéletes vagy. - biztattam a szobatársamat, miközben az ajtó felé vezettem, mert már el kellett volna indulnia. És én drukkoltam neki, vagyis nekik. Én pedig… fogalmam sincs, hogy mit fogok a délután hátra lévő részében csinálni. Hiába zuhanyoztam le, valamiért nem frissültem fel kellően. Talán még vizesebb közeg kellene. Gyorsan eldöntöttem, hogy mihez kezdek a szabadidőmmel. Irány az uszoda!
Pént. Szept. 06, 2013 8:58 pm by Vendég
Tárgy: Sutton & Sophie szobája 
