David K. Johnson

Mr. Nikotin

az engem bemutató tankönyv

Becenév: Dav, Mr. D, M ucsó-macsó
Születési hely/idő: Los Angeles, 1995. 02. 14.
Kor: 17

...akik nem tudom hogy várnak e otthon

Apa: Patrick Johnson, 45, Nos, ő az apám. Nagyjából annyi a kapcsolatunk, hogy az üzlettársai előtt jó képet kell vágnom, udvariasnak lenni és elhitetni, hogy a céget egy erős kéz fogja átvenni.
Anya: Jessica Johnson, 41, Az anyámmal egész jó a kapcsolatom. Néha még egész értelmesen el is tudunk egymással beszélgetni. Nem mondom, hogy normális a kapcsolatunk, de legalább érzem, hogy van anyám.
Testvérek: Elisabeth Kate Johnson, 15, Soha nem éreztem kötelességemnek, hogy vigyázzak rá, de ha elkezd úgy viselkedni ahogy az utcasarkon állók, bizony elcsattan egy-két pofon.
Robert Erik Johnson, 13, Egy kis taknyos akit már nem egyszer döngöltem a földbe mire megtanulta mi is az a tisztelet.
Párkapcsolat: -

itt egy kis megtanulnivaló

Csoport: Népszerű
Rang: The Liar
Tanulmányi átlag: 3.8
Osztály: 11
Szeretem: cigi, zene, a gitárom
Utálom: a túl sokat kérdezősködő embereket, a tehetetlenek, ha valaki nem tudja hol a helye

Személyiség

Bár jó pár ember agresszívnek tart ezzel mégsem értek teljesen egyet. Soha nem ütök ok nélkül, még akkor sem ha részeg vagyok. Gyűlölöm ha meg akarják szabni mikor, kivel, hol és mit kell csinálnom. Nem bújok ki a felelősség alól, de nem érdekel mit mondanak mások. Ha valakinek nem tetszik amit és ahogyan csinálok az mondja a szemembe és majd szépen lerendezzük a dolgot. 13 éves korom óta cigizek és már többször is kipróbáltam a drogot de mivel nem érte el a kívánt hatást, így hagytam a francba. Ugyanazt a gitárt nyúzom már legalább 8 éve, de nem bírok elszakadni tőle annyira a szívemhez nőtt.

Külső

Személyem a 186 centijével eléggé kitűnik a tömegből. A kedvenc ruhadarabjaim a kabátjaim. Már nem számolom hány van belőlük, 50-nél megálltam. Nem öltözködök túl kihívóan mégsem mondanám a stílusomat hétköznapinak. A dzsekik alá legtöbbször valami minta nélküli pólót veszek fel, különleges alkalmakkor inget nyakkendővel. Ám a hétköznapokon lazára veszem a stílust. A farmer és a sportcsuka pedig tökéletesen megfelel ha valakit épp helyre kell tenni. Egyik ismertetőjegyem a nyakamban lógó öngyújtó, és dögcédula amit még évekkel ezelőtt kaptam.

születésemtől a mai napig, vagy egy pár pillanat az életemből

Egy gazdag házaspár elsőszülött gyerekeként születtem Los Angelesben. A szüleim már egész kicsi koromtól kezdve elkényeztettek. Amit csak kiejtettem a számon, hogy akarom mintha csak a földből nőtt volna ki pár órán belül mindenképp megkaptam. 2 éves voltam mikor megszületett a húgom. Nem igazán emlékszem arra az időszakra. Kicsi voltam és nem érdekelt mi folyik körülöttem. Tökéletesen jól elvoltam a játékaimmal és a dadával. A húgom után 2 évvel megérkezett az öcsém is, aki nos egyáltalán nem hasonlít se anyánkra se apánkra. Visszanézve a nagyszüleinkről készült képeket rájuk se emlékeztet igazán. Furcsa mód az öcsénk születése után a komornyik rejtélyes körülmények közt eltűnt, amit olyan gyerek fejjel még nem értettem, ám ahogy idősödtem és tudomást szereztem az apám, nos nem épp törvényes ügyleteiről és kapcsolatairól, a kép azonnal összeállt bennem.
15 éves voltam mikor az apám megmutatta az irodájában lévő titkos fegyverét. Egy széfben volt, egy olyan helyen amit rajta kívül senki sem ismert. Megadta nekem a zár kombinációját, ám a lelkemre kötötte, hogy csak vészhelyzetben nyúlhatok hozzá. Rábólintottam és hagytam is a dolgot. Nem különösebben izgattak apám ügyei. Én csak a zenének éltem akkor is, és most is. Volt egy bandám is a Hell, de mikor bentlakásos iskolába dugtak feloszlottunk. Ezt soha nem fogom megbocsátani apámnak.
Mikor bekerültem a gimibe megismertem egy csodaszép lányt. Nem úgy nézett ki mint a modellek az újságban, de nekem elcsavarta a fejemet. Nagyjából velem egy magas lehetett, barna hajú, zöld szemű, törékeny alkattal. Mindenhová kísérgettem és soha nem vettem le róla a szememet mert féltettem. Én a nagy macsó igazán szerelmes voltam, legalábbis akkor azt hittem.
Egy este azonban mikor a parkban sétáltam megláttam Őt. A barátnőm akinek odaadtam volna szívemet lelkemet, egy másik sráccal volt smárolt az egyik padon. Legszívesebben odarohantam volna és betörtem volna a srác koponyáját, de nem tettem. Hazamentem, magamhoz vettem a fegyvert és amilyen gyorsan csak ehetett visszamentem a parkba. Ők még mindig ott voltak.
- Lám, lám! – léptem elő egy fa mögül. – Úgy látszik megzavartam a turbékoló galambokat.
- Dav! – a hangja szinte már nyüszítésnek volt hallható.
- Ez meg ki? – döbbent le a másik srác és értetlenül pillantott hol rá, hol rám.
- Ő…
- Az, aki szétloccsantja az agyvelődet. – közöltem nyugodt hangon majd belé eresztettem pár golyót.
- Úristen! – sikoltott fel.
- Csönd legyen! – kiáltottam és őt is lelőttem.
Ahogy hazafelé mentem nem éreztem sem megbánást sem ürességet. Egyszerűen csak voltam és kész. Megöltem 2 embert és mégse éreztem semmit. Mielőtt visszamentem volna a házba, elszívtam egy cigit. A helyére tettem a fegyvert majd lefeküdtem aludni. Tudtam, hogy nem lehet rám bizonyítani a gyilkosságot. A park előtt még beugrottam az egyik haveromhoz pár töltényért amit illegálisan juttattak az államokba. Íme a tökéletes gyilkosság, ráadásul többen is ott voltak egy buli miatt, így az alibim megdönthetetlen volt.