Jace & Amber / 2011 - 2012-es tanév vége

jace

I want to be remembered as a girl who always smile
even when her heart is broken.
And you?

Egyetlen Jacemnek *.* <3
viselet: EZ NI *.*
szavak: 974
megjegyzés: no essünk neki

Bizonyítvány. A dolog, amit látszólag mindenki lesz@r, de belül epekedve várjuk, hogy rápillanthassunk a papírra nyomtatott számokra, hogy tudjuk, hányasra is zártak le minket év végén. Magamban nem szoktam csalódni, mindig sikerül megütnöm azt a szintwet, amit el is várok magamtól, na de a tanárokban annál inkább szoktam, hiszen van, hogy ígérik a jobb jegyet, és miután megkapjuk a bizit, mintha pofán vágtak volna, ott díszeleg a rossz jegy. Lehúzva a bizonyítványunkat, elveszítve az örömünket, és elveszítve azt a bizalmat, amit odaadtunk a tanárainknak. Nem, nem fordulhat többé elő, hogy valamelyik tanár ily módon csesszen ki velem, szóval direkt figyeltem, hogy lekerekíthetetlen legyen az átlagom minden egyes tantárgyban. Az egyetlen ami tudom, hogy nem sikerült, az a matematika. Soha nem volt az erősségem. Mindig csak a hülye négyeseket kaptam belőle, akárhányszor próbáltam rosszabbat, vagy jobbat írni, mindig, és mindig a B osztályzat tekintett vissza rám a dolgozatlapról. A végén már a hajamat... Vagyis nem a hajamat, hanem a dolgozatot téptem, annyira elegem volt magamból. De végül is, egy négyes nem olyan rossz a bizonyítványban, csak én gondolom így, tekintve, hogy akárhányszor kinyitom a füzetet a tekintetem a matematika felé siklik, és grimaszolva bámulom a többitől eltérő osztályzatot. Apa azt mondja, hogy az jó osztályzat, igazán nem kéne, hogy bármi bajom is legyen vele de hát... Túlságosan is maximalista vagyok, megkövetelem magamtól, hogy kitűnő legyek, és bár minden évben úgy állok hozzá, hogy na majd most, na majd most, a végén úgy jövök ki belőle, hogy megint ott virít fekete tintával a bizonyítványomban. Fu, és ilyenkor tudok olyan ideges lenni...
Felpillantok amikor a nevemet hallom, valahol az osztályelsők között, de jóval lemaradva a színötösök mögött. Halványan elmosolyodok, felpattanok a helyemről, és amint átveszem a könyvecskét amibe lejegyzik a jegyeimet, meg a regényt, amit ajándékba kapok - és basszus, franciául van, mivel olyan nyelven tanulok - vissza is ülök a helyemre. Olyan gyorsasággal, hogy a mellettem ülő csak rám pillant, szinte észre sem vette, hogy felálltam. Kit érdekel, ő is valami színötös gyerek, akinek még rá kell jönnöm a titkára.
A tekintetem apukámat keresi a tömegben, és igazi, valós, boldog mosoly ül ki az arcomra, amikor megpillantom. Visszamosolyog rám.

- Eljössz az öcsédére is? - kérdezi amikor már be is pattanok mellé az autóba.
- Nem - vágom rá, é becsukom a kocsiajtót. A cuccaimat az unokatesómék viszik haza, mivel idén is náluk lakunk. Persze nyáron, mert eredetileg a Secret Rose-ban vagyunk év közben, leszámítva az öcsémet.
- Hát akkor? - kérdezi homlok ráncolva, és rám pillant.
- Tegyél ki Jacksonville-ben. Jace-el találkozunk a parkban - magyarázom, és bekötöm magamat. Apának meséltem már Jace-ről, de még nem igazán akarództak bemutatkozni egymásnak. Apa még három hétig lakik velünk, utána megy vissza a seregbe, úgyhogy nem is kell elsietni, nem szeretném, ha ott lábatlankodna velünk a parkban. Majd felrobbanok, annyira vágyok már Jace érintésére. Négy hónapja találkoztunk a Secret Rose-ban. Ebben az évben végez az akadémián, és egy hónapot töltöttek iskolánk vendégépületében, mint gyakornok nyomozók. Ez a fajta terepgyakorlat volt, ilyenkor nem is nagyon történtek gyilkosságok, a gyilkos valószínűleg nem vállalt akkora kockázatot. Így nem nagyon voltak új bűntények ami után nyomozhattak Jace-ék, csak a régiek miatt kérdeztek ki embereket, köztük engem is, és így találkoztunk Jace-el, akivel abban a hónapban összejöttünk. Három hónapja kevesebbet tudunk találkozni, néha mégis beköltözött miattam a vendégépületbe - az ottani diákokkal is valamennyire megismerkedett - máskor a suli közelében lévő városkában találkoztunk, de Jacksonville közelebb van hozzá, és az öcsém sulija is ott van a közelben, úgyhogy azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk. Az, hogy ő hogyan végzett az akadémián sokkal jobban érdekel a saját jegyeimnél. Jövőre ráérek a saját dolgaimon görcsölni, azonban ha Jace jól teljesített, akkor akár jöhet a Secret Rose nyomozójának, így pedig többet lehetünk majd együtt következő évben. Már a tánctábor lemondásán is gondolkozok, hogy többet lehessek vele együtt. Szerelmes lennék?
- Miért nem hívod el Jace-t, is az öcséd bizonyítványosztására? - kérdezi, miközben letér az autópályára, hogy Jacksonville felé hajtsunk. Lesújtó pillantást vetek rá.
- Apa. Kérlek! Szerinted bárkit is érdekelnek Ben rossz jegyei? - nevetek fel harsányan, aztán felhúzom a lábamat, és átölelem.
- Rosszak? - Vonja fel a szemöldökét, de le sem veszi a tekintetét a lámpáról.
- Aha. Beszéltem vele facebook-on év közben. Egyfolytában intőket kap, és matekból, nyelvtanból, és bioszból is kettes lett - sóhajtok, és az utat kémlelem. Apa nem szól semmit, csak hörög egyet, és csöndben folytatjuk az utat. Meg akarom kérdezni, hogy lemondhatom e a tánctábort, hogy többet lehessek Jace-el, de annyira nem vagyok biztos még ebben, hogy apát nem akarom a pasimmal idegesíteni. Tudom, hogy ő nem láncol magához, de ettől függetlenül nem akar tudni arról, hogy milyen fiúkkal járok. Bár tudja, hogy Jace két évvel idősebb nálam. azt is tudja hogy tele van tetoválásokkal, de bízik benne, hogy ő a megfelelő férfi a számomra. És igen, ebben én is bízok.
Hamarosan meglátom Florida állam legnagyobb városának nevét. Ékes betűkkel áll ott, hogy Jacksonville, és bár apa lassít, hiszen nemsokára letér az autópályáról, az én szívverésem felgyorsul, mintha átvenném az autó gyorsaságát. Levakarhatatlan mosolygás tör rám már megint, és amint apa megáll, szó nélkül kivetem magamat az autóból. Csoda, hogy kinyitom az ajtót, és nem nyomban az ablakon vetődök ki.
- Három óra van! Az öcséddel hatkor jövünk érted! - kiáltja utánam, és felhúzza a kocsi ajtaját, de én már rég nem oda figyelek. A parkban sétálok, rövidnadrágomba kapaszkodok a kezemmel, miközben végigsétálgatok a parkban, hogy megtaláljam Jace-t. Nem találom sehol, így úgy döntök, hogy a parkon áthaladó kisebb folyó partjára ülök le, egy padra. A kezemben csak a bizonyítványomat, és a francia nyelvű könyvet szorongatom görcsösen, így amíg még nem érkezik meg Jace, lekezdem olvasgatni az ajándék regényt. Bár az első mondatnál megállapítom, hogy utálom ezt az igeidőt, sőt, ez megy a legrosszabbul, és magamban átkozom a francia tanárt, hiszen tuti, hogy direkt ezt a könyvet választotta, mégis belemerülök az olvasmányba, és észre sem veszem milyen gyorsan telik az idő.

jace

I want to be remembered as a girl who always smile
even when her heart is broken.

Egyetlen Jacemnek *.* <3
viselet: EZ NI *.*
szavak: 755
megjegyzés: hajaj :$ <3 bocsiii, most csak ennyi jött össze |:

Nem is nézem az oldalszámot, csak azt veszem észre, hogy egyre inkább bele bonyolódok a regénybe. Ami érdekesnek bizonyul, mivel egy nálam valamivel fiatalabb - tizennégy éves - lányról szól, akit öt éves korában raboltak el, így azt hiszi, hogy elrabolói a szülei. Aztán egyre több dolgot hall a "szüleitől", amiket nem kéne meghallania, és kiderül, hogy ha érett nővé válik, akkor prostituáltat akarnak csinálni belőle. A kis csaj még nem nagyon érti, de az olvasó, azaz én, pontosan tudom, hogy mire készülnek, mivel többet olvashattam a szülei beszélgetéséből, mint amennyit a kislány hallott. Baromi jó mondhatom. Most majd franciául olvashatom, hogy mit csinálnak a prostik. Biztos, hogy ezt a francia tanár választotta ki?
Egy mondat közepén ijedek halálra, kicsit még fel is sikoltok ijedtemben, és egész testemben megborzongok. Nagyon, nagyon, nagyon ijedős típus vagyok, mindennel a frászt lehet hozni rám. Az öcsém bolondok napján szokott ilyenekkel szívatni, a halloween-t egyenesen gyűlölöm, mert mindig én vagyok a kiszemelt az osztályban, akit általában halálra ijesztenek, és horrorfilmeket sem nézek, csak társaságban ülve, középen. Hát persze, hogy Jace teljesen ártalmatlan megijesztése - ami talán nem is tudható be annak - a frászt hozza rám. Azonban a jelenléte a szokásosnál is gyorsabban lenyugtat, és egy pillanattal később már csak bájosan mosolyogva pillantok barátomra.
- Ez kérlek szépen franciául van. A francia tanár ezzel csesztet a nyáron, de bevallom néha szükségem van az internetre, mivel nem tudom hogyan van a prostituált franciául. Vagyis nem tudtam eddig - magyarázom össze-vissza, és bár egy szót sem érthet belőle, ez most cseppet sem érdekel. Csak legyintek, hogy hagyjuk, még mielőtt el kell magyaráznom neki az egészet, és követeli, hogy olvassam fel neki angolul, mert franciául egy mukkot nem tud. Jó könyv amúgy, szerintem tetszene neki, bár... Bár talán még sem. Eléggé eltérő az ízlésünk, és enyhén mondva, valószínűleg lesz@rja az ehhez hasonló regényeket. Én pedig imádok olvasni, meg néha novellákat írogatok, csak úgy magamnak. De az teljesen más, mint Jace tehetsége. Neki tényleg, szinte kézzel fogható tehetsége van az íráshoz, gondolok itt a dalírásra. Emlékszem a dalra, amit nekem írt, úgy éreztem meghalok, annyira jól esett, és annyira örültem. Nekem nem írtak még dalt, Jace volt az első, talán az utolsó is egyben. Neki van valami megmagyarázhatatlan kötődése a zenéhez, amit senki, de senki nem érthet meg, csak az olyan virtuózok, mint ő.
- Köszönöm - vigyorodok el, és közelebb hajolok, hogy egy édes csókban forrjunk össze. Szeretek vele csókolózni. Sőt, imádok! Vele csókolózni olyan, mintha először csókolóznék, és utoljára. Úgy élvezem, mint amikor valaki először csókolózik. Olyankor az ember törekedik arra, hogy jól csókoljon, először ízleli meg a másik ajkait, és akárhányszor megcsókolom Jace-t, ezt érzem. És mégis, ez az első csókra hasonlító dolog, nagyon összefolyik az utolsó csókkal is. Olyankor minden pillanat, minden pillanat törtrésze számít. Nem akarsz semmi mást csinálni az égvilágon, mint megcsókolni azt a valakit, és soha többé el nem akarod ereszteni, hiszen tudod, hogyha vége lesz, akkor többé nem érezheted puha ajkait. Szóval ez eléggé megmagyarázhatatlan. Nem tudom miért, de mégis mindig úgy érzem, hogy először és utoljára csókolózunk. Pedig nem, már számtalanszor megtörtént, még számtalanszor meg fog. Hiszen meg kell történnie. Követelni fogom, ott fogok táborozni a háza előtt, ott fogok hisztizni, durcázni, mindenkit megrugdosok, és megharapok. Nevetségesen hangzik, pedig valójában milyen harcias. Ettől a gondolattól mosollyal az arcomon válok el tőle.
- Kit érdekel? - vonom meg a vállamat. - Megint négyes matek, a többi ötös. Elegem van, az a tanár senkinek nem ad ötöst, csak véletlenszerűen az osztály rib@ncainak - mondom keserűen, és a szememet forgatom. Tényleg nem tudom, hogy mi van azzal a tanárral. Sohasem bírtam, mindig is volt benne valami ellenszenves, valami undorító. Mármint, talán csak pletyka, talán van valóságalapja, de elvileg aki lefekszik vele, az biztos, hogy ötöst kap. Már nem azért, de ez úgy undorító ahogy van. Inkább leszek hajléktalan a híd alatt, mint valaki, aki úgy jutott be az egyetemre, meg úgy lett jó munkája, hogy végzősen megd*gatta magát a matektanárral, hogy megkapja az ötöst. Legyek 4.9-es átlagú, kit érdekel? Inkább erről csámcsogjanak a pletykás szájak, mint arról, hogy... Pfejj. - Sokkal, de sokkal jobban érdekel, hogy veled mi van! - A szemeim izgalomtól csillognak, elhelyezkedem a padon, a könyvet lerakom a földre, és Jace kezét fogva felé fordulok. El sem akarom engedni a kezét, olyan jó érzés fogni, mintha biztonságot adna. Az ujjaimmal cirógatom a tenyerén a puha bőrt, és elveszve a szemeiben várom a választ. És tényleg érdekel mi van vele, hogy végzett az akadémián. Sikerülnie kell, Isten is úgy akarja, hogy sikerüljön, és éjjel-nappal együtt lehessünk a Secret Rose-ban.

jace

I want to be remembered as a girl who always smile
even when her heart is broken.

Egyetlen Jacemnek *.* <3
viselet: EZ NI *.*
szavak: 927
megjegyzés: <333 csak soksok szív

- Szerintem... Le français est une belle langue - válaszolom franciául, és huncutul elmosolyodok. Ha minden igaz azt mondtam, hogy a francia egy gyönyörű nyelv. Szeretem a franciát, szerintem szép nyelv, ezen az egy nyelven még káromkodni is gyönyörű. De tényleg! Emlékszem, egyszer matekórán elkáromkodtam magamat franciául, csak annyi volt a szerencsém, hogy a matektanár nem tudott franciául. Ez még kilencedikben volt, a mostani matek tanáromról semmit nem tudok, szóval az övén azért nem fogok francia csúnya szavakat mondani, amik amúgy szépen hangzanak. - Egyszer elmehetnénk Franciaországba mutatok rá, és elmosolyodok.
Számítottam rá, hogy valami ilyesmit fog mondani, pedig felháborodásom jogos, megérdemelném azt az ötöst, és akkor nem kéne ezen bosszankodnom. Néha elgondolkozok azon, hogy normális tanárnál vajon hányas lennék, de mindig eszembe jut, hogy kilencedikben sem voltam jobb négyesnél, és elvetem a témát, mielőtt megint elkezdek ezen idegeskedni.
- Hát, a lényeg, hogy mindig átmentél, és nem egy általános iskolás harmadikossal járok - nevetek fel, és egy mosolygós puszit nyomok ajkaira. Ha jobban átgondolom az sem túlzottan érdekelne. Semmi sem érdekel, csak az, hogy Jace csak az enyém legyen, és tudjam, hogy én is csak az övé vagyok. Borzasztó egy irigy természetem van, nem tehetek róla, de ha valami az enyém, abba foggal körömmel kapaszkodom. Jó, belé talán nem így kapaszkodnék, hanem valami diplomatikusabb módot keresnék arra, hogy hogyan is tartsam meg magamnak. Azt hiszem ezt nem kell túlragoznom, hogy mindenki értse mire gondolok. Aki úgy érez mint én, az pontosan tudja, hogy milyen dolog megvédeni a szeretteidet. Megvédeni másoktól, csak a magadénak kiközösíteni. Nem is vágyok másra, csak hogy egész életemben ezt csináljam, mert szívesen teszem, a fél karomat is odaadom akár, ha ez kell. Tűzbe nyúlok, és lenyírom a fejemet kopaszra. Persze, feltéve, hogy Jace nem akar otthagyni másért. Ha valami liba felbukkanna, és csak idegesítene minket, azzal elbánnék, de... De azon gondolkodni sem akarok, hogy mi lenne ha Jace lenne az aki feldobja szétmenésünk ötletét.
Őszinte mosollyal az arcomon hallgatom végig, hogy vele mi van, és nagyon örülök neki, hogy ezek szerint minden jól ment, és semmi probléma nincsen az akadémián. Végtelenül büszke vagyok rá emiatt, csak úgy csillognak a szemeim, mint a sarkcsillag, és mindenképpen az ő tekintetét keresem, azokat az észveszejtő kék szemeket, amikbe mióta bele vagyok zúgva. Na meg az észveszejtő szemek gazdájába is. Én is észrevettem, hogy sokat fogyott, sejtelmem sincs mekkora nyomás lehetett rajta a vizsga miatt, de talán jövőre majd megtudom. Kicsit aggódtam is érte, de ezek szerint minden rendben van vele, és mint mondják, minden jó ha a vége jó. És most minden jó nem? Olyan tökéletes, hogy az elmondhatatlan, mintha minden már az csiripelné, hogy Ő meg Én. Nem is csoda, a ma születő kapcsolatok hatven százaléka a facebook-on és a twitter-en él, harminc százalék azért jött össze mert az iskolában, az egyetemen, vagy a szomszédságban remek párként uralkodnak, és a maradék tíz százalék teljesen normális, szerelmes párkapcsolatot áépol. Ilyen a miénk is Jace-el, és csak hálát tudok adni mindennek ami ezt okozta. Mintha valami kémiai reakció lenne a miénk, megállíthatatlan, létfontosságú, amit még a tudósok is kutatnak.
- Éééés - húzom el a szót, aztán folytatom izgatottan. - Mikor mutatod meg őket? - vigyorodok el, és a gitárja felé biccentek. Szeretem hallgatni ahogy játszik a gitáron, ahogy énekel, mindig mintha valami börtönbe zárnának, ahol folyamatosan ő énekel. Rabul ejt, ez az! Rabul ejt, és ki sem akarok szabadulni. A következő pillanatban arra eszmélek, hogy tőlem kérdez valamit, amire már válaszolnék is, amikor magához húz. Nem ellenkezek, engedem, hogy közelebb húzhasson magához, és a pulzusom is gyorsul, miközben az ölében találom magamat. Átkarolom a nyakát, és úgy ölelem magamhoz. Szinte csimpaszkodok rajta, mint valami kis majom. El sem akarom engedni, a végtelenségig meg még egy kicsit akarom ölelni. Biztonságot nyújtó karjaiban jobban érzem magamat, mint amikor egyedül ülök a sarokban, amikor könyvet olvasok, amikor zenét hallgatok, a barátaimmal beszélgetek, vagy éppen szépet álmodok. Jobb annál is mint amikor bárki más hozzám ér. Olyan, mint mikor táncolok. úgy érzem csakis én vagyok a világ közepe, úgy érzem nincsen mitől félni, hiszen amit teszek az jó, az gyönyörű, az a világ legjobb dolga. Szinte már fáj, fáj annyira szeretek vele lenni. Majd' beleborzongok amikor végigsiklik a keze a combomon, de nem borzongok meg, hiszen csak belül remegek, a gyomromban repkednek a pillangók. Kívül csak egy boldog leányzó vagyok, aki teljesen el van varázsolva. Majdnem el is felejtek válaszolni a kérdésére.
- Hatra értem jönnek apával. Neki most van bizi osztása a közelben, de leveleztem vele év közben, így tudom, hogy milyen borzasztó jegyei vannak - vállat vonok, aztán habozok egy kicsit. Végül nem bírom tovább, muszáj kimondanom ami a szívemet nyomja. - Vége van a sulinak, így megyünk a nagynénémékhez lakni. Tudod, apa a seregben szolgál, anya meg... - csöndben maradok, és nyelek egyet. Vállat vonok, aztán úgy folytatom, mintha nem is mondtam volna semmit. - Szóval arra gondoltam, hogy majd... Majd eljöhetnél velünk nyaralni. Eredetileg tánc táborba mennék, három hétre, de azt lemondhatom simán - legyintek, és rámosolygok. - Csak örülnék neki, ha nyáron is együtt lehetnénk. Úgyis nagynénémék azt mondták, hogy Ben-t meg engem elvisznek magukkal családi nyaralásra, Európába, talán Francia vagy Spanyolországba, és téged is magunkkal vinnénk. Bár tudom, hogy utána a suliban is ott leszel velem de... - abbahagyom a beszélést, lefagy az arcomról a mosoly és lesütöm a szememet. Basszus, akkora hülye vagyok. Jace-nek valószínűleg milliónyi dolga lesz a nyáron, koncertek, meg minden. Bulik, amiért végeztek az akadémián, stb.
- Bocsi. Meg sem kérdeztem, hogy egyáltalán van e kedved és időd - mondom lebiggyesztett ajkakkal, és a combomon lévő kezére pillantok, csak hogy ne kelljen ránéznem. Tök hülyén jött ez ki, most szabadultunk el, és máris magamhoz láncolom. Aztán már a suliban is rajta akarok lógni. Pedig igazából csak rettenetesen hiányzik.

jace

I want to be remembered as a girl who always smile
even when her heart is broken.

Egyetlen Jacemnek *.* <3
viselet: EZ NI *.*
szavak: 598
megjegyzés: sajnálom hogy ennyit kellet rám várnod

Még nem voltam Franciaországban, pedig igazán jó lenne oda menni. Elvileg nagyon szép, és érdemes oda menni. A tenger, és az a rengeteg nevezetesség, ami talán történelmileg unalmas, de látványában kápráztató, valami olyan idilli összképet alkothat, mai nem sok helyen pillanthat meg az ember. Én, és BB folyamatosan azt mondjuk a nagyszüleimnek, hogy oda menjünk nyaralni, de az öcsém, és az unokaöcsém - akik valami véletlen folytán ugyanannyi idősek - meg folyton Spanyolországért ugrabugrálnak, mert láttak valami hülye szuperhősös filmet, amit Spanyolban forgattak, és még most is nagyon nagy az ottani perpatvar. Hát persze, hogy oda akarnak menni. Spanyolország sem rossz, de azért be kell vallani, jobban szeretném Franciaországot.
- A lényeg az, hogy itt vagy, és hogy a következő évünk nem lesz olyan nehezen megoldva, mint az idei. Ez sem volt annyira távkapcsolat, mert szerencsére sokat láttalak, meg beszéltünk skype-on de... Nem sokkal jobb, hogy most már ott leszel tőlem méterekre?? - vigyorodok el, és a szemeim csillognak, mintha mindjárt ki akarna folyni egy örömkönny. pedig nem kell sírnom, nincs is sírhatnékom - még az örömtől sem. A szemem ki van száradva inkább, hiszen alig tudok pislogni, folyamatosan csak Jace szemeit vagyok képes bámulni, mintha megigéztek volna és egy életre hozzákötöztek volna a fiúhoz. Soha nem éreztem ilyet még ezelőtt, ehhez kétség sem fér. Közelebb hajolok, és ismét csókot adok neki, miközben az ujjaimmal már a teljes karját cirógatom.
- Nem tudom Jace - biggyesztem le az ajkaimat, és sürgősen gondolkodóba esek. Tényleg nem tudom. Ami azt illeti apának fogalma sincsen róla, hogy nem vagyok szűz, és hogy a szüzességemet, pont Jace vette el, de... Nem akarom az orrára kötni, és amúgy sem engedné meg, hogy ott aludjak Jace-nél, mikor tudja - látja! - hogy fülig szerelmes vagyok. Soha nem kezelt gyerekként, de ez nem azt jelenti, hogy éjszaka kimenőt kapok, hogy a barátom lakásán töltsem az estét. - Apa nem fogja megengedni - rázom végül meg a fejemet, és szomorúság költözik az arcomra. Rettenetesen érzem magamat, hirtelen vágyat érzek, hogy átmenjek hozzá, és hogy az egész estét vele tölthessem, de ez megoldhatatlan. Ha Apa nem lenne itt, hanem már a katonaságnál lenne, akkor nem lenne ilyen problémám, valamit hazudhatnék, hogy miért nem megyek haza, de de apa? Apa mintha a fejembe látna, pontosan tudja mikor hazudok, pontosan tudja mire készülök. Én nem rendelkezek ilyen képességgel sajnos, pedig milyen jó is lenne, mindig tudnám ha valaki hazudik, és tudnám kinek mi a szándéka.
- Máskor? - kérdezem, és rámosolygok. A nyár még olyan hosszú, hiszen egy órája ha elkezdődött, remélem Jace ráér, még egy hétig, hogy valamikor megejthessük a találkát. Sokkal egyszerűbb lenne otthonról eljönni, hogy ottalszok egy barátnőmnél, mint egy randi után megkérni apát, hogy hadd ne kelljen otthon aludni. Mármint ki ne jönne rá, hogy ha a lánya a szerelmével töltött órák után, nem otthon akar aludni, akkor valószínűleg a pasijával szeretne lenni? Ez annyira egyértelmű, hogy nincs mit rajta túl ragozni. Azonban amikor megemlíti azt, hogy tudna játszani felcsillan a szemem.
- Esetleg átmehetnék egy darabig, maximum apa értem jönne, és nem aludnék ott. Úgy megfelel? - kérdezem, és az apró reménysugár egyre nagyobb lesz bennem, miközben Jace arcát fürkészem.
- Rendben, igazad van. Remélem nagy sikeretek lesz - vigyorodok el. - Mármint olyan jó számaitok vannak, amiket eddig hallottam annyira tetszettek. Én leszek az első számú rajongótok. Ha megyünk nyaralni akkor pedig mindenhol a ti számotokat fogom nyomatni, hátha a franciák is rászoknak - nevetek fel, és önkéntelenül is elképzelem, ahogy a tengerparton süttetem a hasamat, miközben a telefonomból szól Jace bandájának egyik száma. Sugárzó mosolyt vetek rá, és közelebb hajolok, hogy a nyakára is hintsek pár puszit.

jace

I want to be remembered as a girl who always smile
even when her heart is broken.

Egyetlen Jacemnek *.* <3
viselet: EZ NI *.*
szavak: nemtudoom, kevés xD
megjegyzés: bocsi, hogy csak ennyi, de most békültem ki az egyik legjobb barátnőmmel, mire a másik épp összeveszik velem. :DD nincs túl sok kedvem még írni <3 de a kövi hosszabb lesz

Fogalmam sincsen miért szakítja meg a csókot, én ülnék még itt napokig, összefonódva, nem érdekelne senki. Talán még apa sem, pedig belül nagyon utálom magamat ezért. Apát nagyon keveset láthatom, és mégis csúnya módon képes vagyok elfeledkezni róla, és a szívem itt tartana, Jace-el. Hiába tudom, hogy apával sokkal kevesebbet találkozhatok majd, mégis Jace-en jár az eszem minden pillanatban. Szégyellem kissé, de nem tehetek róla, az érzelmeinket nem mi irányítjuk, azok irányítanak minket. Ez azóta így van... Nos mióta, az ember létezik. Amióta rájöttek az emberek, hogy létezik egy olyan megmagyarázhatatlan dolog, mint a szerelem, amikor valakiért mindent megtennél, feltétel nélkül szereted őt, és elég ha rád mosolyog, elég ha rád néz, és te máris úgy érzed, te vagy a világ legboldogabb embere.
Én vagyok a világ legboldogabb embere! Legszívesebben ezt üvöltözném, visítanám mindenhol, és eldicsekednék minden egyes lánynak ezzel.
- Mi... - kezdek bele, de elakad a szavam. Azt kérdezném, hogy mi a baj, de nem mondom végig a mondatot, mert Jace elültet az öléből. Olyan, mintha csak nyikkantam volna egyet miközben lehuppanok a padra, Jace-nek fel sem tűnik, hogy kérdezni akarok valamit. Ha mégis feltűnik, akkor hamar témát vált, és pontosan tudja, mivel lehet elcsavarni a fejemet a buta kérdésektől. Ha azt mondja énekelni fog. Ilyenkor mindig hevesebben ver a szívem az átlagosnál. A nem átlagosnál is hevesebben, mivel amikor Jace nincs a közelemben, akkor átlagos a szívverésem, mikor mellettem van, akkor gyorsabban ver a szívem, és mikor énekel... Akkor úgy zakatol, hogy néha attól félek egyszer csak elfárad, és leáll. De az sem érdekelne, tekintve, hogy az utolsó ember akit láthattam, az Jace. Komolyan úgy gondolom, hogy ő lesz életem értelme, hogy vele örökkön örökké együtt maradok. Gyerekekben, meg közös lakásban még nem merek gondolkodni, de ezek után jön majd még az egyetem, a főiskola, vagy attól függ mi szeretnék majd lenni. Esetleg táncos leszek, ezen is gondolkodtam már...De még van egy évem gondolkodni, és ez az egy év olyan rengeteg, még ha olyan kevésnek is tűnik. Eredetileg félnék, hogy nem tudom mihez akarok kezdeni, de nem félek, mert Jace itt van mellettem, és tudom, hogy rá bármikor, bármilyen helyzetben számíthatok majd. Ő lesz az egyetlen biztos pont az életemben, amikor kilépek az iskola kapuján, a nagy világba, hogy eldöntsem mihez is akarok kezdeni.
- Játssz, játssz, játssz! - csillan fel a szemem, és mintha oktávokkal magasabban vinnyognék neki. Annyira szeretem mikor játszik. És csak bólogatok, mint egy kis óvodás, amikor azt mondja, tesztelhetném a dalt. Bár én elfogult vagyok nagyon. Azonban itt nem kell elfogultnak lenni, hiszen tényleg baromi tökéletes a szám. Miközben hallgatom az egymás után következő versszakokat, a refrént, lehunyom a szememet, és mosollyal az arcomon hallgatom a kellemes dallamot. Gyönyörű a szám, és bár eléggé hülyén hangzik, de végig úgy érzem, hogy ezt Jace nekem szánja, hogy nekem énekel erről. A szövege megbabonáz, pontosan úgy, ahogy Jace is teszi velem. Jace, és ez a gitár valahogyan tökéletesen összeillenek, a hangja mámorító, és az egyik legkellemesebb hang, amit életemben hallottam.
Amikor vége a dalnak kinyitom a szemem, és érzem hogy vékony könnyfátyol borítja azt. Elmosolyodok, nem gördül ki egy könnycsepp sem.
- Jace, ez gyönyörű - mosolyodok el, és sugárzó szemekkel nézek rá.
Felnevetek.
- Értettem, akkor viszek fülhallgatót - vigyorodok el. - Egyszer majd meglesem - nevetek fel, és megint átölelem őt.