Konyha

Tárgy: Konyha Szer. Feb. 13, 2013 4:44 pm

Természetesen van közétkeztetés, de ha éjjeli nasira vágysz ez a legjobb hely.

Tárgy: Re: Konyha Szer. Feb. 13, 2013 5:24 pm

Épp a könyvtárban görnyedtem egy vaskos méretű szakkönyv fölött, szorgalmasan, ám kedvetlenül dolgoztam egy beadandó dolgozaton. Az asztalon papírok hevertek jegyzeteléssel, vázlatokkal, kusza nyilakkal. Gondolataim állandó jelleggel elcsavarogtak, erőt kellett magamon vennem a továbbiakhoz. Az utolsó néhány sor maradt már csak hátra. Amit lehetett kijegyzeteltem, összeszerkesztettem, már csak be kell gépelni és kinyomtatni. Épp letettem tollamat és nyújtózkodni kezdtem, amikor a telefonom üzenet érkezését jelezte. Minden fej felém fordult, a mobil hangja megtörte a kézzel tapintható csöndet a könyvtárban. Elfelejtettem lenémítani. A könyvtáros egyik ujját szája elé emelte, csöndre intve engem- jobban mondva az asztalon heverő kommunikációs eszközt. Felkaptam a mobilt, mosolyogva néztem a küldőre. Egy nevet vártam. De tévedtem. Sutton volt. Nem csalódtam, imádtam ezt a lányt, mindössze... mindegy.
Tekintetemmel mohón átfutottam az üzenet szövegét, amit elsőre nem tudtam mire vélni.
Találkozzunk 20 perc múlva a konyhában! Fontos!: D -óriási mosolygós fejecske vigyorgott a végén. A konyhában? Mi lehet olyan fontos, hogy a konyhában kell megbeszélnünk? Agyamban képtelenebbnél képtelenebb ötletek száguldoztak, egyiknek sem volt valóságalapja. Összeszedte3m a papírjaimat, felmentem a szobánkba, hátha ott találom Sutton-t, de csak az üres helység fogadott. Lepakoltam, és elindultam a konyha felé.
Belépve síri csöndet tapasztaltam. Nem csoda, nem sokan használják ezt a helyiséget. Elolvastam még egyszer az üzenetet, hátha valamit nagyon félreolvastam először. De nem. Megvontam a vállam, leültem egy székre, és vártam.
Bő öt perccel később Sutton robogott be az ajtón, kezében bevásárlótáskával. Tágra nyílt szemekkel néztem rá, valamilyen magyarázatot várva. Nem voltam benne biztos, hogy akarok hinni a szememnek.
- Szia.- köszöntem gyanakvóan.- Mit keresünk itt és abban mik vannak?- mutattam a táska felé, reménykedve valamilyen csodában, hogy nem a legkézenfekvőbb választ fogom hallani.

Tárgy: Re: Konyha Szomb. Feb. 16, 2013 11:16 am

Konyha Tumblr_lz8yeypBGF1r88gr1o1_500_www.kepfeltoltes.hu_

To: Sophie

Az órák végeztét izgatottan vártam. Nem tudtam már tovább üli egy helyben, a mai napra sokkal izgalmasabb programot szántam. Megígértem David-nek, hogy megsütöm neki azt a sütit, amit legfinomabban tudom elkészíteni. Valamiféle kiengesztelés a múltkor történtek miatt, de ha nem lenne akkor is szívesen elkészíteném neki.
Az utolsó órai csengőt meghallva rögtön felpattantam a helyemről és rögtön felszaladtam a kollégiumi szobámba. Sophie-t nem találtam itt, így most még nem tudom beavatni a rá váró feladatokra. Kicsit később kell megtudnia, hogy segíteni fog nekem ma egy picikét. Az iskolai táskámat lecseréltem egy másikra és elindultam a közeli bolt felé. Még tegnap este írtam magamnak egy terebélyes listát azokról a hozzávalókról, amik számomra szükségesek. Rég voltam már ilyes fajta bevásárláson. Otthon anyukámnak mindig segítettem, de ha most visszapillantok emlékezetemben ere az emlékre, már nagyon távolinak tűnik. Már több mint fél éve ide járok és megszerettem ezt a fejet a jó és rossz tulajdonságaival együtt. Szerencsésnek mondhatom magam, úgy vélem több jó dolgot fel tudok sorolni, mint rosszat, az itt szerezett emlékekről már nem is beszélve.
A vásárlás felénél tartottam valahol, mikor eszembe jutott, hogy Sophie-nak is szólni kéne, hogy milyen merénylettel készülő ellene. Lehet első hallásra nem fog neki tetszeni a délutáni programja, amit neki szánok, de biztos vagyok benne, hogy jól fogjuk magunkat érezni. Rég volt már valami közös programunk.
„ Találkozunk 20 perc múlva a konyhában. Folton! : D „ – Pöyögtem be a rövidke kis üzenetet és folytattam a vásárlást. Örültem neki, hogy a kollégiumunk egy eléggé felszerelt és modern konyhával rendelkezik, amit ráadásul nem sokan használnak, így most pont kapóra jön ez számomra. A bevásárlókosaram már tele volt minden szükséges hozzávalókkal , így nem volt más hátra, fizetés és irány a konyha.
Mikor megérkeztem a konyhába Sophie már ott volt és kérdő pillantásokat vetett felém és a kezemben tartott bevásárlószatyrok felé.
- Szia. – köszöntem izgatottan és közben lepakoltam a kezemben tartottakat. – Alapanyagok a délutáni „ feladatunkhoz”. – Válaszoltam kérdésére. Szobatársam nem úgy festett, mint aki értené, hogy miért akarok én most konyhatündért játszani. A részletekbe még nem avattam bele, de most már itt az ideje még mielőtt sikítva elmenekül előlem.
- Szóval. – ültem fel a pultra. – a múltkori kis veszekedésünkről David-del te is tudsz – hogyne tudna, hiszen az egész iskola tudja, aki csak olvassa azt a buta falat- és megígértem , hogy sütök neki valami finomat. És itt jössz te. – nevettem fel. Nem akartam kötelezni arra, hogy segítsen, de reménykedtem benne, hogy tényleg nem hagy itt. – Ugye segítesz nekem? Dupla adagot csinálunk és jó móka lesz. – pislogtam rá szépen.

Tárgy: Re: Konyha Szomb. Feb. 16, 2013 7:12 pm

Feladatunk és alapanyagok... mintha általánosban lennénk technika, vagy háztartástan órán. Akaratlanul is az a néhány óra jutott eszembe, amit Karácsony előtt a cukrásznővel töltöttem Matt süteményének elkészítése miatt. Kuktának nem voltam első osztályú, de társaságnak mindenképpen. A majdnem kifelejtett alapanyagok az asszony tapasztaltan csillogó szemei, a süti által elért siker jutott eszembe. Magamhoz vontam a táskát, kutakodni kezdtem a tartalmában. Megtaláltam a gyenge pontomat: a csokoládét. Épp rá akartam kérdezi, hogy süteményt fogunk-e készíteni, de Sutton megelőzött a válaszával.
- Hmm... nem vagyok túl tapasztalt a konyhában, de egy kis mókában mindig benne vagyok. Főleg ha én is kapok abból a süteményből.- tovább pakolásztam az alapanyagok között.
- Tehát szent a béke köztetek?- tudakoltam tovább, mert az utóbbi időben mindkettőnk élete eléggé felfordult.
- Egyébkét, tényleg a mosdóban volt a nagy egymásra borulás?- hitetlenkedtem tovább. Nem olvastam a cikket, elég volt végigmenni bármelyik folyosón, azonnal megtudtam, kikről, illetve mikről szólnak a legfrissebb cikkek. Újabban nem olvasom a pletykarovatot, épp elég a saját életem. Meg a Sutton-é.
Ahogy most kedves szobatársamra néztem, máris láttam benne a leendő háziasszonyt. Messziről látszott rajta, hogy imádja David-et, és ez fordítva is igaz volt. Olyannyira imádja, hogy fakanalat ragad érte.
- Nem látok szakácskönyvet. Fejből tudod?- csodálkoztam rá. Ez eddig valahogy kimaradt a Mit érdemes tudni Sut- ról fejezetemből. Ha ezt tudom, már rég kipróbáltam volna a konyhai tudományát. Felálltam a helyemről, a fali fogason függő kötények között kezdtem válogatni. Találtam egy vöröset nyomott fehér mintával és egy zöldet óriási zsebekkel.. A vörösön az I am a boss felirat tündökölt, odaadtam Sutton-nak.
- Azt hiszem ez téged illet meg. - A másikat gyorsan felöltöttem, majd körbeforogtam Sutton előtt az ekrü színű apró süti formájú mintákkal elterített kötényben
- Már csak a felirat hiányzik rólam.... egyél meg.

Tárgy: Re: Konyha Vas. Feb. 17, 2013 10:45 am

To: Sophie

Örültem, hogy Sophie nem rohant el rögtön a sütés szó hallatára és ha nem csal a megérzésem, szerintem tetszett is neki az ötlet. Bár ahogy kiismertem, szerintem nem a sütés, hanem inkább a végeredmény érdekelte és a szórakozás. Végül is, így is fellehet fogni a sütést, mint egy kis szórakozást. Természetesen nem szándékozok ebből rendszert csinálni, de egyes embereknek nem tudok nemet mondani.
- Szerinted miért készül két adag? – mosolyogtam barátságosan a táskában kutakodó szobatársamra. Már most biztos voltam benne, hogy megtaláltam a legjobb segítséget. Lehet Sophie nem egy konyhatündér, de ha vele vagyok az idő csak úgy repül és már rám férne egy kis csajos beszélgetés. Az utóbbi időben mind a ketten eléggé elfoglaltak voltunk, most végre időnk nyílik az elmaradt dolgok bepótolására. És még az időt is hasznosan töltjük el.
- Igen. – rövid és tömör válasz volt. A kérdés hallatára akaratlanul is szomorú emlékek villannak be. Nem akarom azt a pár percet soha többé átélni. Sosem szerettem veszekedni, se magyarázkodni valami miatt, ami meg sem történt.
- Nem egy idilli hely, de.. igen.. – különösen számomra a hely nem is számított, csak egy apró részlet volt, amit a pletykára éhes társaim ismét fel tudtak nagyítani s csámcsogni tudnak rajta. Egészségükre. nekem az volt a fontos, hogy meg tudtuk beszélni, tisztázni tudtuk a dolgokat és most már megy minden tovább, ahogy ezelőtt. Talán ennek az egésznek köszönhetően még nagyobb lett köztünk a kötelék, nem pedig eltávolodtunk.
- Ez egy olyan recept, amit mindig én sütöttem otthon. Annyiszor elkészítettem már, hogy meg könyv nélkül is. – nem egy bonyolult süteményről van most szó. Egy egyszerű extra csokis muffin, de eddig még mindenkinek ízlett és szerették. Nincsenek benne különleges hozzávalók, csak a szokásosak, sok-sok csokoládé és egy adag szeretet.
Szépen lassan elkezdtem kipakolászni a táskából, így még egyszer tudtam ellenőrizni, hogy minden hozzávaló meg van-e. Szerencsére tényleg minden meg volt, nem hagytam ki semmit sem. Gondolom Sophie már felfedezte a legértékesebb darabokat, a nagy tábla csokikat, amik úgy hevertek itt az asztalon, hogy majd meg szólaltak: „ Egyél meg!”. Muszáj volt engednem a kísértésnek. Felbontottam az egyik táblát és Sophie orra elé nyomtam.
- Tudtam, hogy ebből többet kell venni. – mosolyogtam és törtem belőle egyet. Most félre tettem azt a gondolatot, hogy mennyi kalória van, csak egy kis kockában is és stb.. az edzések során úgy is ledolgozom, ennyi nem árthat meg.
Felkötöttem a vicces feliratú kötényt, amit Sophie adott ide, majd elnevetem magam a sajátján. Ténleg majdhogynem megszólalt az a kötény a sütikkel rajta.
- És… mi a helyzet veled és a szőke hercegegeddel? – tetem fel a kérdést, ami már rég megfogalmazódott bennem. Nem volt alkalmam mostanában kifaggatni őt ezzel kapcsolatban. Közben elszedegettem pár edényt és egy háztartási mérleget.

Tárgy: Re: Konyha Szomb. Feb. 23, 2013 11:32 am

Két adag! Csábító két szó volt ez, talán épp erre volt szükségem. Arra, hogy valami iszonyatosan édes és finom kényeztessen, ha már... nem, nem gondolok most erre. Nem szabad. Nem adom fel, megfogadtam. Azóta százszor és még egyszer átrágtam azt az estét, a legszebb perceivel és az idegtépő pillanataival együtt. Azzal a bizonyos szóval, amely elhozta a legszebb másodpercet, majd a föld rideg érintésével, ami egyet jelentett a de szócskával kezdődő mondattal. De ellöktél...
Tévedésben élsz! Mindketten tudjuk, csak idő kérdése, mikor ébredsz erre rá te is. Csak remélni tudom, még nem lesz késő...
Leráztam magamról az emlékek szürke palástját, a jelenre kellett koncentrálnom, a mosolygósan őszinte és törődő teremtésre, aki egy csipetnyi boldogságot tud csempészni szerelmesen fájdalmas napjaimba.
- Még szerencse, hogy nem kaptak el titeket.- szemeztem immár a kimerítő mennyiségű csokoládéval. Amiben csoki van, rossz nem lehet! Hallottam a mondatokat, ezek szerint Sut gyakorlott szakács, szóval nem miattam fog odaégni a süti. Amiről még nem is tudom, hogy mi lesz pontosan. Nem mintha számítana.
- Ebből sosem elég.- Már nyúltam is a táblás finomságok felé, Sutton -hoz hasonlóan én is letörtem egy darabot, és jóízű majszolásba kezdtem. A csoki majdnem a torkomon akadt, amikor meghallottam a következő kérdést. A szőke hercegeddel... a szőke hercegem... nos...fogalmam sincs... Két dolgot tudok, de ha ezeket összeadom, nem a jelenlegi végeredmény jön ki. Szóval valahol elvesztem az művelet megoldása közben...
- A herceg a hercegnőért harcol a sárkánnyal.- talán tényleg ez a helyzet. Már csak a sárkány személye a kérdés, igaz? Nem, egyáltalán nem kérdés: az önmagunk ellen vívott csata a legnagyobb. Nem akartam tovább firtatni a dolgot, nekem is épp elég volt feldolgozni és megérteni. A szúrós érzés hirtelen felerősödött, pedig már azt hittem, teljesen elmúlt. Még jó, hogy a szemcseppemet becsúsztattam a nadrágzsebembe. Elővettem, és csepegtettem a szemembe, amit igen megviselt az az éjszaka.
- Begyulladt. A... széltől.- adtam Sutton -nak magyarázatot. Már csak azt kellett volna hozzátennem, hogy a sírástól lett teljesen vörös Karácsony estéjén. Tekintetemmel feltűnően valami nagyon fontos tárgy után kezdtem kutatni, ami mindössze egy lovacska formájú sütikiszóróban összpontosult. Lovak... hirtelen hiányozni kezdett Angyal csillogó tekintete, és a vad vágták. A szabadság.
- Nem megyünk el valamikor lovagolni?- vetettem fel az ötletet, csak spontán. Újabb darab csokit törtem le, miközben Sutton szorgosan serénykedett a pult körül. Úgy látszik, nekem megint csak a szemlélő kukta szerepe jutott. Pakolgatni kezdtem a pulton, mint aki tudja, hogy mit csinál. Keverőtálat vettem elő, arra biztosan szükség lesz. Majd amikor ráeszméltem tétlenségem okára, Sut-hoz fordultam.
- Mit csináljak?

Tárgy: Re: Konyha Szer. Feb. 27, 2013 7:14 pm

To: Sophie

A konyha hangulatosan volt berendezve, ahhoz képest, hogy csupán egy kollégiumi helység volt és nem tartozott a legnépszerűbb helységek közé. Nem sokan szeretnek sütögetni, vagy főzőcskézni, az itteni diákok közül –tisztelet a kivételnek-, inkább megvásárolják napi ételüket a menzán. Én is ezek a diákok közé tartozom, pusztán annyi kivétellel, hogy most rám jött a süthetnék, ha egyáltalán létezik ilyen. Igazából lehetséges, hogy egy jó darabig még nem merészkedtem volna ide, de nem mindenki kérésére lehet mondani.
Ahogy szóba került a mosdós incidens vegyes érzésekkel gondoltam vissza. Egyrészt szerettem volna elfelejteni, hiszen nem egy kellemes beszélgetés volt. David mérges colt rám, és okkal. Azonban mégis van egy ok, amiért nem akarom elfelejteni. Az édes kibékülés pillanatait nem akarom elfelejteni, sem pár szót.
- Öm… - nézegettem a padlót hirtelen. Sophie akaratlanul is beletrafált a közepébe. – Igazából, egy tanár éppen rutin ellenőrzést tartott.. – kuncogtam halkan és közben különböző méretű és formájú edényeket szedtem elő.
- Van bőven, gondoltam el kel pár táblával több. – mosolyogtam a csokoládét majszoló Sophiera. A szatyorból közben szépen lassan kipakoltam mindent. A pulton hosszú sorban sorakoztak a különféle hozzávalók, amik csak arra vártag, hogy mi összekeverjük őket és valami nagyon finom süljön ki belőlük.
Sophie érdekes választ adott az előbb feltett kérdésemre. Nem éppen egy ilyen kérdésre számítottam. Nem teljesen értettem, hogy ezt most mire lehet vélni , de láttam rajta, hogy nem szeretne róla beszélni, vagy nincs készen rá, hogy beszéljen róla. Nem akartam erőltetni a dolgot, így nem kérdeztem vissza, zaboláztam a bennem feltörni készülő kíváncsiságot.
- Ahha. – nem hittem, hogy a széltől lenne szobatársam szeme ilyen és azt is furcsálltam, hogy azt hiszi, pont én fogom ezt elhinni. Gondoltam, hogy valami nagyobb és komplikáltabb dolog lapul a háttérben. Ha készen áll rá, majd biztos el fogja mondani.
- Lovagolni? – lepődtem meg. – De persze, elmehetünk. Egy kis friss levegő, természet. – egyeztem bele. nem rajongok túlzottan a lovakért, de kifogásom sincs ellenük. Minimálisan tudok lovagolni, de nem tudom majd most mennyire fog menni. Már réges-rég lovagoltam, de biztos menni fog.
- A lisztből 400g-ot mérj ki, a cukorból 180g-ot… - kezdtem el sorolni a pár alapvető hozzávalókat a finom extra csokis muffin hoz.
- Említettem, hogy csokis muffin fog készülni? – kérdeztem nevetgélve. Nem emlékeztem, hogy említettem volna . Izgatottan szedtem elő egy robotgépet és amint Sophie kimérte a hozzávalókat, gondosan beletettem egymás után szépen sorban.

Tárgy: Re: Konyha Vas. Márc. 03, 2013 12:19 pm

Elképzeltem az akár viccesnek is hatható jelenetet, ahogyan Sutton és David épp egy megbeszélés kellős közepén tart, az egyik tanár pedig kinyitja az ajtót, és.... Eddig terjed a képzelőerőm, nem akartam téves következtetéseket levonni. És hibásakat sem.
- Mi történt? Gondolom kizavarta- szegény David, biztosan vörösen izzott a feje. Akárcsak Sutton-nak.
A lovaglás ezek után neki is jót tenne. Helyrebillentené az idegeit, egy kis szabadság mindenkinek kell. Bár közel sem biztos, hogy Sutton is annyira élvezi ezt a sportot, mint én, ennek ellenére beleegyezett a javaslatomba.
- Lovagolni. Tudsz?- kérdeztem azonnal vissza.- Ha nem, az se baj, akkor majd megtanítalak. Csak kötőfékkel eleinte, én majd vezetem a lovat, nehogy azt hidd, hagynám, hogy vágtázz!- taglaltam azonnal a lehetőségeket. Vicces lenne lovagolni tanítani Sutton-t, még sosem tündökölhettem tanárként, de megpróbálnám. Nem vagyok túl türelmes alkat, legalábbis azt hiszem. De ha jobban belegondolok, az utóbbi időben erősödni kezdett bennem ez a tulajdonság (is). Az én első lovaglásom is nagyon mókásra sikerült, az apró pónin megtett első méterek, amikor még bizonytalanul ültem a nyeregben, kényelmetlennek találtam a testtartást, szinte meg voltam rémülve az önálló akarattal rendelkező, ám teljesen irányítható állattól. Szép emlékek!
Gondolataimból Sutton zökkentett ki. Kiosztotta a feladatokat. Megtöröltem izzadt kezemet a kötényemben, melyben biztosan nagyon viccesen nézhettem ki, és a konyhamérleggel kezdtem barátkozni. Felkaptam a lisztet, beleöntöttem a mérleg tálkájába, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve fél maréknyit ráfújtam Sutton-ra. Azt hiszem amióta ismer, már hozzászokott a néha szeleburdi, ám játékos vonásaimhoz.
- Így már el fogja David hinni, hogy tényleg te sütötted- mondtam nevetve. Biztos voltam benne, hogy nem gyullad harag a szívében, hiszen baráti játékról volt csupán szó. Nálam volt a liszt és a cukor. A két fő muníció. Ennél csak a tojás lehetett veszélyesebb... ezt szem előtt tartva, fedezékbe húzódtam, az asztallap mögé. Gyermeki mosoly húzódott a számon, vártam az ő lépését.
Az asztalon lévő keverőtálak néma sorban várták, hogy egyáltalán használatba vegyük őket. Ha így haladunk, még sokáig nem lesz rájuk szükség. Vagy mire elérnénk odáig, hogy használnunk kelljen őket, nem lesz mit beléjük tenni. Az alapanyagok halomban fognak állni a kötényen, a padlón, mindenhol, elfedve a repedéseket, az árnyakat, talán még a múlt titkait is...

Tárgy: Re: Konyha Hétf. Márc. 04, 2013 6:29 pm

To: Sophie

Viccesnek is fel lehetne fogni, ami velünk a mosdóban történ. Kétség sem fér hozzá, hogy egy nem mindennapi jelenet és biztos a tanár sem találkozik minden áldott nap eltévedt diákokkal. Ha visszagondolok akaratlanul is elmosolyodok. Lehetett volna rosszabb is.
- David büntetést kapott, a könyvtárban kell töltenie a szabadidejét. – meséltem és hangomban szomorúságot lehetett felfedezni. Lehet önző vagyok, de jobban szerettem volna, ha a szabadidejét, legalább annak egy részét rám fordítja, de egy csúnya gonosz boszorkány meghiúsította az én legszebb álmaimat.
- Régen tudtam, hogy most tudok-e? Vagy ez olyan mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni? – tettem fel a kérdést és ezen magam is elgondolkodtam. Szépen lassan, nagyon lassan meg tanultam kiskoromban lovagolni. A szüleim élvezték, ahogy egy szem pici lányukat nézhetik azon a hatalmas, szép állaton. Sajnos én már kevésbé élveztem. Valahogy kezdettől fogva volt valami bennem, ami azt sugallta, hogy legyen meg a lovak és köztem, az a bizonyos két lépés távolság. Azonban nagy ritkán, hébe-hóba szívesen ellentmondok ennek a belső érzésnek. Hiszen nem csak lovak lesznek majd ott. Friss levegő, a varázslatos természet és a kedvenc szobatársam. Ennek a felkínálkozó ajánlatnak aztán már nem tudok nemet mondani. A nagy túra közepén még az is megeshet, hogy jobban megszeretem a lovakat.
Hatalmas nagyra tágult szemekkel figyeltem az előttem gyülekező lisztfelhőt, ami engem is beborított. Nem számítottam ilyes fajta váratlan meglepetésekre, de nem akartam én lenni a móka elrontója és ne csak rajtam látszódjon, hogy milyen kemény munkába voltam ma. Körülnézek, hogy milyen alapanyag van a kezem ügyében, ami pont kapóra jönni és szépen mutatna Sophie hajában és arcán, azonban amin legelőször megakad a szemem, azok a a tojások, amik ártatlanul hevernek a pulton, várják az ítéletüket. A tojás túl nagy visszavágás lenne , így valami máshoz kell folyamodnom. Mire felpillantok Sophie már védekezőleg arrébb settenkedett, kezében a lisztes zacskóval és a cukorral. Egy pohárral a kezemben a csap felé fordulok, majd megtöltöm egy kis csapvízzel.
- Biztos kifáradtál az eddigi munkában, nem vagy szomjas? – kérdezem nevetve és egy jól irányított mozdulattal a pohár tartalmának egy részét Sophie-ra öntöm. Sajnos nem maradt más választásom, vagy a víz vagy a tojás. A biztonság kedvéért én is hátrébb araszoltam, ki tudja a mai időjárás előrejelzés nem jósolt lisztfelhőt, de én nagyon is számítok rá.
- Remélem sütés után rögtön nem készültél sehova.. – nem éppen „ party képes” öltözetben leszünk ha itt végzünk úgy sejtem.

Tárgy: Re: Konyha Kedd Márc. 05, 2013 11:38 am

Néhány másodpercig csöndben maradtam, miután kiderült, David női mosdós esete nem zárult túl jól. De azért ez nem a világ vége. Csak egy kis büntetés. Lehet, hogy még jót is fog szegénynek tenni, elmélyed egy- két verseskötetben, esetleg kedvet kap az íráshoz. Akaratlanul is párhuzamot vontam a két fiú között. Matt és David. Két külön világ. David a jóságos, ártatlan, kissé határozatlan örök nyugalom, míg Matt... elmosolyodtam, már csak a fiú nevének gondolatára is. Talán a sarokban még egy fénysugár is felcsillant, érezni kezdtem az illatát, már-már láttam kirajzolódni arcának vonásait a liszttel teli tálkában.
A rózsaszín felhők közül visszaszálltam a földre, erre lesz még lehetőség. Nem is olyan sokára.
- Meglátjuk. Felpattansz a nyeregbe, majd kiderül, mennyire ivódott beléd a lovaglás. Ha menni fog, akkor megyünk terepre. De végig mellettem kell maradnod! Ha nem megy, akkor maradunk a kifutón belül. Az is nagyon jó lesz. Majd meglátod! De tudod mit? Inkább kezdjünk mindenképpen a kifutóban, ne menjünk első alkalommal terepre...- jobb az óvatosság. Régen tudott lovagolni, de a tudás megkopott, ráadásul idegen lovon kell majd teljesítenie. Nekem is, de ettől nem féltem. Milyen jó lenne Angyal hátán vágtázni! Erre az esély egyenlő a nullával. Az én lovacskám túl messze van az iskolától. Mindegy, legalább kiszabadulok egy kicsit az iskolából, Sutton -nal leszek, minden nagyon jól alakul. Egy ember mégis hiányozni fog.
Sutton- nak pedig a tiszta kis kötény kezdett hiányozni. Arcán meglepődött csodálkozás pihent, szája szó szerint tátva maradt, kezei megmerevedtek a meglepettségtől. Nem számított az én kis csínyemre. A lisztfelhő lustán terjengett a levegőben, hamvas hatású fátylat borítva a lány barna hajzuhatagára. Jóízűen nevettem a látványon, a muníciót előkészítettem, „harcra készen” vártam a reakciót. Szemeim veszélyesen villantak, amikor megláttam a pohárnyi vizet a lány kezében. Még mindig jobb, mint a tojás. Hideg zuhanyként csapódtak a cseppek arcomra és bőrömre, szerencsére azonban nem ömlött rám az összes. Egyet meg kell jegyezni: a lisz és a cukor még mindig jobb, azok legalább nem hűtik le a bőrömet. Válaszként a porcukorból merítettem egy fél maréknyit, és tökéletes tájfunként fújtam a lány felé. Elmenekülni a szanaszét szálló por elől nem lehetett, a legapróbb résekbe is beférkőzte magát. Hiába fújtam óvatosan, az én arcomon is nonfiguratív mintákat rajzolt ki a fehérség. Előkaptam a zsebemből a telefonomat, és rögzítettem néhány képet Sutton-ról, miután elszenvedte a második fehér csapást is.
- Igazából... nagyon is készültem valahová. A könyvtárba.. .David biztosan szívesen megnézné ezeket a képeket. Úgyse látott még így téged...- emeltem magasba a telefont, majd azonnal a legbiztonságosabb helyre rejtettem, mélyen a zsebembe.

Tárgy: Re: Konyha Szomb. Ápr. 06, 2013 3:36 pm

To: Sophie

Maga a lovaglás gondolata túlzottan nem villanyozott fel, de már az, hogy eltölthetek egy kis időt a természetben, ráadásul remek társasággal az már annál inkább. A végül is mellékes dolog –legalább is számomra-, hogy lovakkal együtt fedezzük fel a közeli helyeket, azonban Sophie szavaiból azt vettem ki, hogy ő szereti a lovakat. Persze nem mondanám, hogy én nem szeretem őket, csupán nem vonzanak.
- Ahogy gondolod, de vagy a tapasztaltabb én rá hagyatkozok. Aztán majd nem nevetni az ügyetlenkedéseimen. – tettem hozzá mosolyogva. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget fogok szerencsétlenkedni. Úgy vélem, már nem emlékszem a régi kis praktikákra, amiket az oktató mondogatott folyton, túlságosan rég volt és lehet nem is figyeltem annyira oda. Viszont ott lesz velem Sophie, aki biztos készségesen fog segíteni és legalább szerzek neki, egy-két mulatságos percet.
Biztos vagyok benne, hogy egy konyhatündér veszett le bennünk, de ez a tulajdonságunk egyenlőre most még valahol jó mélyen szunnyad, és nem igen akar felébredni. Viszont a gyermeki játékos énünk annál inkább előtérbe került. A konyha lassacskán átalakult egy csatatérré, azonban nem voltak éles fegyvereink, de ezek is elég veszélyesek voltak.
halk kuncogás hagyta el számat, amint végignéztem a picit vizes Sophie-n. Ha harc, hát legyen harc. Azonban nálam nem volt sok fegyver, viszont az egyik legveszélyesebb talán igen. Az én térfelemen helyezkedtek el a tojások, amik oly hívogatón, szinte suttogták, hogy használjam őket. Mikor már éppen fel akartam kapni egyet fehér por szóródott köröm, mintha csak a kora reggeli köd lenne. Nem
- Nem mész te sehova! – rohantam rögtön az ajtó elé, kezemben egy pofás kis tojással, a biztonság kedvéért. Nem lenne szép dolog szegény David-et ilyen képekkel ijesztgetni és ráadásul eddig süteménynek hűlt helye sincs.
- Okos döntés volt többet venni mindenből. –nevetem el magam. A konyha elég vicces látványt nyújtott és biztos voltam benne, hogy az alapanyagok fele odaveszett a csatatéren, mint hű katonák, de nem bántam. Egy kis szórakozás sosem árt.
- Na gyere kössünk békét! – indultam el Sophie felé és átöleltem. Szándékaim nem mondanám, hogy békések voltak, nem akartam még befejezni a mókást. Mit sem sejtő szobatársam háta mögött a tojásokat kicseréltem arra a pohárba, amiben még egy kis maradék víz volt felfedezhető és mikor hátrébb léptem tőle, zutty, ráöntöttem. Persze nem volt benne olyan sok, hogy csurom vizes legyen, de éppen elegendő volt.
- Mond szépen: vizibicigliiii… - kaptam elő a kötényemből a telefont és én is készítettem egy képet. Így igazságos, nem?