A floridai időjárás jelentés szerint a február hónap is hasonlóan napos lesz, mint a január. Drága Floridánkban minden nap süt a nap. A 12°C itt már fagynak számít, míg az átlagos hőség a 18°C. A csapadék ugyan várható lesz a hónapban, és ki tudja, talán csodával határos módon esni fog a hó is. De ebben a meteorológusok nem volt olyan biztosak, az idő napos, és meleg, 18-20°C körüli lesz.
Credits
credits
♣ Ne lopj! Az oldalon található képek, kódok, karakterek, előtörténetek, mind az oldal tulajdonát képezik. Ha az user engedélye nélkül nevet, vagy et-t lopnak, akkor harapunk. Az oldal története saját ötlet, így megkérünk mindenkit, hogy azt se lopja el. Nem szvesen találkozunk még több gyilkolós gimis iskolával. ♣ A dizájnt Chloe Hemingway és Bloody Bitch készítették. ♣ Az oldalon található képek legtöbbje Emily Flatchere érdeme. ♣ A legtöbb kódot a http://forums.athousandfireflies.com című oldalról szedtük, de a legtöbbet átalakítottuk.
Hozzászólások száma : 172 Join date : 2012. Jun. 11. Tartózkodási hely : A titok árnyékában
Tárgy: Gyengélkedő Vas. Jún. 17, 2012 10:22 pm
Ha rosszul vagy, vagy ha csak meg akarod úszni a matekdogát, akkor látogass el ide, feküdj le a fehér ágyra, és bámuld az izgalmas plafont. Vagy beszéld meg valakivel, hogy mindketten idekérezkedtek óráról...
Matthew White The True
Hozzászólások száma : 176 Join date : 2012. Sep. 02. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
- Vegyél egy mély levegőt – szólt az orvos, miközben mellkasomra illesztette a fonendoszkópot. Utasításának eleget tettem, aztán a szekrény felé repítettem tekintetemet. A polcokon rakatnyi bandázs volt felsorakoztatva, és gyógyszeres dobozok, amiknek a látványától is rosszul voltam. Az idős nő fehér köpenyének zsebébe nyúlt, hogy egy füzetet halásszon elő belőle. Belelapozott, és újra letaperolt. Csupasz mellkasomra fektette ráncos kezét, amitől egy kicsit kellemetlenül éreztem magam. - Mély levegőt – ágált rám. Vettem egy hatalmas levegőt, és hörögni kezdtem. A nő arcáról leolvasható volt a döbbenet, úgy észlelte, most egy igazán fontos betegséget ismert fel. A képen már csak az a tény csúfított, hogy az egész az én színjátékom volt. El kellett tűnnöm a tanteremből, nem maradhattam ott tovább. Hiába próbáltam elviselni Natalja jelenlétét a padomtól pár méterre, valahogy képtelen voltam a közelében lenni. Ami múltkor történt, okot adott arra, hogy bujkáljak előle. Gyerekes volt, de abban a pillanatban nem érdekelt. Igyekeztem nem a szőke hajú orosz lányra gondolni, aki múltkor csúnyán helyben hagyott. Megvolt rá minden oka, én megértettem a reakcióját, de ettől az egésztől kényelmetlenné vált a mi kapcsolatunk. - Feküdj le, légy szíves – hátra döntött az ágyon, miközben a gyomorszájamat kezdte nyomogatni. Közel álltam a hányingerhez, amit a nyomogatásával keltett nálam. Végül befejezte a tortúrát, amit rajtam hajtott végre. – Felülhetsz. Felegyenesedtem a fehér takaróról és a nő szemébe néztem. Érdeklődve vártam a diagnózist, és az egyhetes igazolást az óráimra. Ellenben egy hegyes tűt vett elő a „hölgy”, és egy hihetetlenül szadista pillantást vetett rám. - Vért veszünk – már a szavaktól is szédülni kezdtem. Ekkor nyitott be egy szőke lány, aki egy rövid időre megmentett a tűtől. Az „imádlak” szót tátogtam felé reflexszerűen, és jelentőségteljesen néztem a tűre, hogy megértse a helyzetemet. Ezzel is sarkalni akartam arra, hogy minél hosszabb monológot adjon elő a doktornőnek. Pólóm után nyúltam, de a nő intett felém, hogy azt még ne vegyem fel. Azt hiszem életem legrosszabb döntése volt eljönni a gyengélkedőre. Eddig se jártam ide, most se kellett volna.
A hozzászólást Matthew White összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 01, 2012 5:17 pm-kor.
Annie Ivcsenko The True
Hozzászólások száma : 17 Join date : 2012. Oct. 28. Age : 29 Tartózkodási hely : Secret Rose High School
Az egész tegnap kezdődött. Úgy döntöttem, hogy szükségem van egy kis mozgásra, így a jégcsarnokba mentem. Szeretek korizni, mindig is közel állt a szívemhez, na meg az orosz hidegben szinte minden téli sport nemzeti hagyománnyá nőtte ki magát. Így természetesen nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy itt is lehetőségem lesz folytatni a korizást. Mivel régóta művelem a sportot, így nem számítottam arra, hogy elesek, de mégis megtörtént. Persze az én hibám is volt, mert szokás szerint kissé álmodoztam, amikor valaki nekem jött. Nem tudom már ki volt, de talán nem is lényeg. Elestem, mégpedig elég erősen, rá a csuklómra. Egyedül abban volt szerencsém, hogy nem a jobb kezemre estem, hanem a másikra, így az írástól nem kellett megfosztanom magam. Úgy voltam a dologgal, hogy majd csak elmúlik, és nem lehet olyan komoly a dolog, így csak raktam rá egy kis borogatást, és nem foglalkoztam vele. De mára sem akart túlzottan javulni, ettől függetlenül bementem órákra, de matekról kikéredzkedtem, így vagyok most a folyosón a gyengélkedő felé lépkedve. Ja, engem simán elengedett a tanár, kitűnő átlaggal ez nem is csoda; de szükségem is volt rá, mert úgy éreztem szétrobban a csuklóm. Sóhajtottam egyet majd odaérve a keresett helyiséghez bekopogtam, majd be is nyitottam. Nem számítottam rá, hogy lesz itt más diák is rajtam kívül, így igencsak meglepődött arcot vághattam, amikor egy félmeztelen sráccal találtam szembe magam. Nem vagyok hozzászokva az ilyen látványhoz, így rögtön bele is pirultam a pillantásba, és lesütöttem a szemem. Az egy szót, amit felém tátogott, még le tudtam olvasni a szájáról, így az orvos felé pillantva megértettem, hogy sikeresen megmentettem a tűtől… egy időre. - Bocsánat… én… izé, nem akartam zavarni – motyogtam kissé kínosan. Gondoltam talán az idős hölgy kiküld, és majd ott várok, amíg végez a fiúval, de nem így történt. Rögtön megkérdezte, miért jöttem. - Az úgy volt, hogy tegnap korcsolyáztam, és elestem. Rá a csuklómra, és igazából azóta nem nagyon javult – ismertettem a történteket röviden, és felhúztam a pulcsim ujját a bal alkaromon, hogy láthatóvá váljon a kérdéses testrész. Eléggé be volt dagadva, és csak reméltem, hogy nem tört el, az tényleg szívás lenne. Az orvos közelebb lépett, hogy megvizsgáljon, miközben a tűt félretette. Megnyomta a duzzanatot, mire felszisszentem. Igen, jól látja, az ott pont nagyon fáj! Morogtam magamban, majd összeszorítottam a fogaimat, amikor elkezdte hajlítgatni, hogy mennyire mozog. Igyekeztem csendben tűrni, amíg vizsgál, de néhány mozdulatnál könnyek kezdtek gyülekezni a szemem sarkában. Azt hiszem fejlesztenem kéne a teherbírásomat fájdalom téren…
A hozzászólást Annie Ivcsenko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Nov. 01, 2012 5:15 pm-kor.
Matthew White The True
Hozzászólások száma : 176 Join date : 2012. Sep. 02. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Az ismeretlen lány említést tett egy korcsolya balesetről, aminek következtében bedagadt a csuklója. A duzzanat tényleg súlyosnak tűnt, kékes ibolya színre volt színeződve a bőr jelentősebb felülete a csuklója körül. Közelebbről is meg szerettem volna vizsgálni, de erre nem volt lehetőségem: Cselekednem kellett! Felkaptam a tűt, és egy határozott mozdulattal az ablak felé dobtam, egyenesen ki az udvarra. Szerencsémre a nő a ebből semmit sem hallott, így sikerült feltűnésmentesen eltávolítanom az iszonytató tűt. A lányra mosolyogtam, aki közben könnyekben fürösztött szemekkel bambult maga elé. Felszólalt bennem egy érzés: nem hagyhatom szegény lányt, hogy hasonló tortúrát szenvedjen végig, amilyet nekem kellett. Megköszörültem a torkomat, és megszólítottam a doktornőt: - Tudja, én nem érek rá. Vissza kellene mennem az órámra - leszökkentem az ágyról és feléjük sétáltam. Az orvos felém fordult és kerek szemekkel figyelt rám. - Azt mondtam a tanáromnak, hogy maximum tíz perc a dolog. Szólnom kell neki... - jól tudtam, hogy ilyen állapotban nem fog kiengedni a gyengélkedőről, ezért is mertem ilyen bátran hazudozni. - A tanár biztosan megérti majd az esetet - válaszolt fennhéjázva. - Én tisztességes diák vagyok, csak nézzen rám! Hiszen én brit vagyok, nálunk kötelesség tartani a szavunkat... Sajnálom hölgyem, én megyek! - felmarkoltam a pólómat és felhúztam. - Nem, nem, nem! Vedd le - kezdtem kellemetlenül érezni magam mellette. - Majd én szólok a tanár úrnak. Melyik teremben vagytok? Rávágtam azt a teremszámot, ami a legmesszebb esett a gyengélkedőtől. A hetek alatt sikerült annyira kiismernem az iskolát, hogy az alaprajza már nagyjából a fejemben legyen. Felkapta a jegyzetfüzetét, aztán kiviharzott a teremből. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik jobb, hogyha kiszökök vagy, hogyha itt maradok biztonságban. Az udvaron bármelyik tanár elcsíphetett, ezért féltem a szökéstől. A szőke lányra pillantottam, és érdeklődve kérdeztem tőle: - Hogy sikerült ilyen csúnyán megsértened magad? Amúgy Matt, Matt White - nyújtottam kezet. Ismerős volt már a folyosókról, részben Natalja arcvonásairól. Az orosz akcentus, amivel beszélt egyenesen különlegessé tette a bájos hölgyet, aki kissé esetlenül ácsorgott az ajtó előtt. Megfogtam az ép kezét és beljebb húztam, aztán becsuktam az ajtót, amit a doktor nyitva hagyott. Leakasztottam az ajtófélfán lógó kulcsot és bezártam az ajtót. - Ne félj, semmi rosszra nem készülök. Csak nem örülnék, ha az a nő még egyszer a közelemben lenne. A te csuklódat pedig elintézzük - a szekrény felé nyúltam, és kihúztam egy bandázst. - Szerintem, ha ezzel bekötözöm, tökéletes lesz. Persze előtte bekenjük... - olvasgatni kezdtem a kenőcsök neveit, de egy ismerős nevet sem találtam.
Annie Ivcsenko The True
Hozzászólások száma : 17 Join date : 2012. Oct. 28. Age : 29 Tartózkodási hely : Secret Rose High School
Hát igen, a tegnapi produkcióm után sikerült a gyengélkedőn kikötnöm, ami úgy tűnik valakinek nagyon is jól jött, hiszem megmentettem a srácot egy rémes tűszúrástól; és ahogy elnézem ezért nagyon is hálás nekem. Nem ismerem az orvost, nem kellett még soha idejönnöm, így azt sem tudhattam, hogy ilyen szadista. Erre a következtetésre csak azután jutok, miután alaposan „megvizsgál”, már amennyiben ezt a kínzást lehet annak nevezni. Legalább azért hasznos, mert így a fiúnak sikerül eltávolítania a fenyegető tűt a nő közeléből, erre sikerült felfigyelnem, két iszonytató csuklócsavargatás közben. Szerencsémre az ismeretlen közbelép, és elvonja a doki figyelmét, így most én küldök felé egy hálás pillantást, azonnal elemelve a csuklómat a nő kezei közül. Érdeklődve figyelem, hogy mit produkál az orvossal, majd a szavaira el is mosolyodom. Hihetetlen, hogy nem veszi észre, hogy a srác rájátszik a dologra. De jól sül el az akció, hiszen sikeresen eltávolítja a banyát a szobából, azzal az ürüggyel, hogy szóljon a tanárnak. A doktornő viharos távozása után a fiú felém fordul. - Valójában fogalmam sincs, hogy ki, de valaki fellökött korizás közben – válaszolok a kérdésre, immár pontosítva a kis balesetem történetét. Elfogadom a felém nyújtott kezet, bólintok egyet Matt ismertetésére, jelezve, hogy tudomásul vettem, majd én is bemutatkozom. – Anna Katerina Ivcsenko, de inkább csak Annie – mondom és még egy mosolyt is hozzáteszek. Na igen, jól nevelt lány vagyok, Oroszországban nekem anyám nem egyszer a szájamba rágta, hogy teljes névvel mutatkozzak be és ezt a szokást azóta sem tudom elfelejteni, és őszintén zavar, amikor valaki odanyög nekem egy becenevet bemutatkozásként, zéró családnévvel, vagy egyébbel. Miután Matt beljebb húzott az ajtóból, értetlenül megállok, és kérdőn nézem, ahogy bezárja az ajtót. - Oh, értem. Mégis milyen injekciót akart neked beadni? – kérdezem, majd egy kis magyarázatot is hozzáteszek. – Csak mert nem tűnsz éppen halálos betegnek… - Jó, igazából simán lehet az is, hogy szögbe lépett, és tetanusz-oltást akart beadni neki a doki, de nem tudom, arra sem emlékszem, hogy volt-e a fecskendőben már valamilyen folyadék avagy sem. Matt előszed egy bandázst, mire hálásan bólintok felé. Pont erre gondoltam én is. - Igen, a krém nem árt… talán valami gyulladáscsökkentő kéne, ami lehúzza a duzzanatot – Bólintok ismét az ötletére, majd én is odaállok mellé, és a jobb kezemmel – az nem fáj, ugyebár – segítek keresgélni a krémek között. Igazából nagyrészt gyógynövényes krémeket használt anya is, szóval talán ragadt rám valami a tudásából. - Aha, azt hiszem ez jó lesz – húzok ki a többi krém alól egy fekete nadálytő kivonatot tartalmazó tubust. – Szerinted? – fordulok Matt felé, odanyújtva a krémet. Nem nagyon használtam még ilyet, de ha drága nővérkém meghúzta valamijét, anyu mindig ezt kente rá.
Matthew White The True
Hozzászólások száma : 176 Join date : 2012. Sep. 02. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Annie készségesnek tűnt, és kimondottan csinosnak. Mostanság szerencsésnek vallhattam magam, hiszen olyan lányokkal hozott össze a sors, akik páratlan szépséggel bírnak. Bár a kifejezés elég paradoxon, tényleg így éreztem. Natalja egy földre szállt angyal volt, ám annál elérhetetlenebb a számomra. Alex különlegessége, és brit vonásai nem hagytak szabadulni. S most itt volt előttem Annie, a szende szépség, akinek a stílusa eddig a leginkább hasonlít az enyémre. - Fogalmam sincs, írónak készülök, nem orvosnak - meresztgettem a szememet, miközben egy elvétett információt csepegtettem az orosz lánynak. Bár nem akartam a jövőképemről csevegni, sikerült felhoznom a témát. Gondolatban megsimogattam a fejemet, és obszcén dicséretben illetem saját felelőtlenségemet. - Én bízok a női megérzésben... - átvettem tőle a tubust, és nyomtam egy keveset az ujjamra. Óvatosan a csuklójára engedtem a fehér, kellemes illatú krémet, aztán gyengéden belemasszíroztam a duzzadt bőrrészbe. Közben, hogy elvonjam a figyelmét a fájdalomról, beszélni kezdtem hozzá: - Fogalmam sincs, hogy mit akart beadni, de úgy emlékszem, hogy vérvételre készült. Amúgy nagyon szép a szép a szemed - félmosolyra húztam a szám, hogy kiegészítsem a színjátékomat. Mindent be akartam vetni, hogy egy kevés időre megszabaduljon a fájdalom tudatától, amit éppen én okoztam neki. Bókoltam, fecsegtem, vigyorogtam - mindent bevetettem, ami egy lányt leköthet. Miután készen voltunk visszatoltam a gyógykrémet a szekrény polcára és a kezembe vettem a fehéren virító bandázst. Egyik végét az artériái felé fogtam, és elkezdtem körbe-körbe tekergetni a neccanyagot. Újra ráeszméltem, hogy csend honol a gyengélkedőben. Felpillantottam a lányra, és nyeltem egy nagyot, amint kiestem a nyugalmamból. Megsimogattam a karját, aztán folytattam a kötözést. - Készen is lennénk, Annie. Nem tudom, hogy vissza szeretnél-e menni órára... de én szívesen beszélgetnék még veled - az ágyra huppantam és érdeklődve figyeltem a reakcióját.
Annie Ivcsenko The True
Hozzászólások száma : 17 Join date : 2012. Oct. 28. Age : 29 Tartózkodási hely : Secret Rose High School
Azon kaptam magam, hogy itt vagyok a Secret Rose-ban, és olyasvalakivel beszélgetek, akinek nem az a legfőbb szándéka, hogy ott rúgjon belém, ahol tud. Eddig balszerencsémre csak olyanokkal hozott össze a sors, akik általában elég népszerűek voltak ahhoz, hogy én csak a lenézett kategóriába férjek be a szemükben. Ebből kifolyólag nem is nagyon akadt társaságom, csak a könyveimhez menekültem magányomban. Az injekcióhoz fűződő kérdésemre kapott válaszból Matt máris többet mutat meg a személyiségéből. - Tényleg írónak készülsz? Az jó, és miket szoktál írni? - kérdezek rá, csillogó szemmel. Na igen, az irodalom, könyvek, versek, és úgy általában az írott dolgok mindig felvillanyoznak, így csak későn kapok észbe, hogy talán egy kicsit túl intim volt a kérdés. - Illetve, bocsánat, nem rám tartozik – javítom ki magam zavartan, és a pulcsim alját kezdem birizgálni. Na igen, én tipikusan olyan lány vagyok, aki nagyon is könnyen kerül cikis helyzetbe, ahol persze rögtön zavarba is jövök. A krémkeresés eredményeként felmutatott tubust Matt el is veszi, a megjegyzésére meg egy kicsit felnevetek. Pedig a női megérzés nem mindig jön be… legalábbis az én esetemben. Matt elkezdi belemasszírozni a krémet a csuklómba, igazán nagyon figyelmes gesztus, de persze én még mindig kínosan érzem magam, már csak attól is, hogy fogja a kezem. Igazából sokat segít, amikor elkezd beszélni, és elképedt arccal meredek rá, mikor közli, hogy mire készült a doki. - Vérvételre? Mégis minek? – teszem fel a kérdést, de persze Matt már elmondta, hogy nem szándékozik orvosi pályára menni, szóval nem is várok tőle választ, mindinkább csak úgy a levegőbe kérdezősködöm. Aztán ismét jön a jól megszokott arcpír, a bók hallatán, és a tekintetemet rögtön elkapom Matt arcáról, és magamban én is elmosolyodom egy kicsit. - Köszönöm – motyogom még mindig kissé összekuszálódva, és egy pillanatra felnézek a csuklóm tanulmányozásából. A krém után jön a bandázs, amit jó szorosa kötöz, hogy tartsa a csuklóm, de nem annyira, hogy elszorítsa az ereimet. Mikor végig simít a karomon, valami fura érzés lesz úrrá rajtam. Jaj, azt hiszem még soha nem kerültem ilyen közel egy fiúhoz sem. De már csak azért sem, mert nem sokan álltak szóba velem. - Köszönöm. Így már sokkal jobb – nézek a szépen bekötözött kezemre, aztán Matt felé fordulok, hogy válaszoljak. - Nem, azt hiszem, ha kihagyok egy matekórát, attól még nem dől össze a világ, úgyis ötös vagyok – mondom, és legyintek egyet. Aztán én is leülök mellé az ágyra. Te jó ég! Mégis mi van velem? Én aki van, hogy betegen is bemegyek órára – legfőképp arra, ami érdekel – most szó szerint ellógok, komolyan, nem is ismerek magamra…
Matthew White The True
Hozzászólások száma : 176 Join date : 2012. Sep. 02. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Annie visszafogottabb, mint eleinte gondoltam. A szerény toporgás és a szégyenlős pislogásból következtetek, hogy egy jól nevelt lány, aki csak és kizárólag jó jegyeket szerez az órákon. Minden tantárgyból jó, és minden kérdésre tudja a választ. Azonban az érintésemmel képtelen volt mit kezdeni. Zavarodottan elkapta a tekintetét, amikor bókoltam neki és enyhén elhúzódott, amikor megérintettem. Láthatólag zavarban volt a jelenlétem miatt. Mindenesetre aranyos volt a mindenbe belepiruló lány, akinek újdonság egy brittel beszélgetni. Mást nem tudtam elképzelni a zavarának okára Jól tudtam, hogy a fajtánk itt különszámba megy, amolyan szenzáció - rosszabb esetben gyűlölködés - övezi a lépteinket. Nem tudtam visszafojtani a mosolyt, ami önként lebegett az arcomra újra s újra. - Nekünk is éppen matek óránk van, éppen ezért léptem le - ferdítettem. - Nem az erősségem, ahogyan a biológia sem. Az orvosi így kiesett... Azt, hogy milyen betegségre gyanakszik a doktornő, nem tudom, de a hörgés és a krákogás megjátszott a részemről. Beleélte magát a szadista doktor szerepébe, így gondolta akár egy kis vérvételt is illeszthet a programsorba. De jöttél te - megsimogattam a kezét, amitől újabb pír öntötte el az arcát. Halkan felnevettem és folytattam: - Szóval az irodalom érdekel igazán... Főként novellákat írok, és nagy ritkán regénykezdeményeket. De te nem tűnsz annak a könyvmoly típusnak, inkább mondanálak annak a "minden fiút leveszek a lábáról" bombázónak - hoztam zavarba a feltételezésemmel. A sejtésem ellenkezőjét mondtam, hogy ellenkezni láthassam ezt az ártatlan lelket. Nagyon jót mulattam a lány stílusán, ami édesebb volt a vattacukornál. Pajkos mosolyom egyre szélesebb lett, ahogyan a lány arcát analizáltam. Szemébe merültem, és rejtett színeket halásztam ki belőle. Hajának hullámos omlása a tenger hullámveréseit idézte fel bennem. Piroskás ajkain nem mertem túl sokat időzni, nehogy végképp elzárkózzon tőlem, vagy rosszabb: egy perverz bunkónak nézzen, egy vérbeli amerikainak. A tény, hogy velem maradt jó jelnek bizonyult. Talán csak szikrányit, de kedvelt engem... szimpatikus voltam neki. Az ajtón kemény öklök kopogása hallatszott. Az orvos valami "Engedjetek be!" félét üvöltözött. - Szerinted beengedjük? - néztem rá őszinte tehetetlenséggel. - Vagy kimászunk az ablakon, és keresünk egy békés helyet, vagy végignézed, ahogyan vért vesz tőlem az a...
Annie Ivcsenko The True
Hozzászólások száma : 17 Join date : 2012. Oct. 28. Age : 29 Tartózkodási hely : Secret Rose High School
Tárgy: Re: Gyengélkedő Pént. Nov. 02, 2012 10:41 am
Mattnek
Azt hiszem más lányok a helyemben már rég kihasználták volna az alkalmat, hogy közelebb kerüljenek egy ilyen sráchoz, de én nem ilyen vagyok. Ha akarnék se tudnék ilyen lenni. Egyszerűen nem lehet mindenki magabiztos, és földbetipró, kell aki ennek az ellentéte; mint például én is. De azt tagadni sem tudnám, hogy hatással van rám Matt. Persze azt hiszem, ha bármelyik lány úgy ismerkedik meg egy fiúval, hogy az félmeztelenül ül egy orvos mellett, azt nem felejti el egyhamar; nos, én is így vagyok ezzel. Amikor Matt mosolyogva közli, hogy neki is matek órája van, nem tudok ellenállni, és az én szám is mosolyra húzódik, habár még mindig kissé félénkre sikerült. Érdeklődve hallgatom a mondandóját, nem akarom félbeszakítani, de a sejtésem beigazolódásának szikráját láthatja a szememben, mikor elárulja, hogy csak megjátszotta a betegséget. Aztán megint elpirulok, ahogy ismét megsimogatja a kezem. Fura érzés, de mintha a gyomromban megannyi lepke kelne életre, hogy versengve verdessenek a pillanat közben. - Őrült az a nő... – csóválom a fejem, hogy reagáljak valamit a szavaira és eltereljem a gondolataimat az újabb zavaromról. Matt nem rejti véka alá, hogy miket ír, legalábbis előttem nem, amit mindenképpen pozitívumként élek meg, így el is mosolyodom. Azt már nem is merem említeni, hogy szívesen elolvasnám őket, az már talán túlzott tolakodás lenne. Esetleg majd egy másik alkalommal, elvégre én nem vagyok az a nyomulós típus. Zavartan felnevetek az abszurd feltételezésre, mert én is pontosan olyan jól tudom, mint ő, hogy a dolgok ellenkezőjéről beszélünk. Persze erre a megjegyzésre szokásomhoz híven fülig pirulok, de nem hagyhatom szó nélkül. - Igen, az életcélom, hogy minél több pasit gyűjtsek be – felelem magamhoz képest nagyon is merészen. Pont én mondom, akit még a szerelem is elkerült eddig. Persze voltak olyan srácok, akik szimpatikusak voltak, és még álmodoztam is róluk, de aztán természetesen nem lett a dologból semmi, lehet, hogy azért mert túl zárkózott vagyok, de alapvetően sulis hierarchia-beli különbségek voltak köztünk. – Elég nagyot tévedsz, ha ezt hiszed rólam, de mit is várhatnék egy írótól, aki nem lát tovább a betűknél – vágok vissza elmosolyodva. Fura, hogy ez a srác miket hoz ki belőlem. Evidens, hogy csak cukkoljuk egymást, és valójában mindketten tisztában vagyunk az igazsággal, legalábbis az eddigiekből úgy mértem fel Mattet, mint akinek az értelmi szintje meghaladja az átlagét, akik csak a foci szabályait képesek felfogni. A szemébe nézek, úgy most először igazán hosszabban, mert eddig mindig elkaptam a tekintetemet. Gyönyörű színe van, ami a tengert idézi, kellemes dolog elmerülni benne. És miközben ezzel voltam elfoglalva, megint felébredtek a gyomromban a verdeső lepkék, klassz, már csak ez hiányzott! Hangos dörömbölés riaszt fel a gondolataimból, visszajött az orvos. - Hát, nem is tudom… - kezdem határozatlanul, majd Matt-re pillantok. Nem tudnám végignézni, ahogy beleszúr egy tűt az az állat. – Mejünk az ablakon! – bólintok, és az említett hely felé veszem az irányt.
Matthew White The True
Hozzászólások száma : 176 Join date : 2012. Sep. 02. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Annie eddigi szerepét meghazudtolva pajkosnak bizonyult, ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. Mintha magamat láttam volna: az eleinte szende gyermek a beilleszkedés fázisán túllépve felölti az amerikai stílust. Ez a híres neves stílus tartalmazott egy kevés kacérságot, jókedvet, humort és csipkelődést. Az enyhén piroskás pír állandósulni kezdett a lány arcán, ami csak még bájosabbá tette. A példámat követve mélyen a szemembe nézett, és megpróbálta kiolvasni az "igazi énem". Hálás voltam, amiért a sors egy ilyen közvetlen, ámde bohókásan visszafogott lánnyal hozott össze. A doktornő érkezése mind a kettőnket felkavart. Annie arcára fehér színt eresztett a sápatag rémület. Miután az ablakon való távozás mellett döntött, határozottan megragadtam a kezét - természetesen azt, amelyik nem volt bekötözve - aztán az üveglapok sora mellé kísértem sietős lépteimmel. Erősen megrántottam a kallantyút, aztán kitéptem a keretet. - Mondanám, hogy hölgyeké az elsőbbség, de szorít az időcipő... Azzal a lendülettel kiugrottam az amúgy alacsonyan álló ablakpárkányon, aztán segítő jobb-ot nyújtottam a szőke lánynak. Két kezemet a derekára rögzítettem, és kiemelem az ablakon keresztül. Az arcán újra fellobbant a már megszokott rózsás pír. A szituáció komikumán elmosolyodtam... siető lépteinkből még visszapillantottam, és láttam, ahogyan a doktor zavarodottan forgolódik a gyengélkedőben. Pár Annie, és Matt kiáltást hallottam még a távolból, de aztán váratlanul befordultunk az egyik lépcsősoron. Észrevettem, hogy reflexszerűen a nyugati szárny felé vittek a lábaim, s a felismeréstől gyökeret vert a talpam. Egy pillanatra megfagytam és átfutottam a menekülési útvonal lehetőségeit. Mikor döntöttem, hogy a Keleti szárnyba vezetem a lányt, megragadtam fájó kezét és az ellenkező irányba húztam. Ő kellemetlenül felszisszent, mire én bocsánatkérően lestem rá egyet, majd elengedtem. Intettem neki, hogy merre menjünk tovább... - Jó lesz nekünk a keleti szárny, nyomás!
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
3,2,1...SZABADSÁG!!! -gondoltam túlságosan is naivan. A szabadság abból állt, hogy mehettem a gyengélkedőre, előadni ugyanezt a történetet, miután a nővér egyáltalán nem kedvesen meg fogja kérdezni, hogy mikor ettem utoljára. Majd füllentek egyet, közölni fogja, hogy egyek rendesen, és utamra enged. Ennyit megér, hogy végre megtudjam mi is történt Sutton és David között. Felnevettem a mondat hatására! És folytattam a bohóckodást. - Köszönöm, annyira köszönöm. Szeretném kifejezni mérhetetlen hálámat blablablabla...- kacagtam továbbra is. Karomat átfűztem Sutton karján, és egyenesen elindultunk a gyengélkedőre. Négy cipősarok kopogása törte meg a kihalt folyósói csöndet. Lenéztem a lábainkra, és elégedetten szemléltem a látványt. Csodás cipellők figyeltek rám a lábáról. - Egyre jobban választasz.- kacsintottam Suttonra. Már csak pár méternyire jártunk a gyengélkedőről, amikor megállítottam Sutton-t. - Épp elég ideig halogattad a válaszokat. Mesélj!- égtem a kíváncsiságtól. Sajnos a válaszra várnom kellett, mert az ördögi nővér kijött a gyengélkedőről. A mosolyt azonnal letöröltem az arcomról, és a teremben már jól bevált „rosszul érzem magam” álarcot vettem fel. Sutton-nal elindultam a gyengélkedő felé. Pár szóban elmondtam, hogy mik a „tünetek” A nővér, aki méltán kiérdemelte volna az Ursula nevet, goromba volt, durva és látszott rajta, hogy elege van az olyan kis elkényeztetett libákból, mint én,vagy Sutton. Elfordult a vérnyomásmérőért, én pedig suttogva szóltam a barátnőmhöz: - Nem szeretek színészkedni! De tudd, nem úszod meg ennyivel! Máris kezdhetsz dalolni, én kicsi pacsirtám! Onnantól, hogy találkoztál Daviddel. - kacsintottam rá. A nővér csigalassúsággal tette a dolgát, esélyt adva nekünk néhány elsuttogott mondatra. Ez még mindig jobbnak bizonyult, mint a pad alatti sms-ek, itt legalább láttam az arcát, a reakcióit, hogy mennyire boldog.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Sophie-val együtt nevettem előadott kis mutatványán. Ha most a tanár véletlenül utánunk jött volna jó nagy bajban lennénk, de ez a veszély nem fenyeget minket. Olyan nagy átéléssel próbálja átadni számunkra a tudást, hogy biztos nem akarja kizökkenteni magát a ritmusból, hogy utánunk jöjjön. Nekünk pedig ennyi jár. Túlélőknek mondhatjuk magunkat így is, hogy ennyi ideig kibírtuk, miközben mint a kettőnknek akadna bőven mesélnivalója. - Ha véletlenül színészi pályára tévednél, megvan az első rajongód – utaltam magamra kacagva. Az az elgyötört ábrázat, amit Sophie produkált pár perce. Ha nem tudtam volna a mögötte lévő szándékról és nem ismerném jól, talán még én is bedűltem volna neki. De még most sem engedhettük meg magunknak, hogy leüljünk valahova és belemerüljünk egymás történeteinek szaftos részleteibe, hiszen várt ránk a gyengélkedő. - Köszönöm. A legjobbtól tanultam. – hát igen, az utóbbi időben egy szobába voltam osztva egy cipőmániással –természetesen jó értelemben- és így rám is ragadt valami. Sophie-nak valami eszméletlenül jó szeme van a cipőkhöz –biztos valami vele született adottság-, így sokszor kikérem a véleményt, hogy vajon mit gondol, mi lenne jobb választás. - Hát..- kezdtem volna bele a mesélésbe mikor két gonosz szempárt pillantottam meg kilépni egy olyan helyről, ahova én legszívesebben csak akkor tenném be a lában, ha haldoklok. Igen, ez volt a nem éppen bűbájos nővér és a nem éppen öt csillagos hotelszoba gyengélkedő. Nem, nem félek az orvosoktól, ha nem adják meg rá az okot, de a nővér olyan pillantásokat vetett felénk, hogy már elkezdtem mérlegelni, töri óra vagy gyengélkedő. Ha Sophie nem lenne itt és nem lennék én is ilyen mérhetetlenül kíváncsi biztos vagyok benne, hogy a gyengélkedő nagyon is vesztésre állna. Így hát nincs mit tenni, nagy levegő, megnyugodni. Aggodalomra semmi gond, én csak elkísérem Sophie-t őt fogják megvizsgálni nem pedig engem. - Miután kituszkoltál a szobából beszélgetünk, kibékültünk és rájöttünk, hogy jobban hiányoltunk egymást, mint két barát. Feltette nekem a nyakláncot…és elmentünk sétálni… - suttogva folytatott mondatomat gyorsan be is fejeztem, hiszen a nővérke felénk nézett, hatalmas sötét szemeivel szikrákat szórt. Nagyon sajnáltam Sophie-t, szerintem ez a nő nem fog vele kedvesen bánni. - Utána kimentünk a tóhoz..sétáltunk..beszélgettünk, meg beszélgettünk. Apropó. Hova mentél te olyan sietősen, hm? – kíváncsian néztem rá és nehéz volt nem mosolyognom. Biztos voltam benne, hogy Sophie nem számított rá, hogy láttam.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Gyengélkedő Szomb. Dec. 29, 2012 11:17 am
Mosolyra húztam a számat, Sutton csicsergése mindig jobb kedvre derít. Nem sírom vissza Victoria-t. A kis barna pom-pom lánnyal ugyanúgy meg tudok beszélni bármit. Na jó, nem bármit, mert egy téma tabunak számít közöttünk, nem is tud róla semmit, és nem áll szándékomban elmondani neki. Bőven elég az a néhány személy, akik már így is tudják. - Csábító, hogy rajongóim legyenek... nem, dehogy csábító! Kevés a normális, sok a fanatikus! Elég nekem a gimis rajongótábor. - kacsintottam Sutton-ra- Tudod, hogy ügyvéd leszek. De szerintem ott is jó hasznát fogom venni a színészi képességeimnek. - vigyorodtam el. Kivéve, ha olyan emberrel találom magam szembe, akit képtelen lennék megbántani. Két ember neve villant fel az elmémben: Sutton és … Matt. A nővérke a karomra igazította a vérnyomásmérőt, az csipogni kezdett, berregni, és egyre jobban szorította a karomat. Nem szeretem az orvosi vizsgálatokat, még a vérnyomásmérést sem, de ennyit megért az óráról történő lelépés. Még akkor is, ha árgus szemekkel és gyanakodva figyelni a nővér minden mozdulatomat. Jó lenne, ha nem jönne rá a turpisságra. Így még bevethető lenne egyszer- kétszer. A vérnyomásmérő búgását a nővér hangja törte meg. Oh, igen! Elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor elkezdi firtatni az étkezést. Egyelőre csak célozgat rá, hogy talán nem ettem eleget. Miután a vérnyomásmérő normál értéket jelenített meg a kijelzőjén, egyre biztosabbá vált a dolgában. - Reggelizett rendesen?- körülbelül olyan hangon kérdeztem meg, mintha a körmömet karcoltam volna a táblán. Irritáló volt... de tudtam, hogy ez a kérés fog megmenteni a lebukástól. - Nem igazán volt rá időm.- vallottam be leszegett fejjel. Természetesen ez nem volt igaz. Elláttam magam étellel, csak úgy szoktam nekivágni egy- egy napnak. De majd most erre fogja fogni... a vércukromra. Elfordult, és motyogott valamit az orra alatt a mai lányokról, én viszont vigyorogva fordultam Sutton-hoz. - Beszélgetettek? Sut! Függőlegesen vagy vízszintesen?- alig bírtam visszafojtani a nevetést. Sutton biztosan számított tőlem ilyen, vagy ehhez hasonló kérdésre. Ismer már annyira, hogy tudja: ami a szívemen, az a számon. Persze nem mindenkivel. De a kettőnk közötti kapcsolat megérett már arra a szintre, amikor egy ilyen kérdés fölött csupán cinkos mosolyt villantunk egymásra. Kérdésre csak pislogtam. Először is azért, mert tudja, hogy elmentem. Másodjára azért, mert mondtam neki, hogy aznap lesz a névtelen meghívásos találkám a kávéházban. És elméletileg ő volt a menekülőút... - Ez a David tudhat valamit, ha kiröppent a fejedből, hogy aznap volt a kávéházi találkám. Emlékszel? Mutattam a cetlit. Én meg még azt hittem, hogy aggódsz értem. - kacarásztam halkan. A szerelem már csak ilyen, leszáll az édes rózsaszín felhőréteg, és onnantól megszűnik minden...
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Tárgy: Re: Gyengélkedő Kedd Jan. 01, 2013 4:33 pm
To: Sophie
Sophie-nak mindig sikerül megnevettetnie, még egy orvosi rendelő keretei között is. Hát igen, akad elég rajongója az iskola falain belül és szerintem kívül is. De ki ne kedvelné ezt a drága szőke hajú lányt? Életvidám, kedves aranyos és hatalmas nagy szíve van. A nővérke sürgött forgott az aprócska rendelőben, de látszott rajta, hogy a háta közepére nem kíván minket. Ez az érzés azért kölcsönös volt, nem jókedvünkből jöttünk ide, de jobb ötletünk nem volt, így be kell érni ezzel. Sophie karját figyeltem és a rajta elhelyezkedő vérnyomásmérőt, ahogy halk zümmögéssel jelzi, hogy végzi a dolgát. Míg Sophie a nővérrel tárgyalta meg „ rosszullétének” esetleges okit én addig a nyakamban lógó aprócska balettcipőket nézegettem. Forgattam jobbra-balra, figyeltem ahogy megcsillan a fényben és még mindig teljesen elvarázsolt, szinte hipnotizált a szépségével. Kétség kívül kötődtem hozzá és semmi áron meg nem válnék tőle. Életem legfontosabb dolgai jutottak róla eszembe, és ha ránéztem szívemet boldogság járta át. Először is arra gondoltam természetesen akitől kaptam. Történjen bármi, legyek bárhol a világon erről a medálról David mindig szembe fog jutni és mindig emlékezni fogok rá. A másik pedig a tánc, amit a két aprócska balettcipő is jelképez. Gondolataimból Sophie kíváncsisággal teli hangja ébresztett fel. Kérdésén halkan felnevettem. Ez volt ő, szinte éreztem, hogy valami hasonló kérdéssel fog előállni. Volt egy olyan érzésem, ha most nem a gyengélkedőben lennénk és nem figyelne minket egy szigorú és gonosz szempár nem úsznám meg ennyivel és lehet nem is fogom. - Hát..sok féle képen lehet beszélgetni, nem? – kérdeztem vissza kuncogva. Nem találtam erre a kérdésre konkrét választ. Többnyire ücsörögtünk, de mikor a karjai közt voltam az úgy a kettő között van valahol. Végül is mind egy, hogy mit mondok Sophie fantáziája már szerintem úgy is lassan beindul, főleg ha kiderül, hogy az este hátralévő részé hol töltöttük. De ő se akarhatja, hogy megfázzak. Gondolatba fejbe csaptam magam. teljesen elfelejtettem, hogy milyen programja is volt tegnap estére Sophie-nak. A titokzatos idegen akivel találkozott. Tényleg. Most már valami rémlik. Úgy tűnik az ő estéje is jól sikerülhetett, ha nem csörgetett, hogy ki kell menteni őt onnan. A szobánkba se tért vissza egy hamar. Úgy tűnik nem csak nekem akad most itt mesélni valóm. - Juj tényleg. Bocsi, elfelejtettem, de úgy látom rám nem volt szükséged. – néztem rá bocsánatkérően, de tényleg nem az é hibám volt. Túlságosan elterelték a figyelmemet és lefoglaltak. Az egész este úgy röppent el, mint egy szempillantás. Olyan rövidnek tűnik így visszagondolva, de mégis annyi minden történt. - És ki volt a titokzatos idegen? Mit csináltatok? Nem jöttél vissza egy jó darabig, tuti nem végig kávét szürcsölgettetek. – huu most már én is kíváncsi lettem és most már elérkezett az én időm is. Ez a tegnapi este lehet nem csak az én számomra volt emlékezetes és úgy látszik Sophie szerzett még egy rajongót. - Kérem a részleteket . – tettem hozzá halkan. Sikeresen megfeledkeztem közben arról, hogy hol is vagyunk most, így megmagyarázza ezt azt is, hogy miért kaptam a mi drága nővérkénktől egy igazán szúrós tekintetet. Így hát felvettem az ártatlan jó kislány mosolyomat és szépen csendben ültem tovább mielőtt még kedve támadna engem is megvizsgálni
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Sutton ábrándos tekintetébe révedtem. Az ominózus medált nézegette, ami miatt először majdnem zátonyra futott a barátságuk, később azonban ennek köszönhetően békültek ki. Szerencsemedál. Szerintem joggal tekintet így rá. Azóta a nyakából ki se veszi. Meg is értem, hogy miért. Komolyan ennyivel akarja kiszúrni a szememet? Egy egyáltalán nem ártatlan megjegyzéssel? - De. - bólogatam lelkesen.- És sok minden mást is lehet csinálni.- épp tovább akartam árnyalni a lehetőségeket, amikor a nővérke hangjára riadtam meg. Végihallgattam valami monológot az étkezésről, amit mindketten halálra untunk, de neki hivatali kötelessége volt elmondani, nekem pedig tettetett beteg kötelességem volt végighallgatni. Érdeklődést imitállva bólogattam az elhangzottakra, és örültem, hogy hamarosan megszabadulunk ettől a bosszantó nőszemélytől. Újból elfordult, én pedig ismét Sutton-ra figyeltem. - Szóval feltűnt, hogy eltűntem.- kacagtam fel, már amennyire suttogva ez lehetséges.- Nem fogod elhinni! Matt volt az. Tudod, a magas szőke végzős srác álomszép szemekkel..- nem voltam biztos benne, hogy Sut hirtelen tudni fogja, kiről is beszélek. De reménykedtem. - És ami még jobb, hogy nagyon jól éreztem magam vele. Feledhetetlenül!- kacsintottam a lányra. Nos, Sut, most fordult a kocka. Én kezdhetek el titkolózni. - Egészen reggelig nem mentem vissza, ha tudni akarod.- a nővér újból felém fordult, az igazolványomat kérte el az adminisztráció elvégzéséhez. Mert itt azt is kell. Egyébként be se tettem volna a lábamat a gyengélkedőre. De mivel tökéletes alibit igazolt, muszáj volt. A tanárról sajnos azt kell felételeznem, hogy el fogja kérni a betegnaplót. De csalódnia kell majd. Ott lesz a nevem. Ennyire nem vagyok kezdő... Amíg a nővér a papírokkal foglalatoskodott, én lelkesen fordultam ismét a barátnőm felé. - Szerinted mit csináltunk? Kávéztunk, sütiztünk, aztán sétáltunk- vissza az iskolába, egyenesen a szobájába, de ezt az információt nem adtam ki- és természetesen beszélgettünk.- alig bírtam magamban tartani a kitörni akaró kacajt. Emlékeimben elevenen élt az éjszaka, ahol megjártam a mennyeket, a pokol kapuját, eljutottam az összeomlás szélére, és újjáéledtem. De az éjszaka nagy részét a felhők között töltöttük, és reggel is ott ébredtem, az Ő karjaiban. Talán még most is a fellegek között lebegek, és ezért költözött a letörölhetetlen mosoly az arcomra.
Sutton Frewer The True
Hozzászólások száma : 121 Join date : 2012. Jul. 09. Tartózkodási hely : Florida, Secret Rose High School
Unottan üldögéltem, míg Sophie és a nővér egy irtó izgalmas beszélgetést folytatott a táplálkozási szokásokról vagy valami hasonlóról. Körmömet nézegettem jobbról is, balról is, már csak egy körömreszelő hiányzott volna és el is foglaltam volna magam tökéletesen. - Valamikor az este folyamán tényleg, mintha valami hiányzott volna a szobából.. –viccelődtem vele. Még szép, hogy feltűnt a távolléte. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örültem a tegnapi kis külön töltött programunknak. Úgy tűnik mind a ketten jól megvoltunk egymás nélkül és néha ilyen is kell. Kell egy kis külön töltött idő, hogy utána másnap telis-tele kíváncsisággal faggathassuk ki egymást, hogy mi is történt. - Nem rémlik, de majd figyelni fogok ezentúl a folyosón. – mosolyogtam. Úgy látszik ez a titokzatos Matt az álomszép szemeivel nagy hatással volt az én kis szobatársamra. Ahogy apró információ foszlányokat susogott el nekem boldognak látszott közben, nagyon is boldognak. - Észre vettem, hogy nem voltál a saját szobádban, azért ez még feltűnt. –suttogtam halkan és már vártam, hogy kikerüljünk innen. Nem hiszen el, hogy egy egész éjszakás távollét alatt szépen, illedelmesen ücsörögtek egymás mellett és beszélgettek az élet nagyon dolgairól. Egy frászt! Ezt nem veszem be, itt többről van szó. Lehet az én gondolataim nem éppen rózsaszín köd mentesek, de attól még átlátok ezen a mosolyon. Talán ha én is csicsergek neki egy kicsit akkor ő is fog nekem. - De volt aki vigyázott rám éjszaka, nehogy véletlen történjen velem valami. – kuncogtam halkan. Csak nem maradhattam egyedül, egyes egyedül egy szobában. pazarlás nett volna. Túl nagy és tágas az a szoba egy embernek és biztos vagyok benne, hogy nem lettek volna ilyen szép álmaim. - Szóval beszélgettetek. És hogyan is? Vízszintesen vagy függőlegesen? – néztem rá pici gonosz mosollyal az arcomon. Nem csak neki szabad gonoszkodni és én is akartam tudni minden részletről. A suttogott beszélgetés közben figyeltem a körülöttem zajló eseményeket is. Úgy tűik az adminisztráció lassan lezajlik, a csengetésből sem maradt sok, így végre szabadok lehetünk teljesen és egymásra zúdíthatjuk maradék kérdéseinket.
Sophie Anderson The Liar
Hozzászólások száma : 156 Join date : 2012. Jul. 14. Age : 29 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Gyengélkedő Pént. Jan. 18, 2013 11:01 am
Hűha, vajon hármunk közül ki unta leginkább ezt a kis csevegést? Én, aki Sutton estéjére voltam kíváncsi, és kicsit mámorosan viselkedtem egész nap, vagy Suton, aki valószínűleg ugyanebben a helyzetben van? Esetleg Ursula nővér? Biztosan számtalanszor kellett már ugyanezeket a mondatokat elhadarnia hozzánk hasonló lányoknak. Persze csak az ő szemében. Bárhogy is legyen, mindhárman egyértelműen szabadulni akartunk a kényelmetlen helyzetből. Mi azért, hogy folytathassuk az igen fontos eszmecserénket, a nővér pedig eredeti célja felé vegye ismét az irányt. - Valami? Mégis mi? Egy- két romantikus gyertya? Masszázsolaj?- a bugyuta filmek elmaradhatatlan kellékei. Hangulatteremés... persze, biztos, hogy különleges az is, de nincs mindig szükség mesterségesen megteremtett környezetre, nem igaz? Tegnap se volt előre eltervezve semmi, csak magától jött minden... mosolyognom kellett, már csak az emlékek felelevenedése miatt is. Még Ursula nővér is kedvesebbnek tűnt... egy picit más szemmel nézve. Bólintottam, Sutton figyeljen csak. Még ha nem is lesz biztos a dolgában, ha csillogni látja az én szemeimet, akkor eltalálta, hogy ki az. - Reméltem is.- kacsintottam rá- De azért valljuk be: tegnap este nem hiányoztunk egymásnak. - kacarászni kezdtem, olyan halkan, amennyire csak tudtam. Érdekes szituáció lett volna, ha a szobánkba tíz percenként bemegyek, aztán ki, valami ürügyet kitalálva természetesen. Sutton-ék pedig ijedten rebbennek szét minden ajtónyíláskor. Komikus este lett volna. De Sutton szavai helyrebillentették a tévképzetemet. Azt mondta, éjszaka. Szóval David a mi szobánkban... töltötte az éjjelt. - És nem történt veled semmi?- direkt így kérdetem, természetesen ártatlan, angyali mosoly kíséretében. Nyilván nem bújt elő egyetlen mumus sem az ágy alól. Majd most én... bárkinek ez a beszélgetés csak üres fecsegésnek minősülhetne, amilyet a gimis ifjúságról láthatunk a sorozatokban, de miért ne legyünk Sut-tal gyermekien játékosak, és huncutkák? - Bizony beszélgettünk. Nem is hinnéd mennyit.- kivételesen ezt tényleg komolyan mondtam. Szerteágazó beszélgetés, érzelemhullámok sokasága jellemezte a tegnap esténket. - Hogy is mondtad, kedves szobatárnőm? Beszélgetni számos helyzetben lehet. Ebben egyet kell értenem.- kacsintottam rá. Véget ért az adminisztrációs procedúra. Visszakaptam a diákigazolványomat, és a „kezelés” lezárásaként a kezembe nyomott a nővér egy száraz szendvicset és egy dobozka ivólevet. Parancsba kaptam, hogy egyem meg, és pihenjék még egy kicsit. A színjátékot folytatva, Sutton segítségét vettem igénybe a bizonytalan járásom hitelesítése miatt. Lassan kibotorkáltunk a gyengélkedőről. Amint biztonságos halló- és látótávolságba kerültünk, abbahagytam a színjátékot. - Oké, elég ebből. Már nagyon untam a beteg arcot tettetni. Úgyhogy vissza a valóságba! Mi is történt a szobánkban tegnap? Kibékültetek, majd összejöttetek David-del. Nálunk aludt... na jó, jó, nem kell folytatnod! Értem én így is!- vigyorogni kezdtem, és belekaroltam Sutton-ba. Nem akartam tovább erőltetni a témát, és én sem akartam beavatni őt a tegnap történtek minden részletébe. Nem azért, mert nem bízom benne, vagy mert nem imádom ezt a csajt, épp ellenkezőleg. Én is meghagytam neki az emlékek apró részleteinek szépségét, és ő is nekem. Tiszteljük egymást annyira, hogy ezeket a finomságokat hagyjuk, hadd őrizgessük mindketten a legszebb élmények között.
Bloody Bitch Admin/The Liar
Hozzászólások száma : 172 Join date : 2012. Jun. 11. Tartózkodási hely : A titok árnyékában
Tárgy: Re: Gyengélkedő Vas. Feb. 03, 2013 1:54 am
A játéktér szabad!
Ashton McKnight The Liar
Hozzászólások száma : 22 Join date : 2013. Mar. 12. Age : 28 Tartózkodási hely : Florida
Tárgy: Re: Gyengélkedő Hétf. Ápr. 01, 2013 10:30 am
- Persze, hogy elkísérlek, ez nem kérdéses - megnyugtatott a tudat, hogy nem haragszik rám a történtek miatt, azonban aggasztott a tény, hogy a gyengélkedő felé tartunk, és ennek én vagyok az okozója. Kezemben hordtam a dolgait, közben lopott pillantásokkal figyeltem őt. Barna haja elegánsan omlott a vállára, vékony karjai védelmezően tapogatták pocakját. Szívesen megkértem volna Emily-t, hogy mesélje el a pocaklakó történetét, de mivel még nem álltunk ilyen közeli viszonyban, inkább hanyagoltam a témát. Csak figyeltem a tengerkék szemeket és kérdés után kutattam, amivel elvonhatom a figyelmét. - Bár osztálytársak vagyunk, semmit sem tudok rólad, Emily - ötlött fel bennem az emlék a matematika óráról. Nem tartozott a kedvenceim közé az a tantárgy, ezért is töltöttem rendszerint bámészkodással. Mustráltam az osztályom női tagjait, különféle fantáziákat gyártottam a látványuk nyújtotta képből. Emily arcára is emlékeztem, bár halványan, valami mégis derengett. Csak egy futó pillantás volt, egy pár másodperces elbambulás. Valószínűleg ezért nem vettem észre azt sem, hogy várandós. - Mesélhetnél magadról... A folyosókon inkább ő vezetett, mivel én még nehezen tájékozódtam. Derekára tűztem a karomat, és úgy segítettem őt a lépcsőkön. A frissen felmosott folyosókon egyszer-kétszer megcsúszott, ekkor az alkaromba kapaszkodott. Több ilyen eset után kényelmesebb volt átkarolni a lapockája mögött és úgy folytatni az utat. Léptei egyre bizonytalanabbak lettek, egyre erősebben tartottam, nehogy még egyszer kifusson alóla a lába. - Itt volnánk - elengedtem. - Mivel engem nem engednek be, kint maradok. - Kinyitottam előtte az ajtót, és intettem, hogy bemehet. A védőnő megpillantva engem szólt, hogy én is fáradjak be a terembe. Elértünk ide is: a gyengélkedőn kötöttem ki én. A fiú, aki még sosem járt itt, aki még sosem szorult komolyabb gondozásra. Csak álltam ott magatehetetlenül, miközben Emily-hez fordulva vizsgálni kezdte a lányt az orvos. - Fiatalember forduljon el, és közben vegye le a pólóját. Mivel újonnan érkezett, az éves méréseit még nem csináltuk meg... Ez remek alkalom lesz. A doktor segéde elém lépett és egy fonendoszkópot illesztett a mellkasomra. Megkért, hogy lélegezzek mélyen... Aztán következett a magasság–, súly– és vérnyomásmérés. Miután átestem a vizsgálatokon, már Emily-vel is végeztek. Nem figyeltem oda az ő beszélgetésükre, ezért kérdőn néztem rájuk. Ő elmosolyodott, ezzel is jelezte, hogy semmi probléma nincsen. Felsóhajtottam, és egy közvetlen mosollyal nyugtáztam. - Fiatalember, magas a vérnyomása, tudja? - tette fel a kérdést az engem megvizsgáló segéd. Én untatottan bólogattam, hiszen ezt minden egyes alkalommal elmondták nekem. Ő gyanakodva figyelte, ahogyan szótlanul pislogok rá. Előkapta a kiskönyvemet, aztán belefirkantotta a mért adatokat. - Jövő héten jöjjön vissza hozzánk, újra mérjük. Ha akkor is ilyen magas lesz, gyógyszereket kap. - Mi? Erre igazán semmi szükség, hölgyem! Még az kellett volna, hogy eltiltsanak a sporttól vagy még rosszabb, gyógyszerekre fogjanak. Hitetlenül csóváltam a fejemet, nem akartam ezt tovább hallgatni. A nő folytatatta, kimondottan támadónak éreztem abban a pillanatban. Hogy félbeszakítsam őt a védőnőhöz fordultam, és megkérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e Emily-vel. - Az apuka? - tette fel a kérdést felvont szemöldökkel. A levegő megfagyott, ledöbbenve meredtem a nőre. Nem szerettem volna megsérteni Emily-t, szörnyű lett volna ódzkodva visszautasítani. - Sajnos nem... de szeretném biztonságban tudni - válaszoltam végül.
Pént. Szept. 06, 2013 8:58 pm by Vendég
Tárgy: Gyengélkedő 
