Roger Leonard

The real womanizer

az engem bemutató tankönyv

Becenév: Rogerius, hogy az idegeimen táncoljanak, avagy a rendes amit jobban szeretek a szimpla Roger
Születési hely/idő: Florida, 1994. május. 12
Kor: 18

...akik nem tudom hogy várnak e otthon

Apa: Robert Leonard , 45, változó, nem mindig jönnek ki egymással, de amiben lehet igyekeznek egyetérteni.
Anya: Isabella Leonard , 44, szereti az édesanyját éppen ezért megpróbálja a legjobb kapcsolatot ápolni vele, szinte mindent elmond neki.
Testvérek: -
Párkapcsolat: Tudtommal még nincs semmi komoly.

itt egy kis megtanulnivaló

Csoport: Focicsapat tag
Rang: The True
Tanulmányi átlag: 3.2
Osztály: 12 a.
Szeretem:
– a focit
– a jó bulikat
– a barátaimat
– a szűz lányokat, mert velük mindent hamarabb el lehet hitetni
– ha elérem a céljaimat
– a balhékat, de csak enyhén
– a gumicukrot, azzal aztán meg lehet vesztegetni
Utálom:
– a tanulást
– a matektanáromat
– a nyafogást
– azokat akik engem akarnak utánozni
– az engem érintő gúnyos vicceket
– a pletykákat amik rólam szólnak

Személyiség

Roger környezetével szemben erőteljes befogadóképessége van; a külső benyomások könnyen utat találnak nála az értelemhez és a szívhez. A léleknek ez a befogadóképessége azzal a ténnyel magyarázható, hogy nála az érzelmek uralkodnak. A külső benyomások az ember érzelmeit keltik fel a legkönnyebben. Amikor ő lát vagy hall valamit, a benyomások nem az értelmét szólítják meg a legerősebben; nem merül el megfontolásokban és mérlegelésekben, még kevésbé töprengésekben. Nem hagyja, hogy a gondolkodás feltartóztassa, reagálása eredeti és gyors. Akarata sem mozdul meg azonnal. Tapasztalatait nem váltja át elhatározásokra vagy cselekedetekre; általában nem a tevékenység a kiemelkedő jellemvonása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugodt és csendes. Ellenkezőleg: aktív és nyugtalan, de aktivitása nem arra irányul, hogy környezetén úrrá legyen. Nyugtalansága sokkal inkább fogékony természetéből fakad. A külső benyomások gyorsan hatnak rá, de nem indítják arra, hogy meg is oldja azt, amivel szembetalálja magát. Nyugtalansága a benyomások nagy rohamából keletkezik, amelyek nyitott, fogékony szellemébe hatolnak, de abból az indítékból is, hogy ezeknek a benyomásoknak kiszolgáltassa magát. Nem viseli el, hogy elveszítsen valamit is abból, ami nem egymás után, hanem egyszerre zúdul rá. Amíg ilyen benyomások másokat cselekvésre késztetnek vagy megfontolásra kényszerítenek, addig benne hangulatot keltenek, és nála ez a leglényegesebb.Joggal nevezik ezért őt vidámnak. Mint már láttuk, tapasztalatai legtöbbször nem vezetik gondolkodáshoz vagy cselekvéshez; ő csak élvezi a benyomást, és az élvezethez különleges képessége van, mert minden esemény gyorsan és erőteljesen érinti meg. Érzelmei gyorsan felébreszthetők. Elég egy napsugár, egy pillangó, egy kis virág, hogy örüljön, hogy boldoggá tegyék. Mindez abból származik, hogy a benyomások mindenféle mérlegelés és akadály nélkül áradnak be érzelmi életébe. Egyszerűen átadja magát a keltett hangulatoknak. Mivel sok benyomás felé nyitott, érzelmei is gyorsan változnak. Gazdag, sokrétű életet él, melyben az új benyomások állandóan elnyomják a régieket, és minden hangulattörés nélkül megy át a következőbe. Elfogulatlan és közvetlen; mint egy nagy gyerek, aki hangosan gondolkozik. Szavai gyorsan és könnyen áradnak. Beszédét nem akadályozzák zavaró megfontolások, de túlságosan tudatos megtervezés vagy elhatározás sem. Szabad és fesztelen. Beszéde élénk, friss, telve van melegséggel, ami gazdag, érzékeny természetéből fakad. Hallgatóit feltüzeli, bennük a magáéhoz hasonló hangulatot kelt. Könnyen köt barátságokat, ismeretségeket. Mesterkéletlen, spontán és vidám természete megnyitja számára az ajtókat és a szíveket. Akár otthon, akár úton, iskolában vagy pihenőidőben, szárazon és vízen mindenütt nyíltszívű, beszédes, vidám és szórakoztató.

Külső

Roger imád különc lenni, éppen ezért a ruháit is igyekszik jól megválogatni. Igazából mindegy mi van rajta, csak a szín passzoljon a hangulatához. Ha kékben, fehérben, szürkében és feketében van, szinte mindig mindenki bármit kérhet tőle, mert azt biztosan teljesíteni fogja. Ezekben a színekben mindenki tudja, hogy jó hangulata van és jól ellehet vele poénkodni. A zöld szín azonban már a legrosszabbat jelenti nála. Ilyenkor jobb elkerülni őt, mert a humora nem éppen olyan édesen csipkelődő mint ahogy azt megszokták tőle. Van aki számára a nyugalmat jelenti ez a szín, Rogernél nem. Lehet ugyanúgy vigyorog, mint azelőtt, de ez csak álca.
Imádja a rock zenét, ezért sem szeret túlontúl világos és színes ruhákban járni. A fehér persze kivételt képez, mert azt tartja róla, hogy az nem is szín. Imádja a mezét, bár huzamosabb ideig nem szereti hordani úgy érzi ilyenkor nem lehet önmaga. Vagyis az a szőke hajú 'kis fiúcska’ aki néha képes megnehezíteni mások életét. Amit a legjobban szeret önmagában azok a barna szemei, amit a nagyapjától örökölt. Ha úgy vesszük még sportok alkatnak is nevezhetjük őt, imád focizni és súlyokat emelgetni. Mások magasnak tartják őt, azonban Roger saját magát aligha tudja égimeszelőnek nevezni. Gondolataiban mindig ott van a ,,Csak 191 centiméter magas vagyok, az meg nem olyan sok.” Általában nincs benne gyűlölet, arcán ezért lát mindenki hatalmas vigyort és gondtalannak tűnő vonásokat.

születésemtől a mai napig, vagy egy pár pillanat az életemből

Helyszín: Dickinson ház – Emily szobája
Zenei aláfestés: Green Day – Viva la Gloria (Little Girl)
Példajáték címe: Horrorfilmnézés Emily Dickinsonnal

– Félsz? – kérdeztem halkan Emilytől, látva mennyire összekuporodott a kanapén a Légió című film nézése közben. Mondjuk nekem nem volt bajom vele, de amikor az öreg nénike azzal a sok léggyel megjelent az én hajam is égek állt. Nem arról van szó, hogy féltem, hanem éppen ellenkezőleg undorodtam az egésztől. Emily azonban erősködött, hogy nézzük meg, mert a barátai azt mondták érdemes megnézni, de mivel egyedül nem akarta választott egy olyan időszakot amikor a szülei nincsenek otthon és nyugodtan tehet azt amit csak akar. Én ilyenkor biztos valamilyen bulit rendeznék a haverokkal, ő mégis a Légió körül forgott. Azt mondta imádja a film borítóját és meg akarja nézni, mert angyalok vannak benne és biztos jó lesz. Hát itt az eredménye, a film jó csak túl sok benne a furcsa viselkedésű angyal.
– Én? Én nem félek! – suttogta bár az ember fia, ha nagyon okos és egy kicsikét használja a fejét akkor tudja, hogy a nők harmincöt százaléka ilyenkor azt várja, hogy a férfiak azt mondják:
– Biztos, hogy nem félsz Emily? – sejtelmesen megbámultam, igen az ilyen percekben mindig mindenkit sikerül a kelleténél jobban megnéznem és észrevennem, hogy mennyire aranyos. Ja aranyos és azt várja, hogy valaki legalább egy éjszakára törődjön vele. Mondjuk azon, hogy elérjem a célomat még dolgoznom kéne, a kérdés az hogyan és hol kezdjem. Emily nehéz eset, elégé nehezen vallja be magának, hogy gyenge és igenis szüksége van valaki védőkarjaira.
Gondterhelten felsóhajtott majd egy picivel közelebb ült hozzám. Természetesen félt, ez most már nem kétséges. Én legbelül a lelkem legsötétebb részében már a terveket készítgettem, hogy a nap elkövetkező részében mit fogok mondani és tenni.
– Na jó. Egy kicsikét talán megráz az amit látok. – a szemeimbe nézett és úgy folytatta tovább – Ugye van elég hely a karjaidban?
Az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket egy lány szájából mindig előszeretettel hallgattam meg, most szintén. Bár Emily igazán okos volt, tudta mit mikor és hogyan kell tennie. Egyszerű nemességgel fogott egy párnát és az ölembe helyezte azt a fejét meg arra a párnára hajtotta. Persze, hogy meglepett az amit tett, én ölelésre gondoltam nem pedig nyugodtan-alhatsz-az-ölemben-re, de ugyebár ez is jobb volt mint a semmi.
– Most már jobb? – érdeklődtem, csak azért mert átvágta a számításaimat, most agyalhatok valami máson. Az elcsábításban talán verhetetlen lennék, de a tanulásban száz százalék, hogy nem. Egy dolog az, hogy csak az órákon figyelek oda és abból élek meg, a nem tanulásom meg egy másik téma. Nekem most az is elég, ha mindenből nehézkesen, de átmegyek. A matematikával sajnos más a helyzet, azzal mindig szenvednem kellett, mert ugyebár ott van az a sok képlet amit tudni kell kívülről és használni is a gyakorlatban. No nálam a gyakorlat megvan, csak a tudás, az elméleti rész hiányzik. Mondjuk én nem szándékszom matematika tanárrá válni, így azt hiszem számomra pont elegendő ha meg tudom számolni a zsebpénzem. Ezen a gondolaton el tudtam volna nevetgélni ha egyedül vagyok, de sajna nem voltam egyedül, amit azt hiszem nem bántam. Elvégre mindenkinek szüksége van egy kis társaságra vagy nem? Emilynek szintén, én meg pont kéznél voltam, esetleg ő nekem, ez most már én sem tudom eldönteni, a lényeg, hogy itt voltunk egymásnak.
– Egy picivel jobb. – amikor a választ adta felnézett rám, de ahogy észre vette, hogy a film helyett őt figyelem azonnal elfordult és bámulni kezdte azt a… azt az angyalos izét.
– Mondd miért vagy te ilyen… ilyen idegesítően aranyos a lányokkal? – határozottan jó kérdés volt, rengeteg válaszom lett volna rá, de én inkább csak hallgattam és hagytam, hogy azt higgye semmit sem hallottam a kérdéséből, mert én vele ellentétben a filmet néztem. Ez azonban nem volt így, lehet a legvégén sikerül az elejétől a végéig megnézni, de untam és kész. Már a The End feliratot vártam, hogy végre valami mást tehessünk vagy éppenséggel egyből haza mehessek és unatkozhassak.
– Föld hívja Rogert! Ugye élsz még és hallod amit mondok? – annyira vicces volt észlelni, hogy igenis figyel rám és azt szeretné ha én szintén így tennék. Akarva akaratlanul, de sikerült lenézném rá, egyszóval arról meggyőzni: itt vagyok, csak most kivételesen nem beszélek.
– Ugye nincs semmi bajod Roger? – felült és nézni kezdett azokkal a nagy barna szemeivel. Egy pillanatig valóban jól esett a túlzott közelsége, de amikor fészkelődni kezdett és a szó minden jelentésében nem érezte jól magát a helyén valamit muszáj volt tennem. A párnát nem vághattam a földhöz csak úgy, valami nagyon nyomos okkal kellett volna ilyesmit tennem, de nem voltam ideges és az erőmet sem szerettem volna fitogtatni.
Egyszerű nemességgel az ölembe ültettem Emilyt, ha ellenezte volna ezt akkor már biztosan felpofozott volna, de semmi ilyet sem tett még szerencsémre.
– Öhm szerinted, ha nem lennék egészséges hagynák, hogy focizzak? – egyszerre kezdtünk el nevetni, bár én hamarabb elhallgattam mint kellett volna és csak azt néztem ahogyan önfeledt nevetgél. Szerintem ilyenkor mindig mindenkit ki lehetne használni, hiszen ha nevetünk nem figyelünk semmire és annyira védtelenek vagyunk, az ellenségeink könnyen foglyul ejthetnek minket.
Mondjuk az, hogy megengedtem a karjaimnak az önálló életet az teljesen más tál tészta, nem én tehetek arról ha 'véletlenül’ közelebb húzták Emilyt hozzám. Tudtam mit akartam tenni, bár neki fogalma sem volt arról, hogy mit enged meg nekem és ez… ez határozottan tetszett. Lehet, ő is ugyanúgy rajongott Roger Leonardért mint bárki más, de míg van kit kihasználni addig semmi sem számít. Na jó egyszer talán majd fog, de az szerintem nem most lesz. Az ujjaim köré csavartam a hajtincseit és néztem ahogyan engem bámul semmit sem értve abból amit teszek. De egy szimpla hajcsavarásból mit nem lehet megérteni? Annyira fáradt lenne? Hm bárcsak tudnám vagy legalább sejthetném mi jár most a fejében. A sajátomban tudom mi lakozik, már a megvalósítását tervezem és az akarat kellőképpen megvan bennem.
– Ezzel szoktad lenyugtatni a lányokat horrorfilm nézés után? – kérdezte újfent a szemeimbe nézve.
– Á nem. Kíváncsi vagy, hogy valójában mivel nyugtatok le valakit? – kíváncsian még közelebb ült hozzám és várt. Mit ne mondjak? Annyira mókás volt látni őt ilyen helyzetben is, eddig tökéletesen meg voltam győződve arról, hogy nehéz eset lesz, de úgy látszik hatásos volt a tegnapi 'szép beszédem’ amivel őt dicsértem.
– Hunyd le a szemed! – utasítottam őt, bár csak nem akart engedelmeskedni és még azért is visszakérdezett, hogy fokozza az én boldog hangulatom.
– Miért? – összeborzolta a hajamat, amit igazából sosem szerettem, de neki ezt most kivételesen elnéztem. Amúgy amit majd tenni fogok nekem már úgy sem lehet elnézni, szóval… ezt most igazán megtehetem.
– Mert csak úgy működik, ha meg nem csukod le a szemed nem mutatom meg. – hihetetlen mód engedelmeskedett, ami egyet jelentett számomra azzal, hogy igenis kíváncsi teremtés, ha rólam van szó és a cselekedeteimről. Kapva kaptam az alkalmon tehát, nem vártam meg míg kíváncsian felnyitja az egyik szemét és úgy várja a következményeket. Én, mint aki sosem lenne ilyenkor észnél felsóhajtva közelebb hajoltam az ajkaihoz. Őszintén Roger Leonard megcsókolta volna őt, ha a lány húga be nem szalad és el nem rontsa az egészet. Persze nekem még időben sikerült elhajolnom tőle, hogy semmit se vegyen észre abból mit tettem volna, ha a kis húga nem jön be.