Daniel A. Walker

What the Hell is this feeling?

az engem bemutató tankönyv

Becenév: Dan
Születési hely/idő: New York/1995.10.13
Kor:16

...akik nem tudom hogy várnak e otthon

Apa: Jackob Walker, 43, Állandóan lefoglalja a munkája, de a lelkiismeretét ez sosem hagyja nyugodni így ha véletlenül van egy kis szabadideje levakarhatatlan. Alapvetően ő is úgy áll hozzám és az ikerhúgomhoz, mint a családban mindenki. Magyarul nem vagyunk éppen a szíve csücskei. De megnyugodhat ugyanis személy szerint megvetem anyával együtt.
Anya: Elisabeth Walker, 40, Ahhoz képest, hogy sosem kellett dolgoznia csak a gyerekeivel kellett volna foglalkoznia, főállásban a barátnői partijának résztvevője és ha a szépségszalonok kozmetikusai sztrájkolnának elsőként vetné le magát a legközelebbi hídról. Szerencsére az ellenszenvünk kölcsönös még ha ezt néha próbálja is álcázni.
Testvérek: Gwendolyn Meredith Walker, 16, az ikerhúgom és mindenkinél jobban szeretem, sokkal szorosabb közöttünk a kapcsolat , mint az ikrek között szokott lenni, hiszen világ életünkben csak egymásra számíthattunk.
Mandy Elisabeth Walker, 14, A szüleink világ életükben egyetlen szép kis szőke kislányt akartak maguknak, hát másodjára sikerült. Csak nekik az nem tűnik fel, hogy Mandy könnyebben manipulálja őket , mint bárki más. Személy szerint elviselhetetlennek tartom a kis fruskát.
Párkapcsolat: -

itt egy kis megtanulnivaló

Csoport: Népszerű
Rang: The True
Tanulmányi átlag: 4.0
Osztály: 11.
Szeretem:
~Kemény rock
~A zene úgy általában
~Wendy
Utálom:
~A saját szüleim
~Mandy
~ Ha korlátoznak abban amit csinálni szeretnék.

Személyiség

A lazaság nem éppen kifejezés arra, amit én itt élet címszó alatt művelek. Tulajdonképpen eléggé hidegen tud hagyni az ami történik körülöttem. Élek bele a világba és majd lesz valami. A jellemem nem mindig kiismerhető, hiszen az egyik pillanatban én vagyok a társaság szíve-lelke , a másikban azonban már nem vagyok kíváncsi senkire és csak egyedül akarok lenni. Általában meggondolom , hogy mit teszek és mit mondok. Az egyetlen dolog ami befolyásolni tudja a tetteimet az az ikerhúgom, Wendy. Valójában képtelen vagyok rá kizárólag testvéri szemmel nézni, de félek ő nem táplál irántam hasonló kaliberű érzéseket. Általában nem bírom az ilyen beszólogatós embereket, mint amilyen az ikerhúgom is, de ő egyszerűen más és ezt tessék tudomásul venni.

Külső

Alapvetően átlagos a testalkatom, az arcom, még ha a szőke nem is éppen a kedvenc hajszíne a pasiknak általában én még ezt is átlagosnak mondhatom. Persze mindent megteszek, hogy ez ne maradjon így. Nem mintha feltűnési viszketegségem lenne, de valahogy megnyugtató, hogy valamiben más vagyok a többi átlagos korombelitől. Kezdjük talán az extrém frizuráról, ami például a legfontosabb ismertető jelem az orromban lévő kis karika mellett.Azon az egy kis karikán és a fülbevalómon kívül viszont nemigazán tűrök meg magamon ékszert.
Öltözködésemet tekintve minden jöhet amiben látok fantáziát. Néha még egy fejpánt is belefér az én öltözködési stílusomba vagy egy sál, de az bizos, hogy engem nem fog senki csak úgy egyszerű farmer, fekete póló kombóban látni a folyosón. Kell, hogy legyen valami extravagáns is az öltözékemben.

születésemtől a mai napig, vagy egy pár pillanat az életemből

Az életem korántsem úgy kezdődött, mint a legtöbb kiskölyöknek. A legtöbbeket aranyos csörgőkkel cumikkal, szépen kifestett babaszobával és mosolygó rokonokkal köszöntik, ahogyan hazatérnek a kórházból. A Húgom és én viszont nem kaptunk ilyen fogadtatást. Sőt, még a saját szüleink se nagyon voltak kíváncsiak a saját gyerekeikre. Amiért ikrekként jöttünk a világra mindenben osztoznunk kellett. Ez így volt már a kezdetektől. A szüleim logikáját viszont nem értem túlságosan , ugyanis ők kőgazdagok mi viszont úgy éltünk mint akármelyik alsó középosztálybeli család gyerekei.
Kezdjük azzal, hogy ennek ellenére minden áron szét akartak választani minket, amit azzal kezdtek, hogy az óvodában sem járhattunk egy helyre. Személy szerint azokból az időkből csak a falra emlékszem ugyanis mindig a sarokba állítottak, mert hisztiztem, hogy a testvéremet akarom. Több nem is igazán maradt meg bennem ebből az időszakból. Volt, elmúlt.
Azonban ha az nem lett volna elég, hogy el akarnak választani a húgomtól jött a következő csapás amit a a mai napig nem tudom mivel érdemeltem ki. Jött Mandy a fiatalabb húgom. Bár legszívesebben családtagnak sem tekinteném. Ő volt a szüleim minden vágya és ez látszott is, mindent megkapott amit mi sohasem. Törődést. Minden körülötte forgott, minket pedig mintha csak hagytak volna nőni, mint valami utálatos gyomot. Jobb is lett volna így , azonban az iskolával is megismétlődött az ami az óvodában volt.
2 külön osztályba kerültünk és csak a 10 perces szünetekben láthattuk egymást Wendyvel. Ahogy egyre cseperedtem én is elkezdtem kamaszodni, mint mindenki más. Már ekkor is a húgom volt az etalon, hiszen már ekkor felfigyeltem rá, de tudtam, hogy ez nem helyes, így más lányokkal kezdtem járni. Túlestem az első csókon és még egy jó páron, de egyik sem volt igazán különleges, hiszen igazából a lányok sem jelentettek túl sokat. Lassan véget ért az általános én pedig kamaszodásomnak köszönhetően beszereztem a piercingem és rászoktam a cigire. természetesen húgommal együtt, nem mintha hagytam volna neki, hogy nagyon belevaduljon a dolgokba ugyanis az ő egészsége és épsége sokkal többet jelentett , mint az hogy én tönkreteszem-e magam. Az általános iskola utolsó bulija volt mégis a legemlékezetesebb számomra. Piáltunk és buliztunk, ahogyan ezt egy kamasznak kell. Időérzékemet és a gátlásaimat elveszítve támogattam haza a húgomat , ő pedig engem és ahogy ott sétáltunk a kihalt utcán azon gondolkodtam, hogy nem csaphatom be magam többet, ha őt szeretem és az utolsó pillanatban egy kőfalnak döntve megcsókoltam.
-Meghibbantál bazdmeg?-hallottam a hangját, de itt már képtelen voltam visszafogni magam.
-Ne ordíts -csitítottam el - így már jó.
Mondtam majd újra összeforrt az ajkunk. Életemben először éreztem úgy, hogy valóban érzek valamit az iránt a lány iránt akit megcsókolok. Nem tudtam, hogy ő is úgy érez -e irántam, ahogy én őiránta de abban a pillanatban ott a kőfal mellett, félig részegen ez volt a világ legjobb dolga ami csak történhetett velem. A csajok terén sose volt gondom és volt már tapasztalatom is bőven, de ez fölülírt mindent. Végül hazaértünk és bedőltünk az ágyba. Nem , nem kell rosszra gondolni. Mindketten a sajátunkba és aludtunk.
Reggel kissé kótyagosan és fájó fejjel ébredtem, de az este emléke élénken élt bennem, és féltem... dehogy is ... rettegtem, hogy kínos lesz-e az a nap. De végül minden úgy ment , mint általában. Egész nap tépáztam az idegeimet és mivel már nem is bírtam tovább este amint lehetőségem adódott rá átsurrantam Wendyhez és mindent megbeszéltem vele. Bevallottam neki, hogy szeretem és , hogy nem csak a kishúgomat látom benne hanem egy csodálatos lányt is, de ő sajnos erre nem tudott mit mondani. Nem is vártam tőle hasonló vallomást így kénytelen voltam türelmesnek maradni. Nem tudhattam, hogy valójában mit érez és , hogy haragszik-e rám amiért megcsókoltam.
Telt, múlt az idő és egyre távolabbinak tűnt az a csók és egyre inkább kezdtük élni a saját életünket. Egyszer a tizedikes érettségi szünetben a szörnyetegek akik a szüleinknek merik nevezni magukat végre egyedül hagytak minket. Persze Mandy -aki magánsorőrrel járt, mikor mi csak a buszt várhattuk.-megint belekavart a képbe mint mindig. Sose tekintettem igazán a testvéremnek és nem is nagyon érdekelt, hogy mi volt az ami történik vele, de mivel Gwent érdekelte én is elkísértem és vele együtt lestem be a húgunk szobájába. Hát szó szerint elállt a lélegzetem. Nem hittem a szememnek. A 13 éves húgomat egy nála mindössze 6 évvel idősebb fiú tanította lepedőakrobatikázni, ugyanis ennél finomabban fogalmazni elég nehéz lenne.
Másnap pedig bemutatta nekünk , mint a legújabb barátját akivel 2 HETE(!) járt. Hogy őszinte legyek azt hiszem ha Wendy nincs ott akkora pofont lekeverek Mendynek és úgy beverem a csávó képét, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülés lett volna belőle. Végül azonban mégis csak sikerült uralkodnom magamon és így Mandy sem tudta meg , hogy akkor láttuk őket.
A legnagyobb csapás azonban mégiscsak ez után jött. Wendy egy bentlakásos iskolában akart tovább tanulni. Én persze azt mondtam, hogy nyugodtan tegye azt amit jónak lát, azonban belül nagyon fájdalmas volt elválni tőle, hiszen egész életemben ott volt mellettem. Az utolsó ölelésünk volt a legfájdalmasabb. Legszívesebben megcsókoltam volna , de nem tehettem meg. Nem akartam mégjobban összezavarni, így csak elengedtem és sok szerencsét kívántam neki.
Nem sokkal Wendy távozása után jöttem rá, hogy nem bírok élni nélküle, így utána jöttem.