Miss dragomir

Miss Bitch

az engem bemutató tankönyv

Becenév: Abby, Liss, Lissa.
Születési hely/idő: 1990. 07.15., Oroszország, Moszkva.
Kor: 22

...akik nem tudom hogy várnak e otthon

Apa: Alekszandrovics Dragomir, 49 éves. Nos hát a kapcsolatunkat, úgy tudnám legjobban jellemezni, hogy... ki nem állhatjuk egymást. Jobban mondva: én nem tudom kiállni őt, gyűlölöm, ő minden áron magához akar édesgetni, de én a nevén kívül semmit nem kaptam tőle, pedig elég jól el van eresztve pénzügyileg, ugyan is, Oroszország maffiájának a főnöke.
Anya: Deborah Redbird, 45 éves, ő volt az akire egész életem során számíthattam, apám helyett anyám volt. egyedül nevelt fel, segítség nélkül, és büszke is vagyok rá, imádom.
Testvérek: Sergei Dragomir, 30 éves, apám jobb keze, mindenben benne van ami törvénytelen, esetleg rossz, vagy túl édes, hogy bűn legyen. Nem igazán vagyunk jóban, és ha találkozunk, akkor is csak veszekszünk.
Párkapcsolat: -

itt egy kis megtanulnivaló

Csoport: Tanár
Rang: The Liar
Tanulmányi átlag: Már nem tanulok.
Osztály: -
Szeretem: Jó bulikat, a nyári naplementét a tengerparton, írni, olvasni, a fagylaltot, az édességet, a francia nyelvet, egy jót lazítani a fárasztó, nehéz nap után, a jó pasikat, a táncot, a zenét.
Utálom: sorold fel, hogy miket utálsz

Személyiség

Általában makacs, kedves, magabiztos, személyiséget takar bájos külsőm. Apámnak köszönhetően aki születésem után magamra hagyott megtanultam, hogy ebben az életben sok jóra ne számítsak. A magam ura vagyok, tudom, hogyan kell irányítani másokat, hogyan érjem el azt amit akarok az eszemmel. A szám sosem áll be, imádok beszélni, ha elakarom mondani a véleményem, akkor kinyilvánítom, akár tetszik, akár nem. A nagy szám miatt mindig bajba keverem magam, de ki is dumálom belőle. Szeretek gondolkodni, használni a fejem. Mindig találok valakit magamnak akivel eljátszadozhatok. Néha hisztis vagyok, de én is nőből vagyok, ki ne lenne néha az? Keresem azt a személyt aki felrobbantja a szívem köré épített rideg és kegyetlen falakat. Vadóc vagyok, a saját fejem után megyek, sosem hallgatok senkire sem. Imádom a veszélyt, a jó bulikat, a veszélyes helyzeteket. A tanítványaimmal szemben, kemény, kegyetlen, rideg vagyok.

Külső

Törékeny, karcsú testalkattal rendelkezem, porcelán bőrömet, hosszú, gesztenye barna haj keretez,bár sokat változtatom a színét, amit általában úgy hordok ahogy kedvem tartja. Türkízkék,szinte már jegesen kék, hatalmas tekintetem az ártatlanságot, őszinteséget tükrözi. De a látszat csal, mert valójában számító, magabiztos, csábító személyiséget takar. Mindig minden körülmények között a nőies, szexi ruhadarabokat tartom előnyben. Smink, magassarkú nélkül ki sem lépek az utcára. Szekrényében megtalálható a bőrszoknya, miniszoknya, nerc-harisnya. Természetesen az óráimon úgy öltözködöm, hogy megfeleljen az elvárt normáknak.

születésemtől a mai napig, vagy egy pár pillanat az életemből

Valami csörög, valami csörög, mondja egy hang a fejemben, de nem tudom eldönteni, hogy most álmodom vagy ébren vagyok. De amint egyre erőszakosabban csörög, és mellettem az ágyban, Heph is fészkelődni kezd, így kipattanok az ágyból és felveszem azt.
-Szia Abigail,- próbálom felismerni a hangot, de korán reggel nem igazán jössz össze a terv. Viszont az orosz akcentus, igen csak ismerősen cseng...
-Apu...- sóhajtok lemondóan, ahogy magamra csukom a fürdőszobaajtót, majd neki dőlök, ezzel megakadályozva, hogy Heph be tudjon jönni.
-Igen én vagyok, tudom, hogy hallani sem akarsz rólam.... vagy az örökségedről...- elkerekedett szemekkel próbálom nem félbe szakítani, de amikor az örökségemet említi, fel megy bennem a pumpa.
-Apu, azt nem nevezném örökségnek, vagy bárminek, hogy az alvilág főnöke vagy és drogot meg ilyeneket árulsz és....
-Nem érdekel mit akarsz vagy mit, a kislányom vagy és elég idős, hogy részt vegyél a családi vállalkozásban, azonnal gyere Moszkvába, vagy anyád meghal!- hallom rideg és kemény hangját.
-Ne fenyegess!- ezzel, nem csak hogy lenyomom a telefonom, hanem kiszedem az aksiját, és apró darabokra töröm szét. Nem is tudom mit tehetnék, de az biztos, hogy anyu nagy veszélyben van.... és Heph is, pedig pont tegnap jegyzett el...
Oda sétálok a csap elé, hideg vízzel locsolom az arcom, hogy felébredjek a sokk hatása alól, amit apám okozott. Mi a f3nét akar tőlem, hiszen ott a bátyám, az nem elég ha nyalja a s3ggét? Én nem fogom az tuti isten, és felőlem ezt az egész b@romságot felrobbanthatja akár. Tanult ember akarok lenni, tanár, igen... eléggé durva, főleg, hogy nem tudom eldönteni: bírom-e a nyafogós gyerekeket, vagy sem, de az szeretnék lenni.
Sóhajtva lépek ki az ajtón, a jó képű pasi, akit annyira imádok, az ágyamban, felül, én pedig mosolyogva telepedem le mellé:
-Szia, szívem,- nyomok egy puszit az arcára, majd mellé bújok, de gondolataim a körül forognak amit anyuról mondott. Nem hinném, hogy képes lenne rá, de várjunk csak, hiszen képes volt engem elhagyni, aztán 15 éves koromban elő került. Mondván jogot formál rám, még szerencse, hogy anyám ismert egy nagyon jó ügyvédet.
Hephnek mennie kellett az egyetemre, ami jól jött ki, mivel így szó nélkül léphetek le.... tudom, hogy haragudni fog rám, de talán így megmenthettem az életét...
Gyorsan össze csomagolok pár cuccot, majd írok neki egy levelet, hogy ne aggódjon miattam és szeretem, bár van egy halvány sejtésem, hogy nem biztos, hogy fog hinni nekem....


***Pár órával később***


A repülőn ülve, csak a tegnap este jár a fejemben, az emléke, ahogy elvitt az Eiffel toronyhoz, ahogy megrendezte azt a gyönyörű, romantikus vacsorát. ( Pedig zárójelben, megjegyezném, hogy nem vagyok oda a nyálas dolgokért, de ez valóban.... cuki volt.)
Amikor letérdelt elém és megkérte a kezem, automatikusan igen volt a válaszom, pedig végiggondolhattam volna legalább...
Kézfejemmel letörlöm a könnycseppet, ami az emlék hatására kibuggyant. Miért? Miért ilyen kegyetlen a sors velem?
Alig pár óra múlva már a lakásomra igyekszem, ahol anyámmal együtt éltem, mielőtt nem pattantam volna le Párizsba tanulni. Benyitok, ahogy benyitok, az ajtó nyitva van, ami fura és gyanús. Ahogy beljebb megyek a konyha felé, érzek valami bűzt, majd a tekintetem ráemelem oda amit látok. Látom én, csak valahogy nem bírom... megemészteni, felfogni amit látok: anyám teste... megkéselve. Azonnal a rendőrséget hívom, de rájövök, ha nyomozni kezdenének akkor az apámhoz vezetnének vissza, így gyorsan elmenekülök onnan. tudom nem kéne, de ha apám szóba kerül...

Most egy idegen városban, egy idegen iskola előtt vagyok, elmenekülve az apám elől....