Vetítő terem

To: Hector*-*

Szükségem van a változásra. Ha ez nem jön el az életembe, akkor integetve, s vígan dalolászva futhatnék ki a gyilkos elé. Az se számítana. Rendbe kell hoznom magam. Ezzel a gondolattal keltem fel egy hűvös, őszi szombat reggelen. Nemxsok kedvem volt ahhoz, hogy nekiálljak házikat írogatni, meg hasonlòk. Az simán várhat holnapig. Nincsen semmi halaszthatatlan dolgom, ezért be kéne menni egy kicsit császkálni a városba. Régen csináltam már ilyet. Utoljára is csak a Starbucksba mentem, nem ártana, ha megpròbálnék egy kicsit felderülni. Hectort egy ideje már sehol nem láttam, de ez nem jelenti azt, hogy nem is gondoltam rá. Nagyon is sokat gondoltam. Főleg, miután Shay elment. Ha jobban belegondolunk, két embert szerettem nagyon az életem folyamán, akik nem a szüleim voltak. Az egyik terméazetesen Hector volt, a másik Shay.Sok emberrel vagyok jòba, de az a szeretet, amit irántuk érzek semmihez nem foghatò. Persze teljesen másképp szeretem őket. Hectort őszonte, tiszta szerelemmel, Shayt, mint bátyámat. Mindig sajnáltam, hogy nem jöttek ki jòl, rengeteg kellemetlenség következett ebből. Pár napja a pink tincsemet is kiszőkíttettem, de most megimt a hajamon akartam változtatni. Azt mondják, hogy egy lány akkor váltogatja gyakran a frizuráját, ha szomorù. Ez az én esetemben nem tdom, hogy mrnnyire volt igaz, mivel inkább nevezném magamat robotnak, aki nem érez semmit, mint szomorùnak. Mert nem voltam suomorù. Ami azt illeti, legszívesebben mosolyogtam volna, s világgá.kiabálnám, hogy itt an Hector, megérinthetném, megölelhetném, de mégse teszem, mert bolond vagyok. Nem tudhatja meg, hogy már nem haragszok rá, hanem utána vágyok. Ő már biztosan elfelejtett, tudom jogyan megy ez a fiùknál. Jön egy szebb, magasabb, jobb alakù, aztán máris ő kell. Érzéketlen tuskò a legtöbb. Betértem a helyi fodrászatba, ahol egy barnás-szőkés árnyalatot választottam magnak. Háromnegyed òra mùlva már elégedetten pillanthattam a tükörbe. Nagyon tetszett a szín olyan igazi Ellie-s volt. Illett hozzám. Sokkal jonn kedvre derülten léptem ki, majd elmentem shoppingolni, nem ártana már beùjìani a ruháim között is. Végigjártam a plázát, megvéve az összes punkos cuccot, amit csak találtam, s tetszett. Késő délután tértem csak haza, de immár boldogan. Jòt tett a ruhák pròbálgatása, a parfümök szaglálása, sikerült elterelnem az összes baljòs gondolatomat. Felkaptam a kedvenc folmemet, majd a vetítőterem felé vettem az irányt. Bent sötét volt, ezért gondoltam, hogy egyedül leszek ma este, itt. Előrementem, majd lehajoltam, hogy betehessem a dvd-t a lejátszòba. Ha valaki bejönne, biztosan nem tűnne fel...

To: Elena

Nincs megoldás. Te már sosem leszel olyan mint régen. Nem tudsz szeretni. Nézz magadra és már tudni fogod, hogy miről beszélek. Kezdesz megváltozni haver. Lehet, hogy nem kellett volna megölnöd azt a kis csajt? Bűntudatod van, valld már be! Túl sokat ittál. Mégis mit akarsz azzal a pengével a kezedben? Csak nem? Nem, te ennél okosabb vagy. Mire készülsz? Talán nem fel akarsz boncolni valakit azzal a karddal Hector? Senkit. Mert te nem vagy gyilkos igaz? Csakis azt tetted amit a szíved helyesnek gondolt. Mondd csak Hector, van neked egyáltalán szíved? Ha van dobog-e? Megérintettem a szívemet és dobogott, tehát az eszemnek nem lehetett igaza. Csak össze-vissza beszélt nekem. Nem is tudta mit érzek és soha nem is fogja. Mert az ész nagyon messze van a szívtől. Edzésről jövet megálltam az egyik kocsmában és most ezért képzelődök annyira. Nem tudtam kellőképpen kitisztítani a fejem, így lehet úgy tűnik józan vagyok, de a magam után húzott tőr, nem azt mutatja. Sosem csapok ekkora zajt, mert nem akarom magamra vonni mások figyelmét, most mégis ezt teszem. Értelmetlen lenne azt hazudni, hogy most nem szúrnék le valakit mérgemben vele… de meg kell őriznem a hidegvéremet. Már ha egy ittas férfinak van egyáltalán ilyenje. Nem tudtam, hogy éppen hol vagyok, így az első ajtón bementem amit megláttam a folyóson. Nem volt a szobám és e között a hely között hasonlóság. De beléptem és csak akkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, amikor sikeresen becsaptam magam mögött az ajtót. Neki dőltem az ajtónak és lecsúsztam a padlóra. Tudniillik a lábaim cserben hagytak és hát talpig vívásfelszerelésben lenni, elégé… hát mondjon bárki bármit, de egy ateista akkor is furcsán néz ki.
Megtörölgettem a szemeimet, a vívótőrt meg egyszerű nemességgel eldobtam a kezemből, mert szó szerint hozzá volt nőve a tenyeremhez. Vagyis inkább ragadva.
Éreztem, hogy van valami ami legbelül fáj bennem, de csak nem kezdhettem el nyöszöröghetni azt sem tudom hol. Lassan de biztosan végig kezdtem húzni a helyszínen a szemeimet, abszolúte nem a szobám volt, ez biztos. Ezt még ilyen állapotban is meg tudtam mondani amilyenben most vagyok. Hunyorogtam egy kicsit amikor megláttam valakit, vagyis inkább valakinek az alakját, hogy pontosan kinek azt ebben a távolságban sajnos nem láttam. Pont ezért. Na pont ezért kellett nekem felállnom és elsétálnom az illetőhöz.
Két lépésre az illetőtől vettem észre, hogy kiről is van szó. A kis Csibémről! Hatalmas vigyort húztam a számra és meggondolatlanul átkaroltam őt hátulról.
– Ellie… – suttogtam magam elé. – Mit csinálsz itt?

To: Hector*-*

Vannak emberek, akik mindig vagy a legrosszabbkor tűnnek fel, vagy a legrosszabkor űnnek el. Nos, Hector egy ilyen ember volt. Mikor teljesen elvesztettem önmagamat, akkor hagyott magamra, s amikor már nem lennék rá kíváncsi, akkor bukkan fel ismét. Hibàzott. Éb is. Vajon valaha meg tudok majd neki bocsátani? Vagy az a fontosabb kérdés, hogy valaha leszünk még együtt? Mert ezz sueretném a lelkem leges legmélyén, de csak a felszín alatt. Mert van bennem egy hatalmas adag gyűlölet, ami nem egedi, hogy bármit is kezdhessek ezzel az emberrel, s magammal. Megint rajta jár az eszem, mikor ki tudja, hogy ő merre van, vagy éppen melyik lányt döngeti a sarokban. Nála soha nem tudni. Nem is értem, miért nem szedem össze magam, s pasizok be. Őt ùgysem érdekli, ahogyan én se érdeklem. Megráztam a fejem, már megint Hectorra gondolok, mikor filmet nézni jöttem. Amikor be akartam tenni a dvd-met, valaki bebukdácsolt a sötét szobába, nem tudtam kivenni azt, hogy kicsoda. Ijedten kaptam oda a fejem. Ha nem a gyilkos lesz, akkor ki? Ugyanis, nem ismerek mást, aki kapna az alkalmon, hogy pszihopata mòdon legyilkoljon... ha már egy sötét szobában vagyumk. Amikor idejöttem, nem tudtam felengedni, minden bokorban az idiòtát kerestem, de persze nem találtam. Hogy is találtam volna? Hisz, ki az a bolond, aki öl, s nyilvánvalò byomokat hagy maga után, amivel biztosan lebukik? Már etörődtem a dolgokba. Két lehetőségem van: vagy meghalok, vagy nem. Ami azt illeti, szívesebben halnék meg a gyilkos kezei közt, minthogy Jasmine, az idegesítő, p!csa szobatársam miatt. Gyűlölöm azt a csajt. Az őrületbe kerget a rohadt nyafogásával, rosszul agyok tőle. Elegem is van belőle, az a szerencsém, hogy Lexi jò fej, mert szerintem egyikünk se bírná ki azzal a plázababával, ha a másik nem lenne. Kissé paprikás lett a hangulatom ezekre a gondolatokra, ekkor éreztem meg a derekamat ölelő kezeket is.Ha nem szòlalt volna meg, akkor is tudtam volna, hogy ő az. Pusztán az érintéséből.
- Hector... ne bánts. Engedj el, kérlek.- mondom neki, könyörgő hangon, majd éreztem ahogyan lecsordulnak a könnyeim az arcomon. A fiùbòl, akit annyira szerettem, dőlt a piaszag, tudtam, hogy ennek nem lesz jò vége. Nrm akartam megbánni a most következő.perceket egy életre.
- Engedj el, s menj a szobádba. Zuhanyozz le! Jòzanodj ki.- suttogom, majd kitéptem magam az öleléséből, s hátrálni kezdtem, de megbotlottam, s hasra estem. Halálra vált arccal vártam az események tovább pergésèt.