Amy & Amber szobája

amy

I'm the type of girl that can be so hurt but still look at you and smile. The type of girl who will brighten your day, even if I can't brighten my own. I'm the type of girl who always dreams about being free, but does nothing to move towards that goal.
And you?

Amy-nek, és csak neki. : P
szavak: 652
megjegyzés: most ennyi sikerült, remélem azért elmegy *.*

Odakint valamiért sokkal nyugtalanabbul érzem magamat. A hall mindig tele van emberekkel, főleg idiótákkal, tekintve, hogy ebbe az iskolába nem sok épelméjű lény jár. Mármint... Vannak jó fejek, de a legtöbb elkényeztetett idióta, vagy ha nem, akkor meg büdös. Én meg büdösekkel nem barátkozom, már elnézést, hogy ilyen elítélő vagyok, de tudod ki akarja más bűzét szagolgatni. Szóval rettenetesen kedvtelenül vágódom le az ágyamra, jó nagyot sóhajtva, miközben azon gondolkozom mit kéne mostanság tennem magammal, hogy ne unatkozzak ennyire. Vagyis... Vagyis tudom, hogy mit kéne tennem. BB-nek kéne segítenem, infókat szerezhetnék neki, de akkor megint ki kéne ballagnom a hallba, az idióta és a büdös gyerekek közé. Ezt a változatosságot öregem. Az osztálytársaim ilyenkor mással vannak elfoglalva. Mivel is? Ja igen, mindenki vagy szerenádot ad a szerelmének, vagy hallgatja a szerenádot amit a szerelmétől kap. Uf, Istenem, hogy nekem nem tud küldeni semmi jó pasit. Vannak helyes fiúk az osztályban, sőt mi több, a legtöbb az helyes. De vagy csak futó kalandra vágynak, vagy dedósok, vagy pedig van barátnőjük. Ez a baj a pasikkal. Ez a baj a szingli léttel. Ha azt szeretnéd, hogy kilábalj ebből az állapotból akkor össze kéne jönnöd valakivel, no de ez igen megvalósíthatatlan feladatnak bizonyul, hiszen ebben a korban, már mindenki két éve jár a csajával. Tizennyolc éves vagyok, uram ég, és még mindig nem tudom, hogy mihez kezdjek magammal. Nem tudom mi szeretnék lenni, nem tudom kivel szeretnék lenni. Lassan azt is kezdem elfelejteni, hogy hogy hívnak. A hangulatom tehát ma kifejezetten az átlag alatt van, méterekkel az átlag alatt. Utálom, ha ilyen vagyok, mert ilyenkor se tanulni, se táncolni, se haverokkal lógni nincsen kedvem. Ma még nem voltam wc-n, de garantálom, hogy a hormonok játszadoznak velem, és napok kérdése, hogy megjöjjön. Hogy miért kell ezzel küzdeni... Fuu!
Úgy döntök, hogy élvezni fogom a mai napot, mivel már egy órája vége lett a pom-pom edzésnek, és csak négy óra múlva hív újra össze minket Natalja, hogy lenyomjunk még egy órát. Annyi kedvem hozzá, mint döglött békát piszkálni bottal, de sajnos muszáj lesz elmennem, ha továbbra is a a csapatban akarok maradni. Minek töröm magamat, azt nem tudom. Soha nem szerettem a pom-pom-ot, csak nem tanítanak más táncot ebben a suliban, és valamilyen edzésre szükségem volt, hogy ha nem akarok elkallódni, mire nyár lesz, és megyek a három hetes tánc táborba, ahol sokkal kedvemre valóbb táncokat fogunk tanulni. Balett, szalag tánc, és hastánc. Nem, egyik sem az a rázd a segged és a melled, és imitálj idegrángást típusú, de talán éppen a három tánc szépségét szeretem annyira. Az, hogy milyen zenére megy? A zenéhez alkalmazkodunk, tehát akár mehet a mai dubstep zenékre is. Bezárkózok a fürdőszobába, lezuhanyzok, és hajat mosok, majd a hajszárítással nem törődve leülök a wc fedelére, és elkezdem festeni a körmömet, miközben berakom az egyik fülembe a fülhallgatót, és hallgatom az egyik kedvenc számomat. Miután kifestettem a lábkörmömet és a kezemen lévő körmeimet tengerzöldre és feketére - egyik ujjamon, így másikon úgy, összevissza - felveszek egy tiszta ruhát, és vizes hajjal kilépek a szobába.
A nem messze lévő ágyon egy lány ül, fogalmam sincsen ki lehet. Eddig az az ágy üresen álldogált, nem vette használatba senki, néha BB aludt itt, amikor nem volt kedve az ő szobájában lenni. Most pedig egy lány ül ott, akit néha-néha láttam a folyosón, de soha sem tudtam igazán ki is ő. A cuccait nagyjából ki is pakolta, amíg én bent tevékenykedtem a fürdőben. Tágra nyílt szemekkel nézek rá, aztán kiveszem a fülemből a fülhallgatót amiből halkan hallatszik a zene.
- Öö... Hát... üdv az Amber McClain rezidencián? - mutatkozok be és körbe mutatok, de a mondat végén felszökik a hangom, mintha kérdésnek szánnám. Odalépkedek hozzá, és bevágom magam mögött az ajtót.
- Nem éppen ilyen fogadtatásra számítottál, tudom, de tökre kiment a fejemből, hogy jön valaki. Amber vagyok, tizenkettedikes, tizennyolc éves, úgy szólítasz ahogy akarsz, és hát... - vállat vonok és rávigyorgok - Érezd magad otthon, tekintve, hogy még egy évig egymás vérét fogjuk szívni.

amy

I'm the type of girl that can be so hurt but still look at you and smile. The type of girl who will brighten your day, even if I can't brighten my own. I'm the type of girl who always dreams about being free, but does nothing to move towards that goal.
And you?

Amy-nek, és csak neki. : P
szavak: 994
megjegyzés: wáhhá, jól megleszünk mi

Lecsüccsenek mellé az ágyára, és felhúzom a lábaimat, a karommal átölelve őket. Mosolyogva figyelem a vörös jövevényt, és a mosolyom levakarhatatlan az arcomról. Minden csak a hozzáállásomon múlik, illetve újdonsült szobatársam hozzáállásán. Hamarosan leesik, hogy órákat töltöttem a fürdőszobában, viszont sejtelmem sincsen, hogy vajon a lány mennyi időt lehetett itt eddig. Azt látom, hogy már berendezkedett, az ágyneműk felhúzva, és a poszterek is ki vannak rakva a falra. Körülnézek a szobájában, néhány poszteren többet időzik el a tekintetem, de vannak amik felett csak átsiklik, mintha ott sem lenne. Kicsit más az ízlése, mint nekem, de ettől függetlenül egyáltalán nem rossz az övé sem. Ő sem az a barbie imádó, mint én, bár bevallom én eléggé lányos lány vagyok. Körmöt festek, sminkelek, szeretek a saját külsőmmel eltölteni órákat, szeretek szép lenni. Bevallom azt is imádom, ha a fiúk egy pillanatra rajtam felejtik a pillantásukat, ha elismerően néznek, vagy csak szótlanul, hangtalanul bámulnak. Ez néma dicséret nekem, és nem tagadom, hogy mennyire tetszik is nekem ez a helyzet. Leszámítva, hogy nem mindig ínyemre valókkal találkozok. Mostanában elegem van az összes pasiból, nekem csak egy kéne, de egy igazi.
- Oké, Amy - bólintok amikor lemondja, hogyan is becézzem, és igyekszem nem elfelejteni. Bár nem hiszem, hogy elfelejteném, nincs valami nehéz neve, mit tudom én, valami hosszú görög amit igen nehéz lenne az eszembe vésni.
Végighallgatom a meséjét, olykor belehümmögök, néha csak némán bámulok rá tágra nyílt szemekkel. Igazán szimpatikus nekem Amy, és általában jóban vagyok az emberekkel, szeretek ismerkedni is, még ha utána nem is nagyon foglalkozok az illetővel. Persze Amy-vel sokat fogok foglalkozni, főleg, hogy egy évig még a szobatársam lesz. Utána megyek tovább egyetemre, szóval... Szóval nem igazán tervezem maradásomat, és ezzel együtt a bukásomat sem. Visszatérve a vörös lányra, nálam fontos az első benyomás, és talán önzőn hangzik az egész - bár bevallom, önző is vagyok, sajnos -, de van, sőt általában előfordul, hogy ha valaki nem szimpi első pillantásra, akkor bárhogy is törekedik megfelelni nekem, másodikra, és harmadikra sem lesz szimpatikus. Mit tudom én. Ha nem tetszik ahogy köszön, ha nem tetszik ahogy kinéz, vannak előítéleteim, és bár próbálom őket lenyomni, hogy mindenkinek megadjam az esélyt a barátkozásra, ettől függetlenül nem tudom elnyomni az érzéseimet, és a gondolataimat. Főleg az olyan napokon, mint a mai, általában mindenkit elítélek, nincsen szükségem senkire sem, csak egyedül lennék a saját kis zugomban. Na igen, Amy valamiért most kivétel, vagy szerencséje van, és a fürdés felvidított, vagy talán csak nagyon megörültem neki, hogy egy igen normális emberrel leszek egy szobában.
- Egek, ez beteges - vágom rá reflexből, amikor befejezi a meséjét. - Mármint, nagyon sajnálom az olyanokat, akik valami ehhez hasonló szörnyűséget láttak de... De azért lehetne egy kicsit moderálni magunka, hogy ne idegesítsem ezzel a környezetemben élőket - vonok vállat, és végig arra gondolok, hogy mennyire is szoktam én félni esténként. Borzasztó félős vagyok, az osztálytársaim - általában a fiúk - azzal szoktak ugratni, hogy engem ijesztenek be osztálykirándulásokon, rémtörténetekkel, meg ijesztgetéssel. Az én telefonomat hívják rejtett számon, nekem írnak halálos üzenetet, stb. Számíthatnék rá, de mindig megoldják, hogy nem akkor ugrassanak, mikor éppen számítok rá. Mint azokban a horrorfilmekben. Tudod, százszázalékig biztos is vagy benne, hogy valami ki fog ugrani onnan, de amikor mégsem történik meg, akkor elhiszed, hogy tévedtél, és a következő pillanatban - mikor levettet a szemedről és a füledről a kezedet - előugrik egy véres fej. Aztán jön a szívroham meg hasonlók. Ezért merek csak akkor filmet nézni, ha legalább vagyunk öten. És csak középen ülök, szélen nem!
- Én is rettenetesen félős lány vagyok, de ne aggódj, nem vagyok olyan beteges, mint a régi szobatársad - mentegetőzök, de gondolom érdemes tudnia, hogy én sem vagyok a bátrak példamutatója.
Érdekel, hogy vajon hogyan engedték meg neki a költözködést, mire nyomban választ is kapok tőle. Áhá, okos, valóban okos dolog fenyegetőzéssel átjönni, de legalább becsületes, és tényleg nem dobja fel a dirit a feleségének. Jókat nevetek a módszerén, és felmutatom a hüvelykujjamat, ezzel jelezve, hogy ez jó volt. Azon gondolkozok, hogy vajon ezt beleírhatnánk e Bloody Bitch újságába, de megint elfog az a keserű érzés, hogy elárulok másokat.
- Mármint, ezt hogy érted? Felőled lebukhatna a diri? - nevetgélek. - Mármint akár Bloody Bitch is írhatna róla, ha nem írja, hogy te nyomoztad ki? - nevetek, de igazából komolyan gondolom a kérdést. Nem szoktam engedélyt kérni az emberektől, hogy kiadhassak információkat unoka testvéremnek, de vannak emberek akiktől valamilyen módon engedélyt kérek. Az olyanok mint Chloe Hemingway, és Maya Brooks... Nos egy cseppet sem érdekelnek, csak játsszák az eszüket össze-vissza, és hiába utálják Bloody Bitch-t, ettől még nem is tesznek azért, hogy BB ne említse őket. Azt játsszák, hogy nem szeretik az egész helyzetet. De én tudom, hogy valójában utálnák, ha BB nem lenne, hiszen annyira imádják a rivaldafényt, hogy az már beteges. A kérdésén kuncogok egyet, és jól esik, hogy ezt kérdezi. Szeretem, ha normálisnak látnak, bár a szőke hajam miatt szoktak buta libának nevezni. Hát ez van...
- Nem az az átlagos pom-pom lány vagyok, akit mindenki ismer, és akivel mindenki barátkozni akar. A piramis legalján vagyok, az én nyakamba állnak, és nem én állok mások nyakába - vállat vonok. - De meg is értem, hiszen messze nem vagyok olyan jók, mint a "híres" pom-pom lányok, nem szeretem ezt az ugrabugrát, csupán nincsen más sport az iskolában, így kénytelen voltam ezt választani. Eredetileg balettoztam, hastáncoltam, és szalag táncoltam, de mivel bentlakásos gimibe jöttem ezzel fel kellett hagynom, és általában magam edzek titokban, nyáron pedig megyek tánctáborba. A pom-pom edzés csak... - vállat vonok. - Csak valami ami kondiban tart - mosolyodok el, és megint megvonom a vállamat.
- Igen, hívtak de semmi kedvem nem volt randizni. Tudod nem vágyok egy elcseszett kapcsolatra, ami egy bálos randival kezdődik. Sokkal egyszerűbb lenne, ha ki lenne írva a fiúk homlokára a nevünk, így tudnánk, kinek ki az igazi. Nem kéne elcsépelt randikat végigülni, megismerkedni minden fiúval - nagyot sóhajtok, aztán grimaszolok. - Így történt, hogy nincs kivel bálba mennem, egyedül meg nincs kedvem. Kinek van? - teszem fel a költői kérdést.

amy

I'm the type of girl that can be so hurt but still look at you and smile. The type of girl who will brighten your day, even if I can't brighten my own. I'm the type of girl who always dreams about being free, but does nothing to move towards that goal.
And you?

Amy-nek, és csak neki. : P
szavak: 743
megjegyzés: no kezdjünk a bálon, itt BEFEJEZVE a játék

Elmosolyodok a válaszán, és vállat vonok.
- Értem. Engem általában idegesít, hogyha BB ír rólam, bár nem vagyok egy minden lében kanál, így hála az égnek nem gyakran pillantom meg magamat a lapokban. Kiakadnék, és megkeresném a csajt, ha bármi rosszat szólna rólam - magyarázom, aztán legyintek, hogy mindegy, ugorjunk témát. Kicsit hazudtam neki, de ez inkább csak füllentésnek mondható, tekintve, hogy nem nagy hazugság. Csak nem említettem meg neki, hogy az unokatestvéremről, és egyben az egyik legjobb barátnőmről beszélünk. De amúgy is, mit kezdene ezzel az információval? Nem láttam nagyon a lapokban, ő sem az a felfuvalkodott gimisztár, mint a többiek. Van aki attól elszáll, hogy megjelenik az újságban, ezért különösen örülök neki, ha valaki olyasvalakivel haverkodhatok, aki nem tartozik ezek közé.
Na ezt nem gondoltam volna. Amy nem annak a lánynak tűnik, aki minden hercegnős bálon részt venne, aki teapartikra akarna járni, de hamarosan kiderül, hogy jól gondoltam, és nem is ilyen lány. Csupán a ruháját szeretné végre használatba venni, mivel eddig egyszer sem vehette fel, alkalom hiányában.
Felnevetek.
- Rendben, rendben. Elmegyek veled. De nehogy azt hidd, hogy azért, mert baj, ha idiótának nézik a szobatársamat - emelem fel a mutatóujjamat. - Csupán szívesen elmegyek veled, az meg nem érdekel ha idiótának néznek. Legalább nem zaklatnak - nevetek, aztán engedem, hogy megöleljem, és én is jó szorosan magamhoz ölelem őt. Már is úgy érzem, hogy a barátnőm, pedig nem vagyok ilyen hamar jóban sok emberrel. Az, akivel ilyen hamar jóban leszek, azzal nagyon egy húron pendülünk, és ezt díjazom új szobatársamban. Azt hiszem nem is kaphattam volna jobbat. Nem egy hisztis p betű, és semmiképen sem egy felfuvalkodott pulyka. Minden szempontból király.
- Oké, menj csak - bólintok, és felpattanok az ágyáról, miközben a gardróbomhoz lépkedek. Nem vagyok az a nagy gardróbos lány, akinek akkora a gardróbja, mint egy lakás, és van milliónyi cipője, milliónyi ruhához. Csak egy kis gardróbom van, az is csak azért, hogy a ruhákat ki tudjam akasztani. Nyári ruhák, más egybe ruhák, és ilyen alkalmakra báli ruhák. Nem sok, csak egy pár, amit az évek során kaptam apától, mivel évente ha pár hetet találkozunk az nagyon jónak számít. ilyenkor próbál ellátni ajándékokkal, és követeli hogy válasszak magamnak egy ruhát. Sőt, néha ő választ, és remek ízlése van ezen a téren. Mindig azt mondja: Pontosan úgy nézel ki, mint amilyen anyád volt. És az ízlésed is ugyanolyan. És az a mosoly az arcán, mindig összeszorul tőle a szívem, néha könnyfátyol borul a szememre, és nem vágyok másra csak egyetlen édesapám védelmező karjaira, és ölelésére, hogy órákig csak ölelhessem, és magamban szívhassam minden egyes vonását. Mert muszáj megtennem, muszáj minden alkalommal amikor végre láthatom minden vonását megjegyeznem, az orra, a szája, a szeme vonalát, a tenyere puhaságát, és az enyhén borostás arcát. Aztán tétlenül ülök, és imádkozom, hogy ne érkezzen levél, miszerint apa komoly sérülést szerzett valami bevetés miatt.
Gondolataimba merülve észre sem veszem, hogy eközben az egyik fekete ruha vállfájáról leveszem a beletűzött cetlit, melyen apu kézírásával áll ott, hogy Boldog születésnapot Amber! Elmosolyodok, és nagyot sóhajtva nyelem vissza a sírást. Valahogy büszkeséggel tölt el ez a cetli, a szokásos megszólítás. Amber. Anya volt, hogy Bambikának hívott, ez is az Amber egyik nagyon nagyon távoli becézése, de van, hogy néha más is hív így. Am, Beri, Bemi, Bambi. De apa volt az, aki soha de soha nem becézett. Ő találta ki, hogy legyek Amber, talán pontosan ezért is hív mindig a normális nevemen. Szereti ezt a nevet, akárcsak én.
Magamra húzom a fekete, pánt nélküli testre simuló ruhámat, ami a combom közepéig ér, belebújok egy fekete csillogó magassarkú szandálba, a hajam lassan már meg is száradt, de még egy kicsit szárítok rajta, illetve felveszek tengerzöld kiegészítőket, hogy illjen a körmöm színéhez. Végül is kisminkelem magamat, kihúzom a szememet tussal, meg még apró simítások, míg végül teljesen megelégszem a kinézetemmel. Mosollyal az arcomon várom meg újdonsült barátnőmet, aki szintén gyönyörűen fest új ruhájában.
- Te sem vagy semmi - kacsintok, és mellé lépek. Jóval magasabb vagyok nála, főleg, hogy magassarkú van rajtam, bár nem az a tíz centis sarkú, hanem kicsit alacsonyabb, hogy ne legyek mindenkinél magasabb. A fiúknál így sem vagyok semmivel sem magasabb, bár... bár kit érdekelnek a fiúk?! - No, menjünk - biccentek, kulcsra zárjuk az ajtót, és elindulunk a tornaterem felé, ahol már javában megy a parti. Elkéstünk, ez nyilvánvaló, mivel sokkal később döntöttük el, hogy egyáltalán jövünk, mint bárki más. Mielőtt még belépnék a terembe az arcomra helyezem a tengerzöld álarcomat, és cinkos mosollyal az arcomon belépkedek a terembe, oldalamon Amy-vel.